Magyar Újság, 1977 (67. évfolyam, 2-49. szám)

1977-01-13 / 2. szám

VOLUME 67. ÉVFOLYAM ~ NO. 2. SZÁM. 1977. JANUÁR 13. F( '.YES SZÁM ARA 30 cent ÉRTÉKELÉSEK ALKOTÁSOKÉRT Előző számunkban >-> Riesz Lajos dr. levelével kap­csolatban í— már beszámoltunk arról, bogy a XVI. Magyar Találkozó (a IV. Magy ar Kongresszus) díszvacsoráján nyújtották át főszerkesztőnknek, ft. dr. Kótai Zoltánnak azt az arany Árpád-érmet, amellyel a szerkesztésében és kia­dásában megjelent Mindszenty-albumot értékelte az Árpád­pályázatok bíráló bizottsága. Most folyatólagosan azt sze­retnénk elmondani olvasóinknak, milyen más elismerő érté­kelés történt még ugyanakkor, november 27-én este. Dr. Nádas János, mint a Magyar Találkozó állandó titkárságának vezetője, arany Árpád-érmet nyújtott át Ambrózy Pál ausztráliai (Sydney) zeneszerzőnek " Csoda­­szarvas c. művéért, Tallós Móric pbiladelpbiai magyar fes­tőművésznek az Egyesült Államok területén található szá­mos egyházművészeti alkotása és templomi festménye érté­keléseként, ezüst Árpád-éremmel tüntette ki Buzáné Ormay Ildikó zeneszerző és énekművésznő "Mass of Adoration’’ (Az imádás miséje) című zeneművét és bronz Árpád-Érem­mel jutalmazta Stubner Gyula kaliforniai (Gardens) költő Róma a sorsa c. Verskötetét valamint a fiatal Kozmon György (Wickliffe, Oh io) festőművész Verszerződés” cí­mű tusrajzát. Az Árpád-pályázatok múlt évi eredményének kihir­detése után került sor az Árpád Szövetség és Rend nagy arany díszjelvényének és oklevelének ünnepélyes átadására. A díszjelvényt és oklevelet főt. dr. Béky Zoltán református tb. püspök kapta, mint az 1975. év magyarja ”, annak a magyarságszolgálatának elismeréséül, amelyet egész életén keresztül, de különösképpen az 1975. év folyamán teljesí­tett. az utóbbi esetben főként azzal, hogy az erdélyi kérdést előbb Európában, később Kenya fővárosában, Nairoban az Egyházak Világtanácsa elé vitte. Az ünnepélyes átadást dr. Nádas János mint a Ma­gyar Találkozó állandó titkárságának vezetője, az Árpád Szőve!?/ .' s Rend feje, valamint Varga Sándor, mint az Árpád í 'ség és Rend főszéktartója, egyben az Árpád Akadémia igazgató tanácsának tagja végezte. A díszokle­vél szövegét is ő olvasta fel és nyújtotta át a kitüntetettnek. LIasonló ünnepélyességgel ment végbe a nagy arany dísz­jelvény átadása az 197(j. év magyar család iá’ -nak, a 11 gyermekes pittsburghi Nagy Gyula iparművésznek és fele­ségének, a gyönyörű díszmagyarban megjelent Etelka asz­­szonynak. SZOKATLAN MUN K AMEGOSZTÁS? Az Egyesült Államok elnökei a megfigyelések szerint eleinte mind nagy szerepet szánnak helyetteseiknek. Carter Jimmy választott elnök sem kivétel, sőt minden elődjétől eltérően SZOKATLAN feladattal kívánja Mondale F. Walter elnökhelyettest megbízni. Carter sajtófőnökének, Powell Jodynak nyilatkozata szerint Mondale majdnem j egyenrangú munkatársa lesz az új elnöknek, majdnem má­sodik elnök . Mondale nem az Executive Office Building -ben. ha­nem magában a Fehér Házban kap hivatali helyiséget, hogy állandóan az elnök közelében lehessen, aki i—< a hírek sze­rint minden kül .