Magyar Újság, 1977 (67. évfolyam, 2-49. szám)
1977-06-09 / 22. szám
~y SZOCIALIZMUS ÉS VALLÁS A Magyar Tudományos Akadémia pécsi bizottsága ateista konferenciát rendezett “Szocializmus és Vallás címen, melynek keretében behatóan tárgyalták a magyarországi református egyház helyzetét a kommunista államban. Kónya István, a debreceni Kossuth tudományegyetem filo zófiai tanszékének vezető professzora, marxista filozófus és valláskritikus A kálvinizmus gyakorlata a szocializmusban c. előadásában a hivatalos egyházi vezetés teológiáját tette alapos vizsgálat tárgyává. Kimutatta azokat a korrekciókat . amiket a református egyházi vezetők vallásos ideológiájukon tettek azért, hogy őszinte támogatóivá váljanak a szocializmus építésének . Ezek a korrekciók részben néhai Bereczky Albert szemléletére irányulnak, aki a második világháborút követő években, mint püspök a kommunista revolucióra nyíltan igent mondott, az egyházat az új társadalmi helyzetben “eligazította . Bereczky “igenje azon az elvi meggyőződésén alapult, hogy a népi demokratikus állam teljes mértékben biztosítja a vallásszabadságot. Élesen vitába szállt azokkal az egyházon belül felmerülő ellenvéleményekkel, amelyek ezt az igent ellenezték. ^ Ne keressünk itt semmi kibúvót vagy mentséget a magunk számára <—• írta a püspök Ne mondogassa közülünk senki azt, hogy itt olyan világnézeti eltérések vannak, amelyek úgyis lehetetlenné teszik a mi szolgálatunkat, mert partnerünk úgysem bízik bennünk. Az úgyis és az úgysem : Istentelen beszéd . Az a döntő —- hangsúlyozta, —< hogy az egy, ház félreérthetetlenül pozitív magatartást’ tanúsítson a szocializmust építő társadalom iránt . Ebben az esetben lehetségesnek találta az együttműködést a kommunista állammal, különösen a szocializmust építő munka és az ezt #— külső biztosítékként —< lehetővé tevő béke kérdésében. Bereczky püspök ez utóbbi alatt a Moszkva irányította Keresztyén Békekonferencia mozgalmára gondolt. így sorakoztatta fel a “szolgálat teológiai elve mellé a bitbeli engedelmesség , már mint a kommunista államnak szóló hitbeli engedelmesség követelményét is. Ezt a teológiai vonalvezetést Bereczky külön is megerősítette az 1956-os forradalom leverése után gyakorolt szigorú önkritikájában. Kónya professzor előadásában külön megjegyzi, hogy ezt az önkritika némiképpen túlzott is volt, hiszen a református egyház törvényes vezetői, köztük Bereczky Albert is, 1956 napjaiban szilárdan kitartottak korábban követett politikájuk mellett, s lehetőségeikhez mérten harcoltak az egyházi lázadás ellen . Kónya a jelenlegi helyzetre vonatkozóan kifejti, hogy “a Barth a Fibor püspök által jelenleg megvalósított egyházi felső vezetés mind az egyház belpolitikai gyakorlatában, mind különösen nemzetközi tevékenységében (a keresztyén békemozgalom sokszínű lehetőségeinek intenzív felhasználása révén) jó együttműködést valósít meg mind a szocializmus, azaz kommunizmus építése terén, mind a nemzet közi békemozgalomban . I árgyilagosan kifejtve azokat a kapaszkodási pontokat ’, amelyeknek segítségével előbb a Bereczky, majd a 'Bartha által vezetett hivatalos egyházi vezetés igyekezett felülni a kommunizmus szekerére, Kónya István nyíltan megmondja, * hogy ennek ellenére problematikusnak, és nem is egy vonatkozásban illuzórikusnak minősíthető egyes református teológusoknak az a vágya, hogy szervesen és — történeti léptekkel mérve: