Magyar Újság, 1977 (67. évfolyam, 2-49. szám)
1977-12-29 / 49. szám
io?7. DECIPHER 29. MAGYAR Ü3SÄG 8. DEDAL KARÁCSONYOK "Kis jézuskán nincsen paplan, jaj, de fázik az ártatlan, hogy is lepne bundácskája, megfagyott a báránykája. Hogyha lenne kis csizmám, Jézuskának od adnám, báránybőrös bundácskámmal jól betakarnám. Aztán hozzám hajolna, talán meg is csókolna, boldogabb az egész földön nálam nem volna ... Valamikor gyermekkoromban tanultam ezt a talán irodalmi szempontból kifogásolható, de számomra gyönyörű kis dalt, melyet közel 50 év után is oly szívesen dudolgatok. Az együgyű kis dal nyomán fakulni kezd a jelen és felragyognak a múlt szép színei. Csodálatos, milyen kevéssé maradtak meg a formák szívem emlékeket őrző raktárában, De a színekre annál jobban rátalálok. Szülőfalum télen fehér volt, tavasszal barna a sártól, nyáron zöld és aranyppros, ősszel bíboros tarka. Nagyanyám baja bánat-szürke, a szeme megtörtvízű kék tavacska, s barna röghöz öregedett két kezével fényes, bronz-zománcú kenyereket, kalácsokat sütött. Karácsony táján azonban megszínesedett köröttünk a “világ . Mi volt akkor még a világ ? Fehér vattába süppedt pici kis ház, a korhadó zsindelyről lecsüngő gyémántiüggőkkel felékesítve. Ha elértünk egy-egy hosszabb jégcsapot, letörtük és nyalogattuk, mint városi gyerekek nyáron a fagylaltot. De ez sokkal jobb ízűbb volt. A nagy udvarra habos, mély dunyhát terített a tél s hajnali szürkületben szép kis vonalakat taposott benne Nagyanyám posztócsizmája. Egy vonal a kútig, onnan egy másik a csirkeólig, kis kanyarog vonal a malacokig, egy szép, bosszú s nagyon egyenes a kerti veremig, majd szabályos félkörben a kapuig, s egy pici kötő-jellel vissza konyhaajtóig. Ez a volt a Világi Még sjzűz havat taposva is be lehetett járni öt perc alatt. Az ablakból lestük Nagyanyám utat taposó, fekete árnyékát és vártuk, mikor jelenik meg az ablakba tett lámpa bóra vetődő arany fénykörében. Mert az ő időjárás jelentésétől függött: kimehetünk-e? Milyen gyönyörűség volt belefürödni a hódunyhába! Nem is mentünk be addig, amig egyetlen parányi érintetlen területet is fel nem szántottunk. Orrunk, arcunk piros volt, mint a répa, kezünk, lábunk kék, mint a kofák vászonköténye, s majdnem úgy kellett lekalapálrii a reánk fagyott ruhadarabokat. Kaptunk egy-egy sültkrumplit s Nagyanyánk visszadugott az ágyba. Onnan lesegettük, amint kovászt kevert, tojást tört, langyos tejet öntögetett a dagasztó teknőbe. Karácsony hetében egyebet sem csinált Nagyanyám, csak sütött. Mákos, diós, meg fonott kalét'srudak sorakoztak az Cgész házban, kimondhatatlanul édes illatukkal betöltve niég;az udvart is. Kalács-színű, kalács illatú volt a világ, jj- Mi meg színes papírokat, ollót kaptunk és vagdalhattuk a szaloncukor papirost) meg csomagoltuk az aranydipt és pamutot kötöttünk az almába dugott gyufaszá- Iakcá., Közben énekeltünk. Mennyből az Angyalt. Krisztus Urunknak áldott születését, meg Csendes Éjt, meg betlehemés énekeket, amiket iúég Nagyanyámnak is úgy kellett hangonként előkotomi az évtizedek feledtető mélyéből. Sok-; szór mellé fogott, vékony kis hangja valahová elszaladt s még keze is megállt a dagasztásban; amint erőlködött megtalál ni az elveszett hangot. Mi meg hűségesen mentünk utálta S úgy támolygott a hangunk, mint idétlen tavaszi kislibák lába az első sétán. Dülöngéltek, botladoztak ezek az énekek, de az