— -és belpolitikai döntését megelőzően meg akarja hallgatni helyettese véleményét. Olyan vélemé­nyek is elhangzottak, hogy Mondale nemcsak legfőbb ta­nácsadó lesz, hanem ennél több, mert anélkül, hogy "chief of staff’’ lenne, az elnöki törzs tagjainak utasításokat is adhat majd. Carter választott elnök a St. Simons-szigeten tartott megbeszéléseken újra hangsúlyozta hogy helyettesével olyan munkamegosztást akar megvalósítani, amilyenre eddig még nem volt példa. Persze akadnak, akik ezt gyakorlatilag kivihetetlennek tartják. PARLAMENTI FELELŐSSÉG? SZOKATLAN feladat lesz a Carter-kormány tagjai részére is az új elnök óhajának teljesítése, amikor adott esetekben időről- időre meg kell majd jelenniük a szenátus és a képviselőház, esetleg a két ház együttes ülésein, hogy ott ugyanúgy válaszoljanak a hozzájuk intézett kérdésekre, mint a parlamentáris demokráciákban, Angliában. Kana­dában és sok más országban szokásos. A gondolatot Carter Jimmy már 1975-ben megjelent Why not the Best? ’ című könyvében felvetette s tőle függetlenül hasonlóan vélekedett Mondale Walter szenátor is ugyancsak 1975-ben kiadott könyvében. Vance Cyrus, az új külügyminiszterjelölf viszont az újságírók előtt- jelentette ki, hogy bármikul hajlataié ieí* a törvényhozók —< akár szóban, akár írásban ,—< hozzá in­tézett kérdéseire válaszolni. Az új kormány tagjainak SZOKATLAN feladata két­ségtelenül a parlamentáris kormányzat megvalósítása felé való fejlődést jelent, amely valószínűleg alkotmánymódosí­tást von maga után; eddig ugyanis az " executive privilege’ hangoztatásával az elnökök többször megakadályozták, hooy kormányuk tagjai megjelenjenek a szenátus és a képviselő­ház egyes bizottságainak ülésein s ott a feltett kérdésekre válaszoljanak. A KONGRESSZUS VEZETŐI Az Amerikai Egyesült Államok 95. Kongresszusa január 5-án ült össze; az új tagoktól >—> szenátoroktól és képviselők tői egyaránt — Rockefeller Nelson elnökhelyettes vette ki az alkotmányos esküt. Mindkét ház első tevékenysége az új vezetők megválasztása volt. A szenátus többségi (demokrata) pártjának vezetője egyhangúan hozott határozattal Byrd Robert, West Virgi­nia szenátora lett. Erre a tisztségre pályázott Humphrey Hubert minnesotai szenátor is, ő azonban betegsége miatt közvetlenül a szavazás megkezdése előtt visszalépett. Byrd valamikor a Ku Klux Klan tagja volt. A szenátus kisebbségi (republikánus) vezetőjévé egyet­len szótöbbséggel, 19-18 arányban Baker Howard tennes­­j seei szenátort választották meg, aki a Watergate-ügy sze- I nátusi bizottságában töltött be döntőnek mondható szere- I pet. Baker másodszor került be a szenátusba, mig az eddig j kisebbségi vezetőhelyettesként működő Griffin Robert 20 i éve szenátor. A képviselőház többségi (demokrata) vezetőjévé Wright Jim texasi képviselőt választották meg, a kisebbségi (republikánus) párt 143 tagja viszont az arizonai Rhodes Johnt tette meg vezetőjévé. A szenátus ülésein január 20-ig Rockefeller Nelson, azután majd Mondale F. Walter elnököl, mint elnökhe­lyettes. A kongresszusi képviselőház elnökévé, akit angolul speaker’ -nek, szóvivőnek mondanak, a demokrata párt ☆☆☆☆☆☆☆☆☆☆☆☆☆☆☆☆☆☆☆☆☆☆☆☆☆☆☆☆☆☆ 5-án Lázári községben, Szatmár vármegyében született. Ta­nulmányait Szatmáron, Nagykárolyban, Máramarosszigeten i és Budapesten végezte. A felső ipari iskolát 1942-ben, a