végérvényesen — beleintegrálják vallásukat a szocialista társadalmi rendbe, főként pedig, hogy összeegyeztessék azt a marxista-leninista ideológiával . Másszóval, Kónya István világosan megerősíti azoknak az egyházon belüli személyeknek a kritikáját, akik a Bereczky-féle eligazítást annak idején ellenezték, és akiknek a felfo gását akkor Bereczky Isten-telennek minősítette. A marxista-leninista valláskritika feladatát Kónya abban látja, hogy "továbbvizsgálja ennek az egyházi, teológiai leifogásnak és gyakorlatnak mind a szocialista politikával konvergáló, az együttműködésre alkalmat adó mozzanatait, mind azokat a lényegi vonásait, amelyek világnézeti tartalmuknál fogva — továbbra is antagonisztikus ellentmondásban vannak a marxizmus-Ieninizmussal . A nyugaton élő magyar reformátusok csak hálával tartoznak a marxista filozófus NYÍLJ kritikájának. R eméljük, hogy a jelenlegi magyarországi hivatalos egyházi vezetők is megszívlelik világos figyelmeztetését a tartós együttműködés lehetetlen voltára vonatkozóan. Azt a kritikát, amit nem voltak hajlandók elfogadni sem az otthoni, sem a nyugati református teológusoktól, sőt még Barth Károlytól sem, talán komolyabban fogadják majd az általuk oly nagyratartott marxista professzortól. (R. H.) KÉTFÉLE SZEMLÉLET A Református Hírek szerkesztői sohasem csináltak titkot abból a meggyőződésükből, hogy magyar népünk életében és történelmében a jelenlegi korszak fájdalmas és gyötrő epizód, az ország szovjet megszállása minden tekintetben igazolhatatlan erőszakos elnyomás nagy múltú nemzetünk, számára, és hogy az idegen gyökerű zsarnokság kezében puszta eszközzé lealacsonyított egyházi struktúra nem az egyház népének szabad döntése folytán létrejött keret a lelki élet gyakorlására. Viszont az sem titok, hogy sajnálatos módon még itt a szabad világban is egyre-másra akadnak egyházi vezetők, szervezetek, sajtóorgánumok, amelyek a fenti tényeket szeretnék az emberek elől elrejteni, a valóságot elkendőzni, vagy kedvező megvilágításba helyezni, mert baráti szálak, takargatott ambíciók, alig titkolt NYÍLTAN személyes elkötelezettségek fűzik őket a nemzet testén otthon élősködő, erkölcsi gátlásoktól mentes, súlyosan megalkuvó vezetőréteghez. Kezünkbe került egy amerikai magyar református lap legutóbbi száma, amely indokolatlanul tele van amerikai használatra átigazított magyarországi vonatkozású cikkekkel. Tanulság kedvéért néhány példát kiragadtunk tartalmából. I öbbek között két és fél hasábon ismerteti Nagy Piros kának, a magyar rádió szerkesztőriporterének Felhőkiáltó című, kétségtelenül érdekes mondanivalójú könyvét. Megtudjuk az amerikai ismertetésből, hogy a vaskos szépirodai mi mű egy magyar falu egy esztendejét teszi megfigyelés tárgyává. Egyik pozitív hőse a református lelkész, a másik egy Benke nevű, bíróviselt kommunista vezető, aki az élesedő osztályharc idején értsük alatta a Rákosi-korszakot — szokatlan bátorsággal és teljes mell szélességben a lelkész mellett állt ki a falu “túlbuzgó rendőrparancsnokával szemben. Már ez az epizód is «— személyes tapasztalataink alapján — eléggé nélkülözi a valószínűség látszatát is, hát ami kor Benke elvtárs még le is marházza a rendőrparancsnokot a pap védelmében. Maga a lelkész is eléggé vérszegény s inkább vágyálmokban fogant irodalmi figura ebben az ame rikai egyházi lap szerint szépnek és becsületesnek ítéli könyvben. Egy