Magyar Újság, 1976 (66. évfolyam, 1-50. szám)

1976-05-20 / 20. szám

4. OLDAL

MAGYAR ÚJSÁG

1976. MÁJUS 20.

MAGYAR

NYELV ÉS IRODALOM 1825-től 1925-ig

JÓKAI

Őszintén meg kell mondanunk, Kogy Jókait csak regényei és elbeszélései tették halhatatlanná. Sokan elbeszéléseit regényeinél jobbaknak találják, mert azok szerkezetileg is, jellemzésbelileg is tökéletesebbek, mint regényei, amely ek természetüknek megfelelően négy főcsoportba oszthatók. Történelmi regényei közül az Erdély aranykora , a Török világ Magyarországon”, A lőcsei fehér asszony és a Fráter György említhető a legkiválóbbak sorában. Társadalmi regényei közül az Egy magyar nábob , a “Kárpáthy Zoltán”, “Az új földesúr”, az És mégis mozog a föld , valamint A kőszívű ember fiai címűeket kell kiemelnünk. Az utóbbiról azt szokták mondani, hogy az a szabadságharc prózában írt hősi eposza.

Külön harmadik csoportba sorolhatók kalandorregényei, amilyenek például a Hétköznapok , A szegény gazdagok”, a “Mire megvénülünk”, a “Szerelem bolondjai , “A fekete gyémántok”, “A két Trenk” és a “Trenk Frigyes”. Utópisztikus regényei, amelyek a negyedik csoportba sorolhatók, mint például “A jövő század regénye is, ma talán sokkal érdekesebb olvasmányt jelentenek, mint amikor megjelentek.

Jókai regényeinek nemcsak irodalom- és művelődéstörténeti fontosságuk, hanem történelmi jelentőségük is van. Az előbbit az a tény adja meg, hogy azoknak volt a magyar irodalom egész történetében legnagyobb könyvsikerük, azok tették az olvasást szellemi szükségletté, divatossá s a műveltség természetes kiegészítő tulajdonságává. Az utóbbi abból eredt, hogy ^ Tóth Veremund megállapítása szerint — Jókai “regényeinek jó részét akkor írta, amikor a világosi tragédia után a pusztulás réme szállta meg a lelkeket s amikor “az ő regényei vigasztalást és önbizalmat öntöttek a csüggedőkbe. Jókai és az ő derűs nemzedéke fokozta fel újra a nemzeti önbizalmat annyira, hogy a millenniumi nemzedék nagysága mámorában már nem is emlékezett arra, hogy atyái még kétségbeesetten néztek a nemzet félig megásott sírjába. ”2M)

Páratlan sikerét és csodálatos hatását kétségtelenül fokozta regényeinek és elbeszéléseinek mondanivalóján kívül nyelvezetének, előadásmódjának lebilincselő ereje is, amely ugyanúgy leköti az olvasót, mint a gyermeket az érdekes mese. Történeteit nem elbeszéli, hanem egy felnőtt gyermek áhitatos hitével a szó szoros értelmében valósággal eínleséli. A legegyszerűbb történetet is a mese csodálatos világának megejtő varázsával tudja elénk tárni, de amikor regényeit és elbeszéléseit olvassuk, mégsem azt érezzük, hogy azok a képzelet szüleményei, hanem éppen ellenkezőleg azt hisszük, hogy az előttünk feltáruló világ valóság s a benne Iebonyoló dó események is igazán megtörténtek.

Leírásainak elevenségét, nyelvezete könnyedségét és varázsos erejét A lőcsei fehér asszony előszavának idézésével mutatjuk be.

Lőcse várost, a Szepesség fővárosát, most is az a bástyafal veszi körül, mely századokon át a legerősebb ostromoknak volt tanúja; ...a rejtekajtók, amik a bástyák üregeiből a szabadba vezettek, nincsenek már titokban tartva.