volt a fő, hogy dicsértük a kis Jézust, Akinek tündérszép képe, kicsit már megfakultam de nagyon szépen mosolygott ránk a szekrény tetejére rakott birsalmák felől. Karácsony előtti napon kezdtük a látogatást . Előző este lefekvés előtt Nagyanyám még kiállt egy percre az udvarra szemlélni az eget. So se tudtam, mit nézeget a felettünk tornyosuló feketeségben, de ha nem is tudta megállapjiani: milyen idő lesz holnap, gondolom, így váltott pái szót a Jóistennel; hogy holnapra ne küldjön új havat, bár mennyire örülnének is ennek az unokák. Másnap reggel korán keltünk és néha még kétszer is öltözködtünk, mert Nagyanyám szigorúan ellenőrizte, hogy rajjunk legyen a szerinte megfelelő mennyiségű ruhanemű, a;miben jóformán alig tudtunk mozogni. De nem volt kifogás.,FIárom bugyi, két pár harisnya, flanell ruha, még egy flanell ruha, még egy szvetfer, meg dupla sál... s ha vé- Iet|enül eggyej kevesebb volt valamelyikből, le a kabátot, Uyucipőt .— s fel kellett húzni a még hiányzó réteget. íll(. Meg is világosodott, mire elkészültünk, s amikor karunkra vettük a kosarat s magunkhoz öleltük a kalácsos szakajtót, már izzadtság gyöngyözött a homlokunkra húzott sapka alól. Nagyanyám húzta az ügyes kis szánkót, amelyen sokszor félelmetesen megingott az egymásra rakott szakajtók, zsákok magas halma. Nagyanyám házánál sohasem esett szó: szegénységről, vagy szegényekről. A falut járó koldusokról hosszú évekig nem tudtam, hogy azok koldulnak . Nálunk jóember , vagy jóasszony megszólításban részesültek s imigyen kapták a vastagon körbeszelt kenyeret, fej hagymát, pár krumplit, néha egy kis véka morzsolt kukoricát, vagy korpát. Mikor mit kívánt a kérő, vagy mit tudott Nagyanyám nélkülözni. A karácsony előtti felpakolt látogatásunk tulajdonképpen azoknak szólt, akik valamilyen oknál fogya hiányban szenvedtek. Öregek, betegek, sok gyemekesek ?—• mind szerepeltek a meglátogatandók között. Lassú, hosszú volt az lit a mély hóban, sokszor megbillent a szán is s meg kellett állni kiegyengetni a félre csusszanó batyukat, vagy felszedni égy-égy elhullott játékot. Mert az is volt a szánkón szép számmal. A mi játékaink. Azok pedig úgy kerültek oda, bőgy Nagyanyám mesélő szíve, már az első házba szorító őszi délutánon arról szólt, hogy milyen jó is lenne, ha mi is segítenénk a kis Jézusnak a közelgő nagy feladat elvégzésében. Mert ugye, a Kis Jézus is nagyon kicsi és mégis minden kisgyerek azt kívánja, hogy neki is hozzon valamit. Hát hogyan is lehetne I öle kívánni, hogy mindenre emlékezzék! Hát hányszor elfelejtitek ti is, mit kell hozni a boltból, SZENT BORBÁLA EMLÉK-EST CLEVELANDBEN Kedves és bensőséges, mondhatnánk családi jellegű összejövetelre gyűltek egybe az ágyú és harang-öntőknek és a tüzérek védszentjének, Szent Borbálának névestéjén, december 5-án este az egykori tüzérfegyvernem clevelandi tagjai, bajtársai és tüzér fegyvernem barátai a Lorain Avenuen lévő Fairview Apt. hatalmas bérház szép és elegáns party roomjában. A régi békebeli Magyarországon . . . már a ferenejózsefi időkben is ... a Borbála nap mindig nevezetes esemény volt a magyar tüzérek életében. E napokon a tüzérlaktanyákban nem volt korai ébresztő, a tüzérgyerek egy kicsit hosszabban nyújtózkodott és ásíthatott, aznap nem volt löveg-tiszfogatás és hosszabb lóápolás, mert azt már előző este elvégezték. Reggel zenés ébresztő volt a tüzérlaktanyákban és reggelire