magyarországi egyházi lapban megjelen ismertetés így idézi .hogy “Fekete jó pap volt, olyan előre tanuló, sőt gyülekezete helyett tanuló. A dolgozó emberei nem érnek rá, hogy elolvassanak minden könyvet. De nek lépést kell tartania a kor tudományával. Minden elolvasol! Marxot és Lenint, napilapokat, közgazdasági könyvekét é különösen pszichológiát.” De ennél még érdekesebbet is idéz a könyvből (nen az amerikai,’hanem a magyarországi lapkritika!): Gyakran kapott váratlan ellenőrzést. Sohasem tudhatta, hogy a ked vés hölgyek, akik olyan lelkesen jegyezték gyorsírással a prédikációit, hová küldik a szövegeket. Az esperes úrhoz a világi hatósághoz, vagy külföldi rokonaiknak? — Az hisszük, ennél tapintatosabban már nem is mutathatott volna rá az írónő a kommunista magyar valóság állandósult fekélyeire: az ismétlődő hatósági zaklatásokra és a szervezett politikai besúgó-rendszerre, amik alól még a derék, Marxot és Lenint tanulmányozó Fekete lelkész úr sem vonhatta ki magát. Csak éppen az amerikai egyházi lap hallgat e felettébb kínos részleteket illetően. Emlegetésük nyilván nem szolgálta volna a szerkesztő valódi cé Ikitűzéseit. (R. H.) A "JÓSÁGOS" KÁDÁR Az amerikai magyar egyházi lap “34 magyar értelmiségi a Charta 77 mellett” cikk-címe joggal csigázta fel érdeklődésünket. Végre megtudunk valamit a magyar értelmiségiek állásfoglalásáról abban a nagy vitában, ami az emberi jogokat illeti! De az amerikai cikk, sajnos, csak címében bizonyul! pillanatnyilag érdekesnek, mondanivalóiban már kevésbé. Beszámol ugyanis arról, hogy a pártban ugyan riadalom támadt s már-már komoly retorziókról beszéltek az értelmiségi fiatalokkal szemben, amikor a politikai bizottság ülésén az erélyes Aczél György miniszterelnökhelyettes helyett váratlanul egy jóságos nagyatyai figura jelent meg. Kádár János személyében, aki enyhén rosszalló fejcsóválással nyugtázta a magyar értelmiségiek egy részének ezt a rendhagyó magatartását és sietett leszögezni, hogy nem kell belőlük mártírt csinálni, senkit nem kell megbüntetni, s az egész ügy felett napirendre kell térni. Mi azonban nem értjük, hogy miért pont egy református egyházi lapnak kell ezt az eredetében mitikus, formájában pedig meseszerű megoldást pertraktálnia a szabad világban. Hiszen itt azután mindenki tudja — vagy legalább is tudnia kellene, r— hogy a budapesti helytartó csak Moszkva pontos instrukcióinak vétele után nyúlhat ilyen kényes témához. S azt is tudjuk, hogy Moszkva az, amelynek esze ágában sincs ezt az 56-os rebellisből radikális eszközökkel megszelídített s ma már remek kirakat-országot ismét megnyugtalanítania. Nem kell tehát naívul hálát rebegnünk Kádár János felé s még kevésbé a megértés és békességkeresés nemzeti hősévé tennünk őt. Bízzuk ezeket a kegyes hazugságokat a budapesti sajtó szakavatott tollnokáira. (R. H.) PÓDIUMI TÉPELÖDÉS “Zsinati idézetek” címen az amerikai magyar egyházi lap beszámol a VIII. Budapesti Református Zsinatról. A közölt idézetek alapján azt gondolná.a gyanútlan olvasó, hogy egy német pietista hitmélyítő konferenciáról olvas építő jellegű beszámolót. Dr. Zsebők Zoltán zsinati világi elnök felszólalásából azt emeli ki, hogy milyen szép küldetése is van a magyar kálvinizmusnak a világ és önmaga iránt. így kénytelenek vagyunk mi is idézni. Például, amikor a többször pártot cserélő, furfangos politikus szemrebbenés nélkül jelenti ki, hogy “nemzetünk és hazánk történelmének legnagyobb sorsfordulata a szocializmus'győzelme hazánkban . De az a pódiumi tépelődése is figyelmet érdemelne, hogyan “lehetséges együttmunkálkodni materialistáknak és istenhí-Ivaló megegyezés alapján, már vagy három családos, óhazai kölcsönlelkészt hozatott ki baptista gyülekezeti szolgálatra — négy esztendőre! Utána az illetőknek szépen haza kell lérniök. Mi attól tartunk, hogy ezek a meghatározott időre kiküldött s nem egyszer stratégiai pontokra elhelyezett i—« lelkészek, akiket a lojalitás s az esetleges instrukciók a jelenlegi magyar rendszerhez kapcsolnak, könnyen megbonthatják az amerikai kontinensen élő magyar protestáns kolóniák egységes és békés életét. És ugyan melyik amerikai magyar református vagy evangélikus gyülekezet érezhetne maradéktalan bizalmat egy óhazai “kölcsönlelkészek” felé, akik színié kivétel nélkül a rendszer által megfélemlített és kézben tartott emberek? (R. H.) NÉPIRTÁS Ag “Európai Bizottság az Emberi Jogok Védelmére Romániában” német, francia és angol nyelven emlékiratot intézett a helsinki zárónyilatkozatot aláíró országok kormányaihoz, amelyben a romániai kisebbségellenes állapotok kivizsgálása céljából a belgrádi konferencián külön bizottság kiküldését kérte. Az emlékirat szövege magyarul a következő: 1. Románia nemzetiségi állam. Területén 2,5 millió magyar, 55Q.OOO német és körülbelül 1 millió egyéb nemzetiségű polgár él. 2* Az emberi jogokat védő nemzetközi megállapodások alkalmával Románia minden egyezményt aláírt és a nemzetközt-fórumokon mindenkoron szóban és írásban formailag síkraszállt az üldözött és kizsákmányolt népek és népcsoportok védelmében. A jelenlegi államelnök, Caeucescu minden alkalommal — bel- és külföldön egyaránt ^ hangsúlyozza rendszerének demokratikus jellegét. 3. A demokrácia fogalmába szervesen beletartozik minden egyes állam területén élő népi kisebbségek jogainak tiszteletben tartása. 4. Románia ünnepélyesen aláírta a helsinki konferencia okmányait, amelyben az elementáris emberi jogok tiszteletben tartása is szerepel. Ezzel szemben tényként kell megállapítanunk, hogy a jelenlegi román kormány Helsinkiben vállalt kötelezettségeit nem teljesítette. 5. A demokratikus elvekkel teljesen ellenkező román iJciiont_iiumImi rendszer az addig gyakorolt durva elnyomó politika helyett az erdélyi magyarság szellemi és fizikai megsemmisétését — a genocídiumot — tűzte ki célul. Az Egyesült Nemzetek (UNO) genocídiummal foglalkozó bizottsága az alábbiakban határozta meg a genocídium elkövetését: Történelmi vagy vallási emlékművek megsemmisítése vagy azoknak más célokra való felhasználássá. I örténelmi, művészeti vagy vallási értékkel rendelkező okmányok, tárgyak és vallási szertartáshoz tartozó eszközök megsemmisítése vagy szétszórása . . .’ (UNO E/447. okmány.) A nemzeti kisebbségek asszimilációja az ún. kultúrforradalom” jegyében folyik. Ide tartozik a romániai magyarság történelmének és múltjának meghamisítása és eltörlése. A történelmi tudat kiölése, az ezeréves magyar jelenlétet őrző egyházi és világi okmányok, levéltárak, könyvtárak elkobzása, a magyar községekből a születéseket és halálozásokat regisztráló könyvek elkobzása. 