Magyar Újság, 1976 (66. évfolyam, 1-50. szám)

1976-08-26 / 32. szám

Vecsey Lajos:

MOHÁCS MEMENTÓJÁ

A hazai történetírók körében már körülbelül tíz év óta heves vita folyik ama kérdés körül: jóvátehetetlen katonai vereséget szenvedett e, vagy csak belső erőrendezéssel is kiheverhető csatát vesztett Magyarország a mohácsi síkon 1526 augusztus 29-én?

A kérdésnek két szempont ad időszerűséget: egyrészt éppen ebben az esztendőben van ennek a gyászos eseménynek a 450. évfordulója: másrészt az első és második világháború folyamán olyan súlyos történelmi sorscsapások sújtották a magyarságot, amely ek erősen emlékeztetnek a i mohácsi vész utáni állapotokra s bizonyos értelemben, bár messze távon, azoknak logikus következményei. Mert tudnunk kell, hogy a magyarság a mohácsi csatavesztést és annak organikus következményeit soha nem tudta véglegesen kiheverni. Éspedig egyszerűen azért nem, mert nem volt elegendő nyugalmi ideje hozzá. A I 50 éves török uralom, majd a felszabadító háborúk katonai követelményei, az ismételt szabadságharcok, kezdve Bocskai Istvántól egészen 1956-ig, oly nagyfokú anyagi és véráldozatot követeltek a magyar néptől, hogy történelmi múltjának megfelelő szerepet nem tölthetett he a népek és nemzetek nagy családjában.

Mélt án vetjük fel tehát a kérdést: mi okozta a mohácsi tragédiát, amellyel a középkori magyar királyság és nagyhatalom sírba szállott? Miért lett Mohács — mint a költő írja — nemzeti nagylétünk nagy temetője ?

Nem a csatavesztés maga, amelyben a körülbelül 25.000 főnyi magyar seregnek három ötödé ott veszeti a csatatéren. Nem is az a további 200.000 emberre becsülhető veszteség, amelyet a török felvonulása Budára, majd visszafelé a Duna-Tisza közén halottakban és foglyokban a magyarság soraiban okozott,: hanem a király halála és az erre következő politikai anarchia. Ha feltételezzük, hogy Ma gyarország lakossága a Mohácsi vész előtt kb. 5 millióra rúghatott, akkor a fenti biológiai vércsapolást könnyen kiheverhette volna a magyarság, ha magára eszmél. De egy király helyett kettőt választott magának, amellyel a nemzet egységét megosztotta s két veszekedő király között a harmadi k lett a nyertes: a török. Már a mohácsi vész ®lf»iti időről mc a történetíró, hogy “a vezérétől , ng

fosztott rendiség, önmagát marcangolva, vakon támolygott Mohács felé”, — utalva az árnyékkirályságra. De még egy árnyékkirályság is jobb, mintha két király között oszlik meg egy ország. Sezt Magyarország akkori vezetői nem látták he.

A másik oka <— mondhatnám kórokozója «—> a hanyatlásnak a hazaszeretet és áldozatkészség megfogyatkozása. Báró Burgio, a pápa világi követe Magyarországon, a magyarok őszinte barátja, lesújtó véleménnyel volt róluk. Szerinte: Ha Magyarországot három forint árán ki lehetne szabadítani a veszélyek örvényéből, nem akadna három ember, aki ezt az áldozatot meghozná. Ehhez járult még a nemesek és jobbágyok közti ellentét, a szabadköltözködés megvonása, sok meddő közjogi vita, csupa bénító erő egy nemzet életében. Massaro velencei titkár azt írta 1525- ban: Ha a magyarok engedelmeskedni, összetartani és a

közjó iránt érdeklődni tudnának, képesek lennének országukat megvédeni és minden ellenség fölött diadalmaskodni. A magyarok azonban . .. mindnyájan csak a saját érdekükkel törődnek, a közjóval keveset gondolnak...