nem zupa, de tejeskávé járta ropogós vizes zsömlékkel. Délelőtt a feltisztálkodoít legénység templomokba vonult, vagy ha az idő megengedte, akkor a laktanya udvarán felállított díszsátor előtt sorakozott fel tábori misére. Délben díszebéd a legénység részére nagyon fajintos, de nem kimondottan diétás ételekből, amit pl. egy régen elporladt öreg tüzér szakács, néhai jó Bede Antal így írt fel a legénységi konyha fekete fali táblájára a fehér plajbásszal, hogy: “kóbász leves vastag tésztával és csüves veres paprikával. Főtt clisznó-cupák savanyakáposztával babérosari. Fél-liter veres bor tüzérenként és 1 darab dohányjövedéki szivar. Édesség: krumplis gombolc sült veres hagymával . A dohányjövedéki “cibar”-tól és a vörösbor nevű folyadéktól a'20 éves tüzérgyerekek mindjárt kényesek lettek. És nem kaptak úri nyavalyát, koleszterolt és egyebeket, amiket már . . . ahogy a I óth Jóska bácsi mondta a Buckeye Roadon, a doktorok találtak föl, hogy többet tudjanak “csardzsolni”. Este nem fújtak takarodót, kimenő és kimaradás volt a tüzérlegényeknek hajnali 2 óráig. Persze ilyenkor a tüzér rendészeti járőr is gyakran vonult ki a városba, mert hol-itt hol ott volt valami kavarodás különböző kiskocsmákban fegyvernemi nézeteltérések és persze a lányokra vonatkozó világnézeti felfogások szempontjából. Borbála névnapjától aztán a felmagasztosult tüzérek a problémákat rendszerint azzal oldották meg, hogy a kocsmákból kirámoltak mindenkit, székestől és asztalostól együtt. A tiszti étkezdékben is kitűnő villásreggeli volt a misék után, ahol a nagyobb helyőrségekben a más egyéb fegyvernemek képviselői 2-3 tagú tiszti küldöttséggel jelentek meg tisztelegni a tüzéreknél Borbála emlékére. Délután, az időjárástól függően, vagy a tüzérlaktanya nagy alakuló udvarában, vagy a fedeles lovardában mindenféle lovas-sport és hajtó mutatvártyok voltak, este pedig a tiszti étkezdében tánccal egybekötött rövid műsor volt Borbála tiszteletére. Ezeket az időket aztán elfujta a második világháború szele és vérzivatara. A fess magyar tüzérek egy része ott maradt a Don kanyarban, idegen pusztákon és rónaságokon és süppedt, jeltelen sírjaikról talán a földet is elhordta azóta régen már a szél. Más részük az emigráció vándorútjaira került. Borbála pedig, a kedves kis védszentjük, ismeretlen sírban, pihen valahol. Az emigrációban Szent Borbála eml ékét az 1976-ban tragikusan és váratlanul elhűnyt vitéz Tasnádi Kovács György volt vezérkari százados (egykor maga is tüzértiszt) élesztette újjá először még nyugateurópai emigrációjának éveiben. Majd Amerikában való letelepedése után 1951- bén -itt Clevelandban ő vette kezébe először a Borbála ünnepségek megrendezését és a Borbála tekercseknek a felolvasását a szokásos magyar összejöveteli helyeken, majd később az azóta ugyancsak elhúnyt Krasznai Antal rádióján. T. Kovács György, a kedves jó barát és .bajtárs nincs többé. Halála után két lelkes, egykori tüzértiszt, Obrincsák Pál és Terézhalmy Géza vették kezükbe a hagyományos Borbála ünnepségek megrendezését és a /régi tüzér szellemben való folytatását. Lelkes munkájukn ak eredménye volt a jól sikerült Széni Borbála est 1977 december 3-án. 1 erézhalmy Géza keresetlen szavakkal nyitotta meg az összejövetelt, majd felovasta a legöregebb tüzérbajtársnak, Mészöly Elemér vezérőrnagynak, az MHBK központi vezetőjének a volt tüzérekhez intézett és a