1956 és 1974 között az alsófokú magyar iskolák száma 1515-ről 776-ra csökkent. A még nemrégiben is létező két magyar egyetemet 1959-ben rendeletileg megszüntették. Az etnikai genocídium elkövetését alátámasztja a romániai magyarság számának meghamisítása, a népszámlálási adatok célzatos megváltoztatása és a statisztikai rabu ■ lisztika alkalmazása. Szétszórják a magyar értelmiség és munkásság tömegeit, hogy ily módon bontsák meg az addig egységes magyar etnikumok ezeréves állapotát. A román kormány elhanyagolja a magyar nemzetiségi vidékek gazdasági érdekeit, de ahol mégis szükséges új gyá rak vagy üzemek létesítése, oda románokat telepítenek, míg az ott élő magyarságot a teljesen román lakosságú belső Romániába kényszerítik. 6. A román koimány aláírta a helsinki egyezményt, de annak ellenére is lábbal tiporja az ott élő nemzetiségek legel smibb jogait is. A sztálini korhoz viszonyítva csak változtak az eszközök, de a lényeg ugyanaz maradt: minden kisebbség erőszakos asszimilálása. Nincsen látványos elnyomás, erőszakos deportálás, ami feltűnne a Romániát járó idegennek. A genocidium láthatatlan eszközökkel működik. Cenzúrával, a magyar kisebbségnek magyarul beszélő románná való átminősítésével, káder-rendszerrel, kontraszelekcióval és nem utolsósorban a félelem és a bizonytalansági érzés állandó ébrentartásával. És végül a demokratikus elvekkel teljesen ellenkező ultranacionalizmus állandó szításával és a dákoromán elmélet, azaz a nemzeti állam rögeszméjével. Idézzük Paul Goma román író megállapítását a romániai helyzetről: Romániában ma húsz millió rab él.” A román író megállapításával a romániai helyzet ismeretében teljesen egyetértünk azzal a megjegyzéssel, hogy a romániai népi kisebbségek a másodrendű rabok sorsát szenvedik. Az Európai Bizottság címe: D-6011 Riegelsberg, Postfach 32, BRD. 1977. JUNIUS 9. EGYES SZÁM ÁRA: 30 cent VOLUME 67. ÉVFOLYAM ~ NO. 22. SZÁM vöknek?” Régi egyházi ifjúsági konferenciáknak volt ilyen naívul kedves, állandóan felvetődő kérdése: Lehet-e egy leány és egy fiú közötl önzetlen és tiszta barátság? Dr. Bartha püspök, elnök pedig a zsinaton nem csupán az egyház gondjairól (lelkészhiány, urbanizáció, vallásos érdektelenség stb.) elmélkedett tisztán spirituális síkon, hanem ilyen nem éppen teológushoz illő, pontatlan megállapításokat tett: “A tényeknek megfelelően állapítjuk meg, hogy egyházunk hitelveinek engedett és' történelmének legszentebb hagyományait követte, amikor a magyar nép demokratikus államrendje mellett foglalt állást . Érdekes lett \oIna az amerikai egyházi lapnak idéznie a püspök ama nemes felháborodottságából is, hogy “a hidegháborús hullám előszeretettel foglalkozik egyebek között a vallásszabad ság kérdésének demagóg vitatásával .. . Az, bogy mi a “szent”, a püspök egy jó teológiai szótár segítségével hamarosan tisztázhatná magának. Arra a kérdésre pedig, hogy mi is hát a “demagóg”, saját nyugtalan Ielkiismerete adhatna kínos választ. (R. H.) MEGBONTHATJÁK Ezen a különös címen minket, magyarokat joggal érdeklő cikk jelent meg a Christianity Today c. konzervatív teológiai folyóiratban az egyik szerkesztő, Edward E. Plowman tollából. Az elég terjedelmes cikk a pontatlan statisztikai adatok felsorolásának példája (a 7 millió magyar katolikussal szemben 400 százezer Iuteránust és 65Ö|ezer református! emleget), azután lapos közhelyeket használ (a magyar élet összehasonlíthatatlanul kellemesebb, mint a sztálini-hruscsovi éra alatt), valamint valószínűtlen és téves információkat közöl (Bartha püspök erőlteti a lelkipásztorokat több biblia eladására, hogy