S végül, még egy jelenségre kell rámutatnunk, ami a nemzeti katasztrófát szintén siettette: az országnak ebben a szerfölött kritikus időben nem volt egyetlen egy nagy embere sem. Csak a mohácsi vész után bontakozott ki egy nagy államférfiúi tehetség Fráter György pálos szerzetes személyében, ő viszont cselszövénynek lett az áldozata. Alig kapta meg a bíborosi méltóságot, tehát a legmagasabb pápai kitüntetést, I. Ferdinánd emberei, akik a barát politikáját megérteni nem tudták, 1551-ben Alvincen orozva meggyilkolták. MiskolcZy Gyula kiváló történészünk szerint: “Nemcsak igazságtalan, hanem egyben őrült tett is volt eltenni láb alól a kor egyetlen nagy államférfiát, akiben elég képesség lett volna az ország kiragadására a fenyegető veszély torkából.

Fráter György halálával teljesedett be igazában a mohácsi kor első fejezete, mondhatnánk: lett teljes a tragédia. Szent István, Nagy Lajos és Mátyás király egykor hatalmas birodalma három részre szakadt: A nyugati rész 1. Ferdinándot uralta, Budavárában ott székelt a török szultán helytartója s Erdély megkezdte önálló életét a török hatalom égisze alatt. Egyik újabbkori történészünk, Nemeskárthy István frappánsan, de találóan, e két mondattal tesz pontot a magyar történelem e szomorú fejezetének végére: A középkori Magyar Királyság megszűnt. Ez történt huszonhat évvel Mohács után.

* * *

Az ezévi mohácsi évforduló legyen tetemrehívás mindnyájunk számára: a reá való emlékezés legyen egyúttal tanulság és számvétel, komoly megfontolás és elhatározás indítéka. Mert a hazáért, a haza sorsáért mindnyájan felelősek vagyunk. A magyar emberben van valami féktelenség, bizonyos dinamikus túlfeszílettség, amely okosan lefékezve pozitív országépítő erővé lesz, de szabadon hagyva bomlasztóan hat. Arany János 1868 jún. 5-én azt írta Tompa Mihálynak: Most igazán oldott kéve nemzeted! Korbács

kell ennek, akkor összetart; adj neki egy ujjnyi szabadságol s előrjöngi a hazát!" Ugyanez a hangnem szólal meg Ady Endre Nekünk Mohács kell! című költeményében, amely-JELEK

A BALKÁNI TŰZFÉSZEK

' A világ vezető lapjai és hírügynökségei egyre több olyan tudósítást közölnek, amelyekből arra lehet következtetni, hogy az a régi megállapítás, amely szerint a Balkán a külpolitika tűzfészke, még mindig változatlanul megfelel a valóságnak. A világosan felismerhető jelek egész sora mutatja ezt. A vélemények csak abban térnek el egymástól, hogy melyik jel mögött húzódik meg a legveszélyesebb válság.

Sokan azt hiszik, hogy a Görög- és I örökország közt évek óta megfigyelhető feszültség a legveszélyesebb, mert ez robbanthat ki a két ország között bármelyik pillanatban helyi háborút. A két ország nyílt összetűzése nemcsak az atlanti védelmi rendszeresen belül teremtene különös helyzetet, hanem világviszonylatban is szerfelett komoly következményekkel járna, mert az — mint az egyik hírmagyarázó mondja Pandora szelencéjét nyitaná ki, amelyből az egész Balkán minden keserve, sérelme, átka szabadulna ki.

Jugoszlávia uralmon lévő rendszere rettegő félelemmel gondol a 84 éves Tito bármikor bekövetkezhető halálára, amelyet igen könnyen kétféle megoldás is követhet: Jugoszláviának vissza kell térnie a szorosabb szovjetbarátság külpolitikájának útjára, vagy kiteszi magát annak, hogy a Szovjetunió egyszerűen beavatkozik, mint Magyarország esetében 1956-ban és Csehszlovákia esetében 1968-ban tetle. A jelek szerint maga Tito is számol ezekkel a lehetőségekkel. Viszont ha egyik eshetőség sem következik he, Jugoszláviát még mindig fenyegeti a horvál önállósulási törekvés, továbbá több olyan területi igény, amelyről ma még nyíltan nem is beszélnek.