Egy ilyen hajdani titkos bejárat ajtaján van egy festett kép, mely kivitelében művészi ecsetre vall . . . Egy fehérruhás hölgyet ábrázol az a kép, vállán keresztülvetett veres kendővel: a hölgy szemei a távolba néznek, egyik kezével hívogatólag int, a másikkal egy kulcsot tol az ajtó zárába. A kép igen régi.. .

De ez a kép nem áll egyedül. Benn a városban, a Török-féle ház udvarában, a belső épület emeleti folyosója végénél, a nagy puszta falon van egy másik kép, freskófestmény, mely'még régibb keletű. Ott is ugyanaz a nő, fehér pongyolában, amint egy nyitott ablakszárnyon kitekint; jobbjával köntösét keblén összevonja, balkezével hívogatólag int.

Az első képet a mély boltív megvédte az idő viszontagságaitól, csak az ajtó táblázata nyiladozott szét az eresztékeiből; az utóbbi már össze van repedezve és megkopva; de az arc mind a kettőnél jól kivehető még most is.

Még azután van egy harmadik kép is, melyben ugyanazon arcvonásokra ismerünk. Ez a kép olajfestmény. Ott hever ráma nélkül a hajdan “mészárosok tornyának nevezett torony tágas termében, melyből csigalépcsők vezetnek fel a bástyára. Régi zászlók, ócska képek egy szegletben felhalmozva; azok között megtalálja a kutató a fehér aszszonyt ; de itt már az akkori magyar divatú díszöltözetben, három sor bogiáros főkötővel, drága csipke nyakfodorral, arany hímzésű átlátszó ingujjakban, amiben a fehér kar ke resztül világít, keblét skófiummal hímzett vállfűző szorítja, derekát gyöngyös öv; kézében szekfűvekkel és tulipánokkal hímzett zsebkendő. Arckifejezése első tekintetre megnyerő, hódító; míg ha tovább nézi az ember, valami félelmetest, gyanúkeltőt talál benne, hogy aztán, mikor mégegyszer viszszatér hozzá, ismét megtalálja rajta azt a varázst, mely az ellenmondó kifejezéseket kibékíti

E kép eredete egy hagyomány, melyet egyik ivadék a másiknak szájról szájra adott. Mindenki tudja, hiszi, hogy az valóban így volt; hogy e kép élő mása valóban megtette azt, amiről emléke fennmaradt; találgatják, tapogatóznak, fürkésznek utána, hogyan tehette azt. Egyik megoldási mód a másiknak ellenmond.

Vannak, akik az egész örténetet a megörökítő képpel együtt a mesék közé sorozzák; de ezeknek ellentmondanak az írott adatok. A történetbúvár segélyére jön a mesemondónak, s okmányokat fedez fel, amik nagy vonásokban vázolják azt a női jellemet, amelynek létezését tagadni nem lehet, megérteni nehéz. Bevégzett pöriratok tanúskodnak a történetről, a nélkül, hogy azt földerítenék: megérthetetlen talányokat hagyva fenn, amik fölött a bíró sem mert ítélni.

Azt beszélik, hogy ez a nő elárulta a nemzetét.

Az első és egyetlen nőalak az egész magyar történelemben, aki nemzetáruló volt.

ddom biztossága teljesen eléressék, mind a magyar alkotmány alaptörvényei a lehetőségig fenntartassanak, mind a Lcjtán túli országok alkotmányos szabadsága kifejtessék és telesen biztosíttassák .

A húsvéti cikk a politikai szakirodalom remekműve vöt, amelynek célja, a kiegyezés, az 1867. évi XII. törvénycilkben valóra vált s ezzel az ország megint szabad lett. A szerző mindvégig a második sorban maradt, csak 1876 január 29-én bekövetkezett halálával került igazán az élre, amikor az egész ország őszintén gyászolta és a 72 vármegye területéről hozott egy-egy maroknyi földdel borította el koporsóját, amelyre Kossuth Lajos is elküldte a megengesztelődés cipruságát. , .