régi tüzérhagyományok további ápolására felhívó levelét. Majd Brambring Vilmos levelét olvasta fel, aki a messzi Delaware államból küldte jókivénatait a Borbála ünnepségre, amelyeknek 10-15 évvel ezelőtt ő is egyik lelkes szervezője volt T. Kovács Györggyel együtt. Obrincsák Pál ezek után rövid, de tartalmas kis beszéddel üdvözölte a megjelenteket, majd Fördős Egon magnó szalagról lejátszotta T. Kovács Györgynek 1971 december 3-án a volt Krasznai rádión elhangzott tüzérimáját, amelyet a közönség megrendültén hallgatott végig s utána 1 perces néma felállással áldozott T. Kovács Gyöígy emlékének. Majd 1 erézhalmy Géza ismertette T. Kovács Györgyné levelét, aki megható szavakkal mondott köszönetét férje emlékének ápolásáért. A kitűnő vacsora felszolgálása előtt, majd annak elfogyasztása után Ft. dr. Kótai Zoltán mondott asztali áldást és imát. Az asztalok tüzérszínű, piros abrosszal való terítése, virágokkal való dekorálás és a felszolgálás gyorsasága 4 szépasszonynak, Terézhalmyné Évának, Bárányné Edith nek, Jolsvayné Gyöngyinek és Németh Máriának az ügyességét dicsérik, míg a kitűnő italokat Obrincsák Pali bátyánk vonultatta fel ,az asztalokra igen nagy lőszer-szakértelemmel. Az ízletes vacsora elfogyasztása után Marssó Lőrinc a bakon és dörmögő ho-ho-ho -jával ünnepet hirdet. Ho-bo-hó! Nem igazi karácsony ez, Nagyanyám. Engedd meg, hogy elszaladjak Hozzád, húzzuk együtt a szánkót a Gyermek után és daloljuk bele ez ünnep nélküli zsivalyba az igazi, egyetlen örömhírt: a kis Jézus megszületett örve-e-ndjünk . . . Koósa Mária csendőrezredes, aki az első világháborúban fiatal tüzértiszi volt, világháborús tüzér-életből mondott el epizód-szerű visz-; szaemlékezéseket, amelyekért, úgyis mint a jelenlévő legöregebb tüzér, nagy tapsot kapott. Dr. Bafló István mély és tartalmas ünnepi beszédében, melyet nagy figyelemmel hallgatott végig a közönség, a régi és az új világ katona-szellem közötti különbséget tárgyalta, majd a clevelandi egykori tüí zérek nevében emlékplakettet nyújtott át Obrincsák Pálnak és a Terézhalmy házaspárnak, kérvén őket, hogy a Borbála ünnepségeket és a tüzér-szellemet a jövőben is ugyanilyen magyar szívvel és lélekkel ápolják, mint ahogy most tették/ Ugyancsak néhai v. Kovács György vk. századosnak, az egykori hűséges Kobozfly-nak, akinek özvegyéhez juttatták el az emlékplakettet. A humort dr. Molnár Zsigmond szolgáltatta, . aki “Ahogy én betaláltam az emigrációba’ című rádió-riport sorozatából adott elő részleteket. A Borbála műsor zárópontja volt egy régi hagyomá,nyos aktus, az un. tiszteletbeli tüzérek avatása, amelynek szertartását Molnár János mérnök, egykori tüzérkapitány vé;gezte szellemes beszéd kíséretében, akinek segédje, eg^ tüzérszínű ördög-maszkban lévő csinos ördögfióka, dr. 1 e( rézbalmy Gézáné, a kezében lévő pallóssal jókat sózott a deresre húzott és felavatandó tüzérek hátsó részére. Tiszteletbeli tüzérré avattattak: dr. Lelbach Antal, Kabdebó Ferenc, dr. Balló István, .1 orday Egon, v. HoIIósy Ervin,* dr. Molnár Zsigmond, v. Szent Királlyi Árpád, Szentkirály! János, Fördős Egon, Szabadkai Sándor, dr. I erézhalmy Géza, az US. Navy orvos-őrnagya, Záhonyi A. JózseF v. Szabó Zoltán, Jolsvay László. Dreisziger Ferenc, Cseh Pál, Dobolyi Árpád Hehs Ákos és Columbusból Kocsis Sándor, akinek fiát, ifj. Kocsis Sándort is bemutatták a jelenlévőknek, mint az amerikai hadsereg