A területi igény szempontjából első helyen Bulgária jelentkezik nemcsak Jugoszláviával, hanem Macedóniát illetően Görögországgal szemben is. Görögország területéből Albánia szintén szeretne kihasítani magának bizonyos terüleleket. ugyanakkor Görögországnak hasonlóan területi követelései vannak Albániával szemben.

Magyarország területi igényéről Jugoszláviával szemben senki sem beszél, de Romániával szemben anná I többen tesznek arról említést. A vélemények általában megegyeznek abban, hogy ez Erdélyre vonatkozik. A románok Erdéllyel kapcsolatban hamis adatokra és még hamisabb történeti tények -re hivatkoznak, ugyanakkor Besszarábiára, Bukovinára és Dobrudzsára vonatkozó jogaikat hangoztatják a Szovjetunióval szemben.

Ezek a jelek mind azt mutatják, hogy semmi sem új a nap alatt. A balkáni tűzfészek megint könnyen lángra Iobbanthatja az egész világot, amely különben sok más helyen is tele van egy harmadik világháború kitörési lehetőségeinek ijesztő jeleivel. Senki sem tudja, valóban a Balkán, vagy a Közép-Kelet, Korea, esetleg Afrika lesz-e a kirobbanás színhelye, vagy valahol másutt robban-e a jól rejtett időzített bomba, amelyet a világ sorsának intézői csak a leggondosabb körültekintéssel tudnak ártalmatlanná tenni, amíg nem lesz késő.

bői néhány sort itt idézünk:

“Ha van Isten, ne sajnáljon engem:

Én magyarnak születtem.

Szent galambja nehogy zöld ágat hozzon,

Üssön csak, ostorozzon.

Ha von Isten, földtől a fényes égig Rángasson minket végig.

Ne legyen egy félpercnyi békességünk.

Mert akkor végünk, végünk.

A magyar sorskérdést elemezve, ugyanerre a végkövetkeztetésre jut egy másik modern nagy írónk, Flerczeg Ferenc is Gondok és gondolatok c. írásában: A magyar

múltban egyre ismétlődik ugyanegy kegyetlen játék: a duhajok egyetlen lázas órán elszórják a magyar élet aranykészletét. Azután jönnek a serények és fillérenként összekaparnak valamit a hajdani gazdagságból. A mindig jelenlévő duhajok nem tűrik, hogy a magyarság végleg felépüljön: a serények nem engedik, hogy elpusztuljon.

Legnagyobb íróinkat szólaltattuk meg a mohácsi évfordulón, akik legjobban ismerték a magyar embert, a magyar múltat és történelmet, a magyar karaktert. Tegyük mérlegre mindnyájan itt kint az emigrációban a mohácsi vész 450. és az 1956-os szabadságharc 20. évfordulóján a hazáért és közügyért hozott teljesítményünket s akkor kitűnik, hogy melyik kategóriába kell sorolnunk magunkat. Fia többet nem is, egyet minden emigráns megtehet: odaáll azok mögé, akik itt kint a magyarság ügyéért fáradoznak s a nagy világban szétszórt honfitársakat összefogni igyekeznek, akár istentisztelet keretében, akár egyesületi síkon. Erre biztat bennünket Kisfaludy Károly múltszázadbeli nagy írónk is “Mohács” c. költeményében:

“Él magyar, áll Buda még, csak a múlt példa legyen S égve honért bizton nézzen előre szemünk.

És te virulj, gyásztér, a béke malasztos ölében, Nemzeti nagylétünk hajdani sírja, Mohács!

A KOMMUNISTA VILÁG BOMLÁSA?