Nevét a szakirodalom is méltán őrzi.

JEGYZETEK:

264) Tóth Veremund i. m. 435. oldal.

265) Az

erre vonatkozó adatokat lásd a 127. oldal on.

266( Cassandra Priamos trójai király leánya volt, aki a mitológia szerint Apollo istennek szerelmet ígért, ha az jóstehetséggel ruházza fel. Az isten teljesítette Cassandra kívánságát, Cassandra viszont nem tartotta meg Ígéretét, ezért Apollo azzal büntette meg, hogy jóslatát senki sem hitte el. Amikor Cassandra megjósolta Trója pusztulását, ezt sem hitlék el neki.

267) Lásd még a 155. oldalon.

268> Lustkandl, Wenzell: Das österreich-ungarische Staatsrechts.

<—1 folytatjuk —

DÉLMAGYARORSZÁG FELSZABADÍTÓ TANÁCSA 1976. ÉVI KÖZGYŰLÉSÉNEK HATÁROZATAI

1. Délmagyarország Felszabaditó Tanácsának 1976 május 2-án Clevelandban megtartott közgyűlése a leghatározottabban elitéli Helmut Sonnenfeldt-nek, Kissinger Iegoensőbb munkatársának 1975 decemberében az Európában akkreditált amerikai diplomatáknak londoni értekezletén előadott tájékoztatóját, melyben a béke érdekében szükségesnek vélte a Szovjetunió érdekszférájába kényszeritett országoknak a Szovjetunióval való szerves” összefogását.

Délmagyarország Felszabaditó Tanácsa kénytelen megállapítani, hogy e Sonnenfeldt doktrínával kapcsolatos kételyeket az Egyesült Államok külpolitíkai vezetésében sem Ford elnöknek, sem Kissinger Secretary of Statenek, sem magának Sonnenfeldtnek cáfolatai és magyarázkodásai nem oszlatták el s nem is oszlathatják el, amig Ford elnök Sonnenfeldtet s az előadásán jelenvolt s azt nyomban nem lelyesbbitő Kissingert fel nem menti állásától.

2. Délmagyarország Felszabaditó Tanácsa megrökönyödéssel vette tudomásul, hogy ugyanaz a Sonnenfeldt, aki a Szovjet érdekszférába utalt államoknak a Szovjetunióhoz való szerves bekapcsolását szorgalmazza, a Kongresszus képviselőházának külügyi bizottságé előtt Jugoszláviának nyújtandó fegyver szállítmány engedélyezését szorgalmazta, holott köztudomású, hogy

a. Tito az 1971-es horvát krízist követően megegyezésre lépett a Szovjetunióval;

b. Tito, mint az úgynevezett semleges blokk egyik vezető egyénisége a maga befolyását, mind Ázsiában, mind Afrikában, mind Dél-Amerikában a kommunizmus propagálására használta és használja fel, miként tette ezt legutóbbi venezuelai látogatása során közvetlenül Castro belgrádi útját követően, amikoris Tito az Egyesült Államok külpolitikájával ellentétben helyeselte Castro csapatainak angolai akcióját;

c. I itó kommunista kormányzata éppúgy elnyomja a Jugoszláviába kényszeritett népeket, mint teszi ezt a Szovjetunió a lakosság többségét képező nem orosz népekkel szemben;

d. I itó már az 1956-os magyar szabadságharc alatt bebizonyította, hogyha a kommunizmus megmentéséről van szó, kész elismerni a Szovjetunió katonai beavatkozásának jogosságát (Tito pólai beszéde, 1956 november 11.)

Éppen ezért az Egyesült Államokn ak nem I itó kommunista rendszerét kell támogatnia a szovjet veszéllyel szemben, hanem Jugoszlávia elnyomott s mindig Nyugatra tekintő népeit, kik egy szovjet támadás során minden bizonynyal kísérletet fognak tenni népi szabadságuk kivivására.