műszaki főiskolát 1949-ben fejezte be, közben azonban 1945-től 1947-ig orosz hadifogságban volt. 1956-ig a GANZ-gyárban és az Egyesült Izzónál dolgozott, mint gé­pészmérnök. A szabadságharc leverése után külföldre távo­zott. 1966 áprilisáig a brazíliai Ford-, illetőleg a Willys­­gyár mérnöki osztályát vezette, azóta önálló vállalata van. Minden magyar ügy lelkes és áldozatos támogatója. Az "Erdélyért Mozgalom” brazíliai elnöke s az Erdélyi Vi­lágszövetség’’ egyik alapítója. Az utóbbi két éven át rend­kívül jelentős anyagi áldozatokat is hozott az erdélyi ma­gyarság védelmében folytatott tevékenység támogatására, 1976-ban magyar célokra legalább 20.000 $-t áldozott. két héttel korábban a massachusettsi liberális O’Neill P. Thomast választotta meg. AZ ELNÖKI BEIKTATÁS Carter Jimmy elnöki beiktatására már hetek óta foly­nak az előkészületek. Washingtonban január 18-tól 21-ig minden szállodai szobát lefoglaltak, a szomszédos városok­ban is csak a szállodai férőhelyek 65%-a volt szabad az év végén. Az egyes szobák ára r-< tekintet nélkül arra, hogy egy r-* vagy kétágyasak-e j—< átlag 60 $ naponta. A beiktatásra az Inaugural Committee, amelynek el­nöke Tirana Bardyl, a protokoll előírásai értelmében meg­­hívta Nixon M. Richard volt elnököt és feleségét, valamint a négy elhúnyt elnök özvegyét. Az utóbbiak a következők: 1 ruman S. Harryné, aki a következő hónapban tölti be 92. életévét, Eisenhower D. Dwightné, Onassisné Jacqueline, Kennedy John elnök özvegye és Lady Bird Johnson, John­son Lyndon elnök özvegye. A New York News értesülése szerint Trumanné és a 80 éves Eisenhowerné megjelenésére semmiképpen sem le­het számítani, Johnsonné még nem döntött, felutazik-e Washingtonba, Onossisné megjelenése viszont kérdéses, tá­volmaradása mégis valószínűbb. Nixon volt elnök meghívásának mellőzésére az Inau­gural Committee semmiféle alapot sem talált. A san-clemen­­tei hivatal nem nyilatkozott, hogy Nixon megjelenik-e a be­iktatáson. A tudósítás külön kiemeli, hogy Carter a " Play­boy -nak adott szeptemberi nyilatkozatában Johnsont cs Nixont egyaránt hazúgsággal, csalással és az igazság meg­hamisításával vádolta. Ilyen előzmények után alig várható, hogy akár Johnsonné, akár Nixon a beiktatási ünnepélyen megjelenjék, a politikai életben azonban sémmit sem lehet előre biztosnak mondani. KITÜNTETÉSEK Ford R. Gerald elnök január 10-én 21 amerikai ál­iámpülgafí tüntetett Ívi u. L,^' vgAC.tV.j’.v , -o. ^ ri ctdöiiií ,'.í . * jellel, a Medal of Freedom -mal (a Szabadság Érmé - j vei). Ezt a kitüntetést olyan személyek kaphatják, akik ar Egyesült Államok nemzetbiztonsági vagy más országos ér dekei, a világbéke, a művelődés vagy más jelentős köz vag^ magánérdek szolgálatában különösképpen kiemelkedő érdé meket szereztek. Ford 2 és Vá éves elnöksége idején moi már ötödször adományozza ezt a kitüntetést, amelyet ezútt. a következők kapták meg: Abel W. I., a “United Steelworkers of America pittsburghi elnöke, Bardeen John orvos, a Nobel-díj kétszeres nyertesi íi 956-ban és 1972-ben) az illinoisi Champaignből, Berlin Irving zeneszerző New Yorkból, Berlaug E. Norman Nobel-díjas (1970-ben) földmű velés-kutató Mexico Cityből, Bradley Omar nyugalmazott ötcsillagos