A “U.S. News & World Report augusztus 9-i számának különleges tudósítása i— különböző jelek láttán ,—■ azt a kérdést veti fel, vajon lehetséges-e, hogy a következő évtizedben a kommunista világ, bomlására kerül sor. A válasz erre a kérdésre azzal kezdődik, hogy a nemzetközi kommunizmus egysége máris megszűnt, amikor az orosz és kínai kommunisták pártjai elleptétbe kerültek egymással. A két párt közt a szakadás minden jel szerint a jövőben még tovább fokozódik, teljesen függetlenül attól, hogy Pekingijén vagy Moszkvában ki kerül hatalomra. Ez a helyzet akkor sem változik, ha Mao Tse-tung távozik, mert a két ország érdekeinek természetes és történeti ellentétei sokkal nagyobbak, mint hogy azokat világnézeti alapon és pártszempontok figyelembe vételével ki lehetne egyenlíteni.

Nyugat-Európa kommunista pártjai az utóbbi években mindinkább arra törekedtek, hogy Moszkvától függetlenítsék magukat. Ez a törekvésük a közelmúltban Berlinben megtartott nemzetközi kommunista pártkonferencián alakszerűén is célt ért. A jövőben a nyugati országok kommunista pártjai valószínűleg még az eddiginél is több önállóságot kívánnak elérni s országaik önvédelmi szempontjainak figyelembe vételével inkább a NATO támogatását választják a szovjet orosz hegemóniával szemben. A Moszkvától való függőség megszüntetésére vonatkozó határozott törekvésnek a kelet-európai országokban is számos határozott jele határozható meg. Ezek közt kétségtelenül a románok magatartása legszembetűnőbb s utánuk a lengyelek egyre bátrabb megnyilatkozásait kell megemlítenünk. A magyarok érthető módon igen óvatosak, hiszen húsz évvel ezelőtt nagy árat fizettek szabadságszeretetük hősies megvallásáért, de az ő részükről is feltűnő, hogy a kommunista párt szólamai nelyett inkább a szocializmus építését hangoztatják.

Világviszonylatban a következő öt-tíz éven át nagy.<■:/: Jímytantuság jellemzi majd a helyzetei, amelyben

az Egyesült Államok feladata lesz, hogy a szovjet törekvéseket visszaszorítsa és a nemzetközi összetűzések lehetőségeit korlátozza.

A szovjet vezetésben a jelek szerint nagyobb változás történik, ez azonban a Kremlin külpolitikáját lényegileg nem érinti. Moszkva az 1980-as évek során is ara törekszik, hogy az Egyesült Államokkal való együttműködés címén növelje gazdasági, politikai és katonai előnyeit. A versengés tehát a k ét csúcshatalom közt folytatódik, a kommunista világ bomlása a harmadik világ Amerikától való függésének fokozódásával párhuzamosan következik be. A döntő szerepet azok az országok játszák majd, amelyek élelmezés, technológia és a béke biztosítása terén az Egyesült Államoktól függenek.

Az atomfegyverek birtokába rövidesen mintegy 20 ország kerül s ez a végleges hatalmi egyensúly kialakulását lényegesen befolyásolja, bár azok alkalmazására, bevetésére a jelek szerint eben a században még nem kerül sor, hacsak valamelyik terrorista banda nem használja jogtalan követelésének erőszakos kikényszerítésére.

FÖLDRENGÉSEK

Sokan talán nem is tudják, hogy a föld felszíne állandó mozgásban és átalakuló folyamatban van, ami évente közel millinónyi földrengést idéz elő. Ezek közül szerencsére a legtöbb a tengerek mélyén megy végbe, ahol azok észre sem vehetők, sok viszont a szárazföldön is annyira gyenge, hogy csak a földrengéseket figyelő tudományos intézetek Rictiter-féle mérlegei jelzik őket. Érdekes jelenség, hogy a földrengések leginkább a föld felszínének két vonalán fordulnak elő. Az egyik a Pacific Beit” néven ismert észak-déli vonal, amely a Csendes-óceán észak- és dél-amerikai partvidékein vagy azok közelében húzódik, a másik pedig a Mediterranean Beit néven ismert kelet-nyugati vonal, amely Európában a Földközi tenger partjai mentén halad, Ázsiában a két nagy félsziget fölött, majd Ausztráliától északra folytatódik.