A SZABADSÁGHARCOS SZÖVETSÉG KÖZGYŰLÉSE

A Szabadságharcos Világszövetség clevelandi szerve zete június 4-én, pénteken este 6 órakor tartja tisztújító gyűlését a Magyar Önképzőkör helyiségében (2059 Fulton Rd.) A vezetőség kéri a Szabadságharcos Szövetség tagjait és mindazokat, akik a Szövetség célkitűzéseivel egyetértenek hogy a közgyűlésen és a Szabad Magyar Fórumnak azl követően 7 órakor kezdődő összejövetelén megjelenni szíveskedjenek.

Szabadságharcunk 20. évfordulójához érkeztünk. Mindenütt a világon akár az európai, akár az ázsiai politikai eseményeket nézzük, — azt látjuk, hogy a magyar szabadságharcra való emlékezés hivatkozás azt mutatja: 1956 éle valóság s ma is a szabadság jelképe. Szomorú lenne, ha ép pen mi — a százezres clevelandi magyar közösség tagjai <— feledkeznénk meg róla, halott hőseiről és azoknak a kötelességéről, akik szabadságukat, jobb életüket éppen 1956-nal és vértanúinak köszönhetik.

Clevel and, 1976 május 9.

Kiss Pál Dr. Löte Pál

titkár ügyvezető elnök

De hiszik, mondják, bizonyítják, hogy az volt. Azéri festik a képét az ajtóra, a falakra abban a helyzetben, ami nőben az árulást elkövette; azért nem engedik elmúlni, csen desen meghalni, mint más kiszenvedettet, akinek a rádobotl hanttal bocsánatot is ad a világ; azért kényszerítik fényes napal kísértetképen megjelenni, példának odaállani; csábtekintetével századokon át rossz hírét hirdetni, ahol a gyermekek egymásnak mutogatják: nézd, ez volt a fehér aszszony, aki a hazát elárulta .

... A neve: Korponayné Ghéczy Julianna.

És ugyanez a Ghécz}7 Julianna később, mint önfeláldozó vértanúja a nemzeti szabadság ügyének tűnik le a láthatáron.

Jön, mint egy üstökös, s leszáll, mint egy csillag.

Hol a megoldás egy ég-pokol különbségű ellenmondás között egy nő jellemében?

Két lelke volt-e ez asszonynak? Minő indulatok, minő szenvedélyek vezethették a kezdettől a végezetig?

Ha csupa gyöngédségből állt volna a jelleme, akkor könnyű volna a csomót megoldani: szeszély, csapodár vágy, könnyelműség elég magyarázat egy asszonyi kalandor- élethez; de mi indokolja az átmenetet a gyöngeségből a törhetlen erőbe, midőn nem egy hosszú élet, hanem csak rövid néhány év esik közbe.

Hogyan lehet az, hogy egy nő, aki egyszer egy csókért odadob egy országot, másszor megint azért az országért oda-* dobja saját ifjú szép fejét?

Az eszmék átalakultak, a korszellem, az új ivadék fogalmai megváltoztak azóta. Ami valamikor bűn volt, az most erény; ami szégyen volt, az most dicsőség. Az a nagy láng, ami egykor hevített, most már hamu. Óriások, akik melleiket egymásnak vetve dulakodtak, országokat taposva, most békén gereblyézgetik egymás mellett a feldúlt földet s répát ültetnek a diadalok vérmezejébe. Az új kor < vezérszellemei nem kérnek mentséget a jelenkortól, nem bocsánatot múlttól.

A múltak árnyait csak a költőnek van joga felidézni: mit tettek, miért tették?

A lőcsei lehér asszony majd megfelel arra . . .