tábornok, voll ezérkari főnök New Yorkból, Burke A. Arleigh nyugalmazott tengernagy, a tengeré­szeti hadműveletek volt vezetője a marylandi Bethesdából, Calder Alexander néhai szobrász, Catton Bruce író és szerkesztő New Yorkból, DiMaggio Joe, a new-yorki Yankee ’ nyugalmazott játékosa, Durant Ariel Pulitzer-díjas író Los Angelesből, Durant J. William Pulitzer-díjas író, az előbbi férje, ugyancsak Los Angelesből (a ‘‘The Story of Civilization” szerzői), Friendly J. Henry, az Egyesült Államok fellebbviteli kerületi bíróságának bírája New Yorkból. Lady Bird Johnson, Lyndon B. Johnson elnök özvegye a texasi Stonewallból, MacLeish Archibald kétszeres Pulitzer-díjas költő (1932-ben és 1959-ben) a massachusettsi Conwayból, Michener James Pulitzer-díjas szerző a pennsylvaniai Pipersvilléből (magyar vonatkozású könyve a “The Bridge of Andau”, O Keeffe Georgia művésznő Abiquiuból, Rockefeller Nelson elnökhelyettes, Rockwell Norman illusztrátor a massachusettsi Stock­­bridgeből, Shouse Jouette, a “Wolf Trap Farm Park” adományo­zója, a színművészet támogatója Washingtonból, Thomas Lowell szerző és hírmagyarázó a new-yorki Pawlingból, Watson D. James Nobel-díjas biokémikus a new-yorki Cold Spring Harborból. UJ ÚTLEVELEK Január 1 -tői kezdődően az Egyesült Államok illetékes hatósága új, az eddiginél kisebb alakú útleveleket ad ki. Az új útlevél 3.47 x 4.92 inch méretű. A régi 3.75 x 6 inch nagyságú volt. Az új alakú útlevél könnyebben tehető zseb­be. Az útlevélhivatal azt reméli, hogy ez lényegesen csök­kenti majd az útlevéllopások számát. Az útlevelek kiállításának díja nem változott. Első íz­ben a kiállítás 13 $-ba kerül, a régi útlevél megújításáért ezentúl is 10 $-t kell fizetni. AZ ÖNTUDATOSULÁS NEM KOMMUNISTÁK Wren S. Christopher, a New York Times különtudó­­sítója cikksorozatban számol be azokról a megfigyeléseiről, amelyek Kelet-Európábán az öntudatosulás jeleit mutatják. Első példaként azt az esetet hozza fel, amikor a varsói Szent János székesegyház előtt az esti szentmiséről távozók közül valakit a rendőr igazoltatni akart, ezt azonban a templomból távozó hívek megakadályozták. A rendőr segítségért sietett és 5 percen belül harmadmagával tért vissza, de az igazol­tatásra ekkor sem került sor, mert a mendőröket mintegy 100 főnyi tömeg vette körül, amely hideg nyugalommal vár­ta, mi történik. A rendőrök egymásra néztek, vállat vontak és i—< eltávoztak. Mert ők is lengyelek voltak. Moszkva elnézőbb, mint azelőtt volt. Belügyekben sok mindent eltűr azért, hogy nemzetközi vonatkozásban Kelet- Európa szolidaritását biztosíthassa magának. Lengyelor­szágban nem torolta meg az áremeléssel kapcsolatos múltévi tüntetéseket. Magyarországon a kegyetlenül levert 1956-os szabadságharc után 20 évvel, mint ismeretes, fogyasztási és közgazdasági engedményeket tűr el. Kelet-Németországban és Csehszlovákiában a szigorú ideológiai ellenőrzés dacára is magasabb életszínvonal kialakulását nézi el. A románok viszonylagos függetlensége Bulgáriában távolról sem észlel­hető ugyan, az előző országok lakói azonban kétségtelenül jobban élnek, szabadabban beszélhetnek, mint az oroszok. Több vonatkozásban kifejezetten a Nyugattal azonosítják magukat. ÁRUBŐSÉG