Gyak ran fordulnak elő nagyobb erejű földrengések is, amelyek sokszor százezrekre menő emberéletet követelnek és felbecsülhetetlen értékű károkat okoznak. A legtöbb embert 1556-b an a kínai Shenski környékén történt földrengés fosztotta meg életétől. Az elpusztult népesség száma mintegy 850.000 volt. Az 1 757-ben az indiai Calcutta vidékén történt földrengés már “csak” 300.000 ember halálát okozta. A halottak száma szerint a harmadik helyre megint Kína került, ahol 1920-ban Kansu tájékán újabb 180.000 ember pusztult el földrengés következtében.

Az idén a nagyobb földrengések szinte egymást érik. Februárban, mint emlékezetes, egy a közép-amerikai Guatemalában pusztított, ahol 20.000 ember vesztette életét. Május 6-án a másik Olaszországban követelt 900 főnyi áldozatot. Néhány nappal később Oroszországot érte földrengés, amelynek emberi életben okozott következfnényeiről azonban nem tájékoztatták a világ közvéleményét, július 15-én az indonéziai Báli szigetén volt földrengés, amely 200 [ember életét oltotta ki. Júl ius 28-án megint Kína került sorra. Ez a földrengés szokatlanul erős, a Richter féle mérlegen 8.2 fokos volt. Erejét 8.4 fokkal csak 1964-ben az alaskai haladta felül. 16 órával később újabb hullám érté ugyanazt' a vidéket. Ennek ereje már kicsit gyengébb, 7.9 fokos volt. A földrengés következményeiről a kínai kormány ném adott ki tájékoztatást, csak annyit közölt, hogy mind emberi életben, mind anyagi javakban óriási veszteségek történtek.

A legújabb hírek szerint augusztus 16-án Közép-Kínában újabb földrengés volt, amely ugyanakkor a Fülöpszigetekhez tartozó Basilan-szigeten és környékén pusztított. Manilái jelentések szerint a Eülöp-szigetek érintett részein 3105 ember pusztult el, 658 sérült meg 2282 tűnt el és 28.716 maradt otthon nélkül. Az eltűntek közt van 11 gyermek, akiket 24 láb magasságú hullámok sodortak magukkal.

Ezek a sorozatos földrengések figyelmeztető jelek az amerikaiak számára is, akik közül több mint 70 milliónyian élnek olyan tájakon, amelyeket nagyobb földrengés lehetősége veszélyeztet. Ebből a szempontból első helyen kell említenünk San Franciscót, ahol 1906-ban 700 ember pusztult el a 8.5 Richter-fokos földrengés következtében. Második helyen Los Angelest emlegetik a szakemberek. A kaliforniai San Fernando völgyében az 1971-i földrengés 65 ember életét oltotta ki. A legújabb tanulmányok ered ményeként a szakértők Memphis, Boston, Salt Lake City, Seattle, Anchorage és a south-carolinai Charleston városát és környékét is a földrengéstől különösen veszélyeztetett helyek közé sorozták.

TŰZHÁNYÓ KITÖRÉSE

A Karib-tengeren, Puerto Ricotól kissé délkeletre lévő Basse Terre szigetén a Soufriere-tűzhányó kitörését a francia tudósok előre megállapították. Július 8-án a 4813 láb magas hegycsúcs alatt 1500 lábbal repedés támadt, amelyen keresztül a tűzhányó gázt, gőzt, hamut, követ és sárt kezdett kiböfögni. A tudósok javaslatára a környék 72.000 főnyi veszélyeztetett lakosságát kitelepítették, csak a megfigyel éseket folytató szaktudósok és az esetleges fosztogatás megakadályozására hivatott rerídőrök maradtak vissza. Augusztus 16-án erős földrengés volt érezhető, mire a viszszamaradt 15 francia tudós és a rendőrség is elmenekült. Azt egyelőre nem tudták megállapítani, vajon a tűzhányó valóban kitört-e, vagy sem, mert a csúcs körül hatalmas felhő gomolyog. Brousse Robert dr. párizsi egyetemi tanár, a megirigyelő csoport vezetője helikopterről kísérelte meg a sűrű felhőzeten való áthatolást, de kijelentette, képtelenség volt megállapítania, hogy mi történt. Véleménye szerint 8-15 nap núlva igen komoly események történnek.