tényleges tüzérkapitányát. E sorokat író I üzér Tudósító reméli, hogy sem neveket, sem fontos ténybeli eseményeket nem felejtett el feljegyezni.. . lévén kissé kábult állapotban a szép kis ördögfióka korbácsütéseitől és fájdalomcsillapítóul Obrincsák Pali bácsi nagyobb kaliberű gyógyszeres üvegeihez kellett folyamodnia. Éjfél után, (mint ahogy azt magyarul mondják, amikor a férgese elhullott) a maradék magyarok a kandalló körül tömörültek s hajnalig jó hangulatban ment a nótázás. A Borbála ünnepség kitűnően sikerült, amelyért köszönet minden közreműködőnek... elsősorban Obrincsák Pali bátyánknak és a Terézhalmy házaspárnak, akik időt s energiát nem kiméivé, az ünnepség sikerének érdekében mindent elkövettek. Magyarul: beladtak apait-anyait. A hajnalban lassan hazaszállingózó bús-magyarok viszont, . . . kellemes ünnepeket is kívánva . . . azzal búcsúztak egymástól, hogy viszontlátásra 1978-ban ugyanitt a Szent Borbála ünnepségen. Minden magyarnak és minden tüzérnek ugyancsak kellemes ünnepeket és boldog újévét kíván e sorok írója is, a FÜZÉR TUDÓSÍTÓ. 75 ÉVVEL EZELŐTT ALAKULT MEG CLEVELANDBEN A VERHOVAY 1902-ben a clevelandi Buckeye Roadon á bevándorolt magyarok egy kis csoportja testvérsegítő egyesületbe tömörült, hogy abhan a tagok szeíéncSétlenség, betegség vagy halál esetén segítséget kapjanak. Az egyesületnek, amely eredetileg a pennsylvaniai bányavidéken alakult meg, hamarosan 11 fiókja létesült, majd országos biztosító intézetté fejlődött, amelynek ma mintegy 300 fiókegyesülete van, de már nem az eredeti Verhovav Fraternal Insurance Association , hanem 1955 óta William Penn Fraternal Associá lion néven. VJ A biztosítóintézet székhelye ma a pennsylvaniai Pittsburghhen van, de két fiókja Clevélandhen is működik. Á 14. számú fiók a nyugat-clevelandi mágyar lütheránus egyházban, a 45. számú fiók pedig a város keleti felében lévő Kossuth Hallban (2830 East Boulevard) szokott összejöveteleket tartani. Az utóbbinak hiég pár évtizeddel ezelőtt a Buckeye Fóad alsó részén saját otthona volt. amelyben a második világháború után Clevelandbe érkezett magyarok 573. számú külön fiókja is* éveken át működött. A 75. évfordulóról a 45. száméi fiók december 18-án. vasárnap délután a Kossuth Hallbán emlékezett meg a szokásos karácsonyi ünnepélyen, amelyen a hírneves Borisz* Ferenc és zenekara működött közre. A nevezetes évfordulón érdemes elmondani, hogy az' eredetileg csak kétkézi munkásokat befogadó testvérsegítő egyesület megalakulásakor Verhovay Gyula magyar országgyűlési képviselő nevét vette fel. Véíhóváj/ 1848-ban Sátoraljaújhelyen született és hírlapíró lett; 1875 óta az “Egyetértés” című lap munkatársa volt; 1879-ben Függetlenség’ címmel napilapot indított. Kíméletlenül támadó cikkei miatt Majthényi Izidor báróval párbajt kellett vívni, amelyben Verhovay súlyosan megsebesült. Ennek következtében a Nemzeti Kaszinó ellen napokig tartó véres tömegtüntetések lolytak. Verhovayt 1878-ban országgyűlési képviselővé választották. A hír! íedt tiszaeszlári per után zsidóellenes irányzatra tért, mert a keresztény SblyrúoSsy Eszter állítólagos rituális célból történt meggyilkolásával vádolt zsidókat a nyíregyházi törvényszék 1883 augusztus 3-án felmentette. N épszerűsége csak akkor kezdett haúyatlani, amikor a csángók hazatelepítése javára történt gyűjtéssel kapcsolatban lapjánál bizonyos visszaélések történtek. A “Függetlenség’ 1887-ben meg is szűnt. Verhovay Gyula ugyanekkor visZ- szavonult a közéleti szerepléstől, az újabb képviselőválasztásokon már nem indult. Érdekes, hogy ennek ellenére 15 évvel később az amerikai magyar bevándorolt munkások róla nevezték el testvérsegítő egyesületüket. Bizonyára nem ok nélkül tették, miüt abogv az sfeÜi ok nélkül történt, hogy 53 évvel később, 1955-ben a Vérhöváy nevet a Pennsylvaniát megalapító, de a magyarsággal semúiiféle Vonatkozásba nem hozható William Penn nevével cserélték fél. pedig csak háromfélét mondtam? Viszont, ha csak egy kicsit is segítünk, akkor mindenki boldog lesz s a Kisjézusra sem mondhatja senki, hogy róla megfeledkezett. Persze, (h°Sy tetszett nekünk ez a segítési gondolat. Már hogyne segítenénk? S esténként a lecke után elkezdtük a segítséget. Elővettük játékainkat s válogattuk: mit adunk a Kisjézusnak. A válogatásba Nagyanyám sohasem szóit bele, csak akkor, amikor nagy felbuzdulásunkban még az új télikabátunkat is rátettük a gyűjtött halomra, abban a biztos tudatban, hogy majd hoz másikat a Jézuska. Mit tudtuk mi még akkor, mennyit kellett dolgoznia szegény Anyámnak az új kabátért? Festettük, mosdattuk, öltöztettük a babákat,kis szere két, kelj-fel jancsit. Vairtuk a babaruhákat, szegeztük, ragasztottuk a törött darabokat, mert mindennek úgy kellett kinéznie, hogy senkinek se legyen kétsége égi eredetük felől. A téli esték fehér csendjét színessé varázsolták a mesék és az égi Gyermeknek nyújtott “segítség ”. így kerültek a mi ajándékaink is a szakajtók, zsákok közzé, Nagyanyám szánkójára. Mi sohasem mehettünk be, ha elértünk egy-egy látogatandó, házhoz. Kinn barátkoztunk az állatokkal, ha voltak. |vagy toporogtunk a hidegben és nagy gőzfelhőket fújtunk. I Nagyanyám percekig maradt csak. Halk “agyon Isten’ -nel köszönt be az óvatosan kicsire nyitott ajtón, s mert ^ éppen erre járt, /—■/ hát boldog ünnepeket kiván és szinte szégyenkezve átadta, amit szánt s máris mentünk tovább. Jóval elmúlt dél, mire hazaértünk. Legszívesebben beleültünk volna a forró krumplilevesbe, ami hajnal óta melegedett a tűzhely szélén. Át voltunk fagyva, de csak “kívülről . Belül, valami kimondhatatlan puha, meleg boldogság ült bennünk, mint egy doromboló kiscica. Nagyanyám nem fukarkodott a dicsérettel olyannyira, hogy szinte angyaloknak éreztük magunkat, akik segítettek a kis Jézusnak . .. Ebéd után előkerült a nagvteknő, meg a^ublót fiókból a selyempapirosba csavart vékonyka szagos szappan s Nagyanyám olyan illatos-fényesre csutakolt szép sorjában, hogy nyugodtan elvegyülhettünk volna az igazi angyalok közé a felfedezés veszélye nélkül. A forró teát, amit már az ágyban kaptunk, félig alva szürcsöltük. Nem kellett altatni egyikünket sem. Kimerített a hosszú gyaloglás, no meg az izgalom is: vajon hozzánk jön-e a Jézuska? A Jézuska elsősorban Édesanyánkat jelentette, akit sokszor egy hónapig sem láttunk, mert nagyon sok volt a beteg abban a távoli kórházban, ahol ápolással töltötte idejét, a velünk való játszás' helyett. (Mit tudtuk mi akkor, milyen kevés a fizetése egy ápolónőnek s milyen drága a vasúti költség Szegedéből!) Mindenesetre Ö volt a mi legszebb ajándékunk, közvetlenül a karácsonyfa és ajándékok, no meg Nagyanyám után. Minden várakozás ellenére azért csak átaludtuk a délutánt s nem tudtunk semmit arról, hogyan varázsolódik lündérszép karácsonyfává az ól