Prágában teflonnal bevont edények, brazil narancs és svéd gyártmányú " Kotva -kocsik, Budapesten villany fűvá­gógépek, Kelet-Berlinben választékos szoknyanadrágok kap­hatók. A budapesti Váci-utca üzleteiben elegáns osztrák in­gek, francia női ruhák között válogathatnak a vásárlók. Bu­dapest és Varsó mellékutcáiban magánszabók a legutóbbi nyugati divat szerint készítenek ruhákat. A rock-zene álta­lános népszerűségnek örvend. Budapesten a politikai kabarék olyan közkedveltek, horfv a Mikroszkóp Színpad, előadásaira kél hónappal előre kell megváltani a jegyekei. A kabaré kigúnyolja a gyári brigádokat, amelyek bajtarsias együuerzi ssei fceüüuK »uuu­­'•át s az ideges szerkesztőket, akik a ía«s szovjet híriigy­­kség legutóbb' közleményeire várnak. Még ma is emlege­tik. hogy 1974 Szilveszter-estéjén Hofi Géza a tv-n magát ' dár Jánost is utánozta. Az egyik kiváló kelet-európai szerkesztő szerint a szov­­utazók ha Kelet-Európa valamelyik országú ba jönnek, y érzik magukat, nrntha a Nyugatra érkeztek volna. Ami­­r visszatérnek, azt kérdik a szovjet vezetőktől, miért nem bet mindazt megkapni a Szovjetunióban, ami Kelet-Euró­­ban beszerezhető. Ez azonban «—> jegyezte meg az idézett erkesztő. i—> nem az ő problémájuk, hanem a szovjet ve­­ntőké. Moszkva egyelőre tudomásul vette a mutatkozó kú­­önbségeket, sőt még azt is hogy a jólét fokát nyugati méi­­kkel határozzák meg Kelet-Európában. Varsóban, Budapesten és Bukarestben még a minisz­­ériumok is a nyugat-németországi Mercedes-Benz kocsikat használják, nem a szovjet előkelőségei által használt Chai­­ka-t. Kelet-Berlinben a kommunista vezetők a svéd gyár­­mányú Volvo gépkocsikat kapták fel. Ez annyira feltűnő, hogy egyes kelet-németek a kelet-berlini Wandlitz város­részt, a kommunista párt kiválóságainak kedvelt lakónegye­dét, ‘ Volvograd ’-nah nevezték el. SZELLEMI TÉREN Az öntudatosulás jelei szellemi téren is megmutatkoz­nak. A szovjet tömb ideológusai a múlt hónap elején Szó­fiában háromnapos értekezletet tartottak, hogy a kommu­nista eszmék Nyugaton észlelhető és főként Olaszország­ban, Franciaországban tapasztalható módosulásaival szem­ben védekezésre készüljenek fel. Lengyelországban a kato­likus Egyház a hivatalos ideológiával ellentétes szellemi áramlat erősítője. A közismert kommunista sztrájk-tilalom­mal szemben például Wyszynski Stefan bíboros arra mu­tatott rá, hogy a munkásoknak joguk van magasabb béreket követelni. A bíboros állásfoglalása több volt, mint egyszerű közgazdasági nézet. A lengyel pártszervezet kénytelen számolni a katolikus Egyház befolyásával, mert a lakosságnak mintegy 70%-a hetenként szentmisét és szentbeszédet hallgat. Az egyik te­vékeny párttag nyíltan kijelentette, hogy az Egyházat nem lehet mellőzni, mint ahogy a lengyel történelem 1000 esz­tendejétől sem lehet elszakadni. Ez a párttag azzal a tervvel foglalkozik, hogy fiát elküldi a szentmisékre, ‘‘hadd értse meg a valóságot”. Kelet-Európa országainak lakossága bí­zik abban, hogy a Szovjetunió uralma nem tart sokáig. Az elmúlt századok példáira hivatkoznak. Egy idős cseh értel­miségi éppenséggel arra hivatkozott, hogy az Osztrák-Ma­gyar Monarchia óta 11 különböző rezsim uralmát élte túl. Ä varsói