Miután a tűzhányótól észak keletre 20 mérföldnyi távolságban lévő Pointe-a-Pitre városában is erős földrengés volt érezhető, a sziget közigazgatásának francia vezetője, Aurousseau Jean-CIaude tengerészeti hajót rendelt ki, hogy Basse Terre szigetéről az embereket Terre de Haut szigetére szállítsa át. Ez a sziget a kitörő tűzhányótól 14 mérföldnyire van. A jelek szerint a tűzhányó kitörésének ereje hasonló lesz a Martinique-on lévő Pelee 1902-i kitörésének erejéhez, amely akkor elpusztította St. Pierre városát és

50.000 ember életét oltotta ki. A most kitörni készülő La Soufriere legutóbb 1956-ban működött, akkor azonban láva nem ömlött belőle és emberéletben sem tett kárt.

ERDÉLYI ÉRTEKEZLET WASHINGTONBAN

Az Amerikai Magyar Szövetség országos elnöke, főtiszteletű Béky Zoltán dr. tb. ref. püspök és a Szövetség külügyi bizottságának elnöke, Eszenyi László augusztus 1 5-re a washingtoni Kossuth-házba a romániai magyarság helyzetének szakszerű és részletes megbeszélése céljából értekezletre hívta össze az erdélyi ügyekkel foglalkozó magyar szervezetek képviselőit.

Az értekezleten a következők vettek részt: az Erdélyi Világszövetség részéről Zolcsák István Sao Paulóból, Nyárády Elemér a venezuelai Caracasból; a Kanadai Magyar Szövetség részéről Gyallay-Pap Domokos; az Amerikai Erdélyi Szövetség részéről Koréh Ferenc dr. elnök és dr. Hámos Ottóné alelnök; az Erdélyi Bizottság részéről Löte Lajos országos elnök; a Committee on Human Rights in Romania képviseletében Hámos László elnök, továbbá Brogyáni Jenő, Balogh Ágnes és Veress Bulcsu; a Fiatal Magyarok Munkaközössége nevében Béke Imre elnök; az Amerikai Magyar Szövetség részéről Pásztor László igazgatósági elnök, Nádas János dr. intéző-bizottsági elnök. Czikann Zichy Móric dr., Szabó István dr., György Árpád dr. igazgatók, Füry Lajos dr. volt főtitkár és Száz Zoltán dr. külügyi tanácsadó: külön meghívás alapján Nánay Júlia szakíró.

Kimentette magát: Majoros Márton dr., Sirchich László, Wass Albert és Nagy György dr.

Ft. Béky Zoltán dr. üdvözlő szavai után Eszenyi László ismertette az erdélyi magyarság érdekében végzett munka eddigi eredményeit.

A helyzet kiértékelése és a romániai magyarság sorsát Ieghölcsebben szolgáló tennivalók megbeszélése egész napot vett igénybe. A jelenlévők nagy tudásukkal és évtizedes tapasztalataikkal járultak hozzá annak az útnak meghatározásához, amelyet követni kell. Az értekezlet megállapította azokat a követelményeket, amelyeket a román kormány képviselőivel szemben támasztanunk kell, hogy a Romániában élő magyar és minden más kisebbség ismét visszanyerje azokat az alapvető emberi jogait, amelyeknek betartására Románia legutóbb a helsinki határozatban »— szép szavakkal, de kevés foganattal — kötelezte magát.

1976. AUGUSZTUS 26.

VOLUME 66. ÉVFOLYAM - NO. 32. SZÁM.

EGYES SZÁM ÁRA: 30 cent