csökkentse a raktári készle teket s ezzel új széria kinyomatását segítse elő!) stb. A cikk nyomatékosan és szimpátiát mutatva emeli ki Palotay Sándornak, a Szabad-Egyházak Tanácsa (nyolc kis Ulekezet csúcsszerve) »InőT'wk fontos szerepet —«'még a fényképét is közli — aki adventista lelkésznek deklarálja ugyan magát, de még a cikkíró is beismeri, hogy a nemzetközi adventista vezetők “életstílusa miatt” elzárkóznak előle s mindezek tetejében a 82 év óta hetenként megjelenő Baptista Békehírnök szerkesztője. Ö a főtárgyaló a szabad egyházak és kormányzat közölt. Kritikusai azt mondják róla, hogy túlságosan kiszolgálja az államot, hívei pedig azt állítják, hogy csupán alkalmazkodik a politikai Realitásokhoz az egyházak érdekében” — írja az amerikai riporter. Eléggé részletesen foglalkozik a cikk a nemzetközi keresztyén közvéleményt nagymértékben nyugtalanító magyarországi metodista egyházszakadással. Ebben egyik fél Iványi Tibor nyíregyházi metodista lelkész és 11 társa, a másik pedig Hecker Ádám volt szuperintendens, budapesti lelkész és utóda — egyben fia Hecker Frigyes jelenlegi szuperintendens, egy kis töredék csoporttal, de az államhatalom teljes apparátusával mögöttük. Ebben a sajnálatos konfrontációban a cikkíró finoman, de észrevehetően a komoly, evangéliumi gondolkodású Iványi Tibor feleli szeretetlenül pálcát tör, azzal, hogy Iványi “mártíriumra törekszik és pozíciójának növelésére Nyugat felé . Ezzel a probléma-komplexummal egyébként a Református Hitek ismételten foglalkozik, ökumenikus jelentősége és kihatásai miatt. De ezúttal egy új mozzanatra szeretnénk a közfigyelmet irányítani. A cikkből, amelyet a Christianity Today közöl, kiderül ugyanis, hogy a meglehetősen tájékozatlannak bizonyult amerikai riporter egyik budapesti informátora s egyben a hivatalos, kommunista szempontok interpretálója nem más, mint egy 56-os politikai menekült, jelenleg amerikai állampolgár, dr. Haraszty Sándor amerikai baptista lelkész, orvos, misszionárius. Ö közli például a riporterrel, hogy “mint külön tudósító, már számos hetet töltött el az ügy kivizsgálásával (nem árulja el, hogy kinek a megbízásából) és Iványi még a svájci metodista püspöknek (aki egyébként ,—■ más forrásokból tudjuk a kollaboráns Heckerék védelmezője, szemben az amerikai és angol metodistákkal), dr. Schafer “közvetítő fáradozásait is viszszautasította.” Ugyancsak dr. Haraszty Sándor információira hivatkozik a riporter, amikor elmondja, hogy “Iványi számos fellebbezést nyújtott be különféle kormányhatóságokhoz és a Kommunista Párt Központi Bizottságához, de eredmény nélkül, mire Miklós Imre, az Állami Egyházügyi Llivatal elnöke, megmondta Iványinak, hogy panaszai alapialanok . Dr. Haraszty tehát különös módon nem az üldözött szabadegyházi hívő testvérei mellé állt, hanem baptista lelkésztől szokatlan módon a barrikád túlsó oldalán foglalt helyet s ilyen értelemben is tájékoztatta amerikai újságíró kollegáját. Magatartását nem először tartják amerikai magyar egyházi emberek meglepőnek. Már akkor is annak talált ufc, amikor először jelent meg egy óhazai anyanyelvi konferencián, vagy amikor arról tájékoztattak bennünket, hogy az egykori 56-os politikai menekült két gyermekét, orvostanhallgató leányát és középiskolás fiát Magyarországon taníttatja. Azt pedig egyenesen nyugtalanítónak tartjuk, hogy dr. Haraszty, nyilvánvalóan magyarországi kormánykörökkel