Szent János székesegyházban ma is ott van a “Iowi sasok bronz emléktáblája, amely a lengyel kadétok hősi ellenállásának emlékét örökítik meg. Az ellenállás 1920-ban a vörös hadsereggel szemben történt. A Kelet-Európa országaiban tartózkodó 31 orosz had­test jelenlétét, amennyire lehetséges, leplezik, de arról min­denütt beszélnek, azzal minden vonatkozásban számolnak. Tárgyilagos józansággal de öntudatosan. AZ ÉV MAGYAR CSALÁDJA A család leje, Nagy Gyula 1933-ban született Ma­gyarországon, ahol iparművészeti főiskolát végzett. Felesége, Etelka ugyanott 1930-ban született. Magyarországot mind­ketten az 1956-os szabadságharc után hagyták el testvéreik­kel együtt s Ausztriában kötöttek házasságot. Gyermekeik már mind Amerikában születtek. Judit 1958-ban, Emőke 1960- ban, Csanád 1961-ben, Dóca 1962-ben, Rózsa 1963- ban, Zsuzsa 1964-ben, Imre 1966-ban, Endre 1968-ban, Bence 1971-ben és Ádám 1976-ban. A 11. gyermeket, az 1961- ben Magyarországon született Katit Nagyék örökbe­fogadták, miután a kislány édesanyja, aki Etelka asszony­nak testvére volt, rákban mghalt. A gyermekek a legkisebb kivételével tökéletesen beszélnek (a nagyobbak természete­sen írnak és olvasnak is) magyarul és mind magyar cser­készek. A legidősebb. Judit már egyetemre jár. A családfő pittsburghi ékszerész ékszertervezője volt. Az ékszerész néhány évvel ezelőtt elköltözött a városból, Nagy Gyulát is magával vitte. Nagyék pittsburghi házukat eladták, telket vettek új lakóhelyükön, amelyre Nagy Gyula és felesége gyönyörű házat épített. Amíg Pittsburghben laktak, a Magyar Társaságnak és az Irodalmi Körnek mindketten tevékeny tagjai voltak, Nagyné az utóbbiban előadásokat is tartott. Ö egyébként ügyesen varr és gyönyö­rűen hímez is. Mélységesen vallásos lélek. 1971-ben meg­betegedett, komoly műtéten esett át,x de hite megtartotta családjának és az amerikai magyarságnak. Ha sok olyan hívő és öntudatos magyar édesanya lenne, mint amilyen Nagy Gyuláné, nem kellene attól félnünk, hogy Ameriká­ban elnémul a magyar szó s nem zeng többé magyar dal. AZ ÉV MAGYARJA {_/ A XVI. Magyar I alálkozó díszvacsoráján hozták nyil­vánosságra azt is, hogy az 1976. év magyarja” Zolcsák István brazíliai magyar mérnök lett. Ezt a címet a Magyar Találkozó állandó titkársága olyan kiváló magyar férfiak­nak adja, aki az adott évben világviszonylatban is kima­gasló teljesítménnyel, anyagi áldozathozatallal, vagy erkölcsi sikerrel szolgálta magyarságunk ügyét és növelte jó hírnevét. I Ezt a kitüntető értékelést 1971-ben néhai Oszlányi Róbert, £ Cleveland State University professzora nyerte el 2000 kö­tetes egyetemi magyar könyvtár létesítésével, 1972-ben Pásztor László, mint a Republikánus Párt nemzetiségi cso­portjának országos elnöke, 1973-ban Bodnár Gábor, mint a Magyar Cserkész Szövetség ügyvezető elnöke, 1974-ben néhai Mindszenty József bíboros, Esztergom érseke és Ma­gyarország számkivetésbe kényszerült prímása, mint “ko­runk legnagyobb magyarja’’, 1975-ben pedig főt. dr. Béky Zoltán református tb. püspök, az Amerikai Magyar Szö­vetség, az Amerikai Magyar Református Egyesült és az Árpád Akadémia elnöke. Zolcsák István, az 1976. év magyarja, 1921 október CxC_ N

Next

/
Oldalképek
Tartalom