mögé rejtett kicsi fenyő. Azt sem hallottuk, mekkorát dobbant Nagyanyám szíve, amikor meghallotta a távoli vonatfüttyöt, ami után kapkodó ; ügyetlenséggel kerítette maga köré nagykendőjét s úgy re. pült a közeli állomás felé, ahogyan csak Anyák tudnak re pulin régen látott gyermekük felé. ' -A konyhából beszűrődő halk beszélgetésre ébredtünk, , de a világért sem árultuk el, hogy már ébren vagyunk. Valami leírhatatlan boldog izgalommal vártuk az ajtó nyílását ; s félig hunyt pilláink mögül lestük, ámint meggörnyedvé, óvatosan behozzák a sámlira állított meg-megcsilingelő gyo [■ nyörű karácsonyfát. Két oldalról kezdték gyújtogatni a . gyertyákat s az egymás után fellobbanó fényben úgy nézett ■ ki Anyám és Nagyanyám, hogy még ma is azt hiszem: Angyalok Voltak. Ekkor már mi sem bírtuk tovább a tettetést. Ügy pattantunk ki az ágyból s hullottunk a tárt karokba, mint akik L végtelenül messziről végre hazaérkeztek. Anyánk is úgy : szorított magához bennünket, mint fuldokló a mentőövét. Hi I szén mi voltunk az élete, belénk kapaszkodott. Csak egy pillanatig tartott a gyengesége. Könnyes szép arca már ; mosolyogva mondta a jó hírt: hogy útközben találkozott a íézuskával. akitől elkérte a mi ajándékainkat, hogy ne télijén Neki ilyen messzire fáradni, de megígérte, hogy csak ikkór adja oda, ha JÓK voltunk. Egy pillanatra elvonult •lőttünk minden bűnünk s úgy lestük Nagyanyám váaszát. mint akik valóban elhiszik, hogy van olyan nagymyai szív, akinek nem a legjobbak az unokák? Felesleges ; /olt a rettegés: Nagyanyám válasza utáú még több ajándét kot is érdemeltünk volna (de ezt csak magunkban gondol tűk). Édesanyám behozta a csomagokat s mielőtt kibonthatj tűk volna még szépen letérdepeltünk s megköszöntük a- Kisjézusnak, hogy együtt lehetünk; aztán Nagyanyáin , gyenge hangje íákezdte a Kisjézus megszületett örve-e-ndjünk s mi olyan áhítattal énekeltük utána, mint akiknek . valóban megszületett... \ * * * t Régi karácsonyok színe, illata elvenedik még évről-évre. t miközben olvasgatom a tömegével érkező üdvözlő lapokat j s állítom ki a katalógusból kiválasztott ajándékok fizetésére . szolgáló csekkeket. Dugdosom a dollárokat ismeretlen ini' tézmények pénzt kérő borítékaiba s olyan gépiesen Végzem , az ajándékozást , hogy megrémülök önmagámtól. Csak- ! egy generáció van nagyanyám barna, röghöz hasonló s e- ^ lakkozott körmű kéz között. Az egyik tarhonyát, szárított . j gyümölcsöt, babot, lencsét, morzsolt-kukoricát méricskélt- reszkető markában, bogy sovány kis kamrájának kincséiből- ] minden szűkölködőnek adni tudjon. A másik azt sem tudja,- kinek is szól a válaszboríték, amelyikbe dugja a dollárt. I j Nagyanyám tudta, kinek kell liszt, s melyik háznál z van nagyobb szükség egy kis zsák korpára. Ö nem “ajánt J dékozott szokásból vagy udvariasságból, hanem adott ab- i hói, amit Isten adott, szívvel, szeretettel a Jézus nevében. 3 Kis szánkóját maga húzta, s a szélben meg-meglebbenő fe. kete szoknyája szebben suhogott, mint az angyalszárnyak 5 Biztosan, fürgén lépdelt a süppedő hóban, mint aki kitapos sott nyomon jár. Ma már tudom: hunyorgó szemével látta- a Gyermek lábnyomát, azt követte szeretet szánkójával s- az vezette el az égbe is ... t Nézem a felsózott utak mocskos levében fuldokló ün- népi fényeket, hallgatom a rénszarvasok húzta aranyos szán, kó csengettyűjét: Piros bundás, joviális “Santa Claus” ül