9

SZAKIRODALOM

“Irodalom szavunk álalános és hétköznapi használata átvitt és kissé tágabb értelemben majdnem költészet ’ szavunkkal egyértelmű. A költészet szó szűkebb értelme ugyan a kötött beszéd alakjában, versben megörökített, írásba foglalt szellemi alkotásokra szorítkozik, de ha ezek tulajdonképpeni célját, a szórakoztatást és a gyönyörködtetést vesszük alapul, akkor a költészet fogalmát a kötetlen beszéd alakjában, prózában rögzített hasonló célzatú szellemi termékekre is joggal kiterjeszthetjük. Ilyenkor szoktunk “szépirodalom -ról beszélni abból a meggondolásból kifolyóan, hogy a széppróza valójában szintén költészet.

Az irodalom szó szűkített fogalmi tartalma lényegileg nem változtatja meg annak eredeti, tágabb és tulajdonképpeni jelenéstartalmát, amely valójában minden közművelődési szempontból jelentős és értékes írásművet magában foglal. Az ilyen értelemben vett irodalom -nak az a része, amelynek elsődleges célja nem a szórakoztatás és a gyönyörködtetés, hanem valamilyen más cél elérése, bizonyos ismeretek közlése, tanítás, nevelés vagy politikai meggyőzés; “szakirodalom , amelynek megint van szűkebb értelmezése. Eredetileg ugyanis mindazokat az írásműveket akarja jelenteni, amelyek nem költői alkotások, szorosabb értelmezés szerint azonban a különböző szaktudományok eredményeit írásba foglaló szellemi alkotások összessége, ezért termékei a szaktudományok szerint csoportosíthatók.

A szakirodalom nélkül az irodalomra vonatkozó ismereteink is hiányosak maradnának, a szépirodalom sem lenne maradéktalanul értékelhető, igen sok esetben még érthető sem. Gondoljunk csak a politikai és közírói szakirodalomra, amelynek termékei korábban — Széchenyi, Kossuth, Kölcsey és mások műviin keresztül .—- döntő jelentőségűek lettek a költészet (szépirodalom) kibontakozására.

SZÉCHENYI ÉS KOSSUTH

Széchenyi István gróf a nemzeti érzés romantikus újjászületésének bölcsőjénél állt és szinte a gyermeke jövőjét latolgató apa józan, tárgyilagos aggódásával vetett számot az előtte álló lehetőségekkel.Nélküle nem érthetjük meg a magyar regényesség (romanticizmusi) korát, amelynek pedig ő talán a legreálisabban gondolkozó politikusa volt — mai szemmel irodalmi vonatkozásban is, i—< mert azt vallotta: “a tett első, a szó második s épen úgy az ember, a hazafi elől áll s csak aZután jő az író . A maga idején azonban eszméi a szellemi forradalom viharát zúdították a józanul gondolkozó közvéleményre s inkább közgazdasági és politikai természetű írásai nemcsak az irodalom szerves részeivé váltak, hanem hosszú időn keresztül annak művelői számára világító fáklyákat és ihlető varázserőket is jelentettek. Elég mindössze két kikapott példát idéznünk: Arany János “Széchenyi emlékezeté -t, meg Surányi Miklós Egyedül vagyunk” című regényét.

Kossuth Lajos szakirodalmi tevékenysége, nemcsak a nemzeti önállóság kivívására irányuló romantikus lelkületű hősi harcra buzdította nemzetét, hanem számkivetettségéből is erősítette fajtájának ellenállását, őrizte népét a pusztulás szakadékai szélén és fenntartotta reményét a jobb jövőben. Véleménye az irodalomról örök értékű:

“Nemzeti költészet löveli állócsillagként a nemes érzelmek fénysugarát a népeknek alkonytalanul. Az üdvözíti nemes gerjedelemmel a boldogokat. Az csepegtet balzsamírt a boldogtalan vérző keblébe. Az emeli a népdicsőséget föl egy mennyei |diadalig. Az riasztja fel maratoni csatára a bilincsfenyegette szabad hon szabad fiát. Az idéz magasztos mosolyt ajkaira, mikor a honért, ha kell, halni megy . . . És “mikor a nemzet rég elveszett, mint elvész a por, melyet tenyerünkről leseprünk, költészete, mely őt neveié, nagyszerű sírvers gyanánt hangzik át idegen nemzetek ivadékaira s annak halála után, amelynek írva volt, az emberiség nevelő jévé változik .

