Magyar Újság, 1976 (66. évfolyam, 1-50. szám)
1976-11-18 / 44. szám
4. OLDAU MAGYAR 0J5AG OKTÓBERI EMLÉKÜNNEPÉLY DETROITBAN Méltó keretek között tartotta meg a detroiti magyar Szabadságharcos Szövetség a Nagybizottság támogatásával október 31-én a Szent Kereszt magyar róm. kát. templom márványtermében a Szabadságharc 20-ik évfordulójának emlékünnepélyét. Az emlékest angol szónoka Hon. Mary V. Beck, nyug. helyettes polgármester, ukrán hazafi volt. A több, mint félezres hallgatóság előtt elmondott beszédében megrázó szavakkal idézte a 20 évvel ezelőtti történelmet formáló magyarországi eseményeket, bátor kiállással kárhoztatta Nyugat teli etetlenségét, mely még mindig helyt ad a szovjet ígéreteknek, melyből természetesen semmi sem valósul meg. Beszélt az emigráció hivatásáról, a szabadságban élők fáklyavivő kötelességéről és a rabnemzetek egységes kiállásának szükségére hívta fel a figyelmet. A közönség felállva, hosszú percekig ünnepelte az aktiv emigráció egyik legértékesebb harcosát. Magyar szónok Tollas 7 ibor, a szabadságharc láng lelkű költő-apostola volt, aki évekkel ezelőtt Detroit város díszpolgárságát és aranykulcsát kapta. A szabadságharc méltatása mellett beszámolt a Nemzetőr 20 éve fáradhatatlan munkásságáról, melynek legújabb, talán történelmi eredménye, a most már kínai nyelven is megjelenő Nemzetőr újság, melynek következménye a kínai rádió magyarnyelvű adása. Ünnepi beszéde végén közkívánatra a Bebádogozlak minden ablakot c. versét szavalta el óriási sikerrel. Michigan állam kormányzóját Hon. A. A. Deresinszky szenátor képviselte, aki maga is lengyel emigráns szülőktől származik s így nem ismeretlen előtte a közép- és keleteurópai rabnemzetek sorsa. A proklamáció átadása után rövid beszédben méltatta az 56-os magyar szabadságharc nagyságát. Detroit város Proklamációját Hon. Carl Levin, a vá^ rosi tanács elnöke adta át. Levin régi barátja a magyarságnak. Megható szavakkal ecsetelte, milyen hatással volt rá, az akkor még egyetemi hallgatóra a magyar forradalom. Magával hozta a 20 évvel ezelőtti világlapok szabadságharcunkkal foglalkozó példányait, melyeket gyermekei számára őrzött meg, hogy azok is épüljenek lélekben egy messzi kis nemzet ifjúságának történelem formáló tetteiből. Ezeket a már ereklyéknek számító lapokat a Szabadságharcos Szövetségnek adta ót további megőrzésre. Ilona Higgins, a szövetség tiszteletbeli tagja S. Koósa Antal: “Gloria Victis” c. versét szavalta el, Malvina Hauk Abonyi fordításában. Drámai előadása mély hatással volt a hallgatóságra. Alisba Lefkovits, országos hírű fiatal orosz menekült hegedűművész Sarasate’s és Brahms magyar témájú szerzeményeinek művészi előadása lelkes ünneplésre ragadtatta a közönséget. Az emlékest többi szereplői: Fi. Király Kelemen ferences atya, író, Ni. Asbóth Gyula evangélikus lelkipásztor, ßivük Istvánná orgonista, S. Koósa Antal költő voltak. Az j előadás szakszerű levezetése Mrs. Malvina Hank Abonyi ugyancsak tiszteletbeli szabadságharcos érdeme. Külön köszönet azért a rendkívül intelligens nyilatkozatért, melyet az ünnepélyt filmre vevő Ch annel T. Televízió állomás riportereinek adott. Az ünnepély záró szónoka Kovács