A két szellemóriás szakirodalmi megnyilatkozásai a szabadságharc után is határozottan irányt mutattak. Széchenyi volt az első, aki döblingi magányából az őrült vakmerőségével kiáltotta világgá a magyarság elszánt tiltakozását az elnyomó hatalom zsarnoki kegyetlenségei ellen,265) Kossuth szakirodalmi tevékenysége pedig a kiegyezés korában azokon a leveleken keresztül éreztette politikai hatását, amelyeket az ellenzéki lapok rendszeresen közöltek. Ezek közül talán a Ignevezetesebb az 1867 május 22-én Párizsból keltezett Cassandra-levél , amelyben Deák Ferencet a kiegyezés miatt éles hangon támadta és jogfeladással vádolta meg, aminek szerinte súlyos következményei lesznek. A levél országszerte nagy izgalmat keltett, jóslatának azonban már nem adtak hitelt, a nemzet kiegyezett uralkodójával.26^

Kossuth Lajos Irataim az emigrációból című műve a legérdekesebb emlékiratok közé tartozik. Megjelenésekor nagy hatást váltott ki és könyvsikert aratott.267*

DEÁK FERENC

A politikai szakirodalom művelése a szabadságharcot követő időkben a korábbitól eltérő, új irányt vett. Most már nem az államférfiak és politikusok mutatták azt, hanem az írók és költők keresték. Eötvös József báró, Kemény Zsigmond báró, Jókai Mór, más írók és költők támogatták vagy támadták a nemzeti tétlen ellenállás (passzív rezisztencia), majd a kiegyezés politikájának vezérlő államférfiúját, “a haza bölcse díszítőjelzővel felruházott Deák Ferencet, aki a legválságosabb évtizedben a szabadságáért folytatott hősies küzdelmében súlyosan megsebesült, halállal vívódó nemzet betegágyánál virrasztóit, mint bölcs orvos. Sokszor társai sem értették meg, amit ő biztosan tudott, hogy a nemzet felépüléséhez idő kell s a gyógyító ír keserű, de csak az egyetlen szer, amely az életet biztosítja számára, a szabadságot és függetlenséget is visszaadja neki.

Deák Ferenc a zalai Söjtör községben, 1805 október 17-én a Kehidai Deák-család sarjaként született. Középiskolai tanulmányait Nagykanizsán és Pápán, a jogot Győrött végezte, az ügyvédi vizsgát Pesten tette le. Ősei példájához híven a vármegye szolgálatába lépett, onnan került 1855- ban követként az országgyűlésre, ahol hamarosan tekintélyt szerzett magának. Irodalmi működést nem fejtett ki, de Vörösmarty Mihály, Bajza József, majd Arany János, Eötvös József báró, Gyulai Pál és Kemény Zsigmond báró személyén keresztül az irodalommal állandóan kapcsolatban volt s annak felvirágoztatása érdekében is nagyon sokat tett.

A szakirodalomba már akkor került be, amikor a kiegyezés előkészítése során az országgyűlésen Tisza Kálmán határozati pártjával szemben ismételten győzelmet aratott. 1861 május 15-án a felirati javaslat elfogadása érdekében mondott beszédéből érdemes idézni a közvéleményre vonatkozó megállápítását: Tisztelem én t—< mondta >-* a közvélemény hatalmát s tudom, hogy az oly hatalom, mely vagy elsodor, vagy eltipor. De tudom azt is, hogy izgatott időben gyakran fölötte nehéz elhatározni, mi a valóságos közvélemény, mert minden ember hajlandó közvéleménynek tekin teni azt, amit maga óhajt s több ízben tapasztaltam, hogy nem a leghangosabb szó volt a valóságos közvélemény .

A második felirati javaslat elfogadását kérő beszédének augusztus 8-án elhangzott kijelentését már országos tetszés és általános helyeslés fogadta: Lehet, hogy nehéz

idők következnek ismét hazánkra, de a megszegett polgári kötelesség árán azokat megváltanunk nem szabad. Ha kell, tűrni fog a nemzet csüggedés nélkül, mint ősei tűrtek és szenvedtek, hogy megvédhessék az ország jogait, mert amit. az erő és hatalom elvesz, azt az idő és kedvező szerencse ismét visszahozhatják; de amiről a nemzet, félve a szenvedésektől, önmaga lemondott, annak visszaszerzése mindig nehéz és mindig kétséges.”

Amikor az osztrák Lustkandl Vencel könyve 2681 az önálló magyar államiságot vonta kétségbe, Deák Ferenc a Budapesti Szemle’ hasábjain 1865-ben megjelent Adalékok a magyar közjoghoz’ című tanulmányában tudományos alapossággal kelt a magyar alkotmány védelmére. Hasonló felkészültséggel válaszolt a “Botschafter” című osztrák lapban 1865 április 9-én megjelent arra a cikkre, amely szerint a magyar történelmen egy elkülönző vágy vonul végig, mely nemzedékről nemzedékre száll, s ma éppoly elevenen él, mint száz x'vvel ezelőtt.

Deák Ferenc a Kemény Zsigmond báró szerkesztésében megjelenő Pesti Napló” április 16-án kiadott húsvéti számában, a híressé lett húsvéti cikk meggyőző erejű, tisztán az értelemhez szóló, világos és logikus fejtegetéseivel adta meg a feleletet, amely az uralkodót arra késztette, hogy Schmerling államminiszert felmentse s így a kiegyezés útját járhatóvá tegye.

A húsvéti cikk érvelése közvetlenül az uralkodóhoz fellebbezett: Mindig a fejedelmek voltak azok, kik mélyebb

belátással és szigorúbb lelkiismeretséggel a magyar alkotmány ellen intézett rendeleteket visszavették, a sértett törvényeket helyreállították, s a nemzet bizalmát és reményét ismét felélesztették . Ennek igazolásául Deák Ferenc négy történelmi példát hozott fel, majd fejtegetéseit a következőképpen folytatta: Mi a múlt idők eseményeiből azt tanultuk, hogy a legnehezebb körülmények között fejedelmeink igaz sága, bölcsessége segített bajainkon, ők mentették meg alkotmányunkat másoknak támadásaitól. Ez azon hit, melynek élni kell bennünk. Miért akarja e hitet keblünkből kiszakítani á ‘ Botschafter ’ (Schmerling lapja) annak mutogatásával, hogy akármennyit biztosítottuk mi alkotmányunkat újabb, határozottabb törvényekkel, akármennyit biztosították azt fejedelmeink koronázási hitleveleikkel, törvényeink mégis mindig megsértettek, alkotmányunk mellőztetett?

“Miért akar minden bizalmat, minden jobb reményeket elölni azon fenyegetéssel, hogy valamint azon hatalom, mely előbb az osztrák tartományokban abszolút uralkodott, meg nem tartotta a mi alkotmányunkat, úgy az alkotmányos osztrák népek sem lesznek több kímélettel irántunk?

“Azt mondja a Botschafter, hogy azért lön minduntalan megszegve a magyar alkotmány, mert az összes birodalom érdekei lehetetlenné tették annak megtartását; meg fog ezentúl is szegetni, ha csak azt a birodalmi alkotmány hoz nem alkalmazzuk és módosítjuk . . . De véleményünk szerint a birodalom szilárd fennállhatását nem akkép kell biztosítani, hogy félrelöknek minden ünnepélyes szerződéseket, törvényeket és jogokat, hanem mindenekfelett szem előtt tartva a birodalom biztosságát, melyet a sanctio pragmatica is szem előtt tartott arra kell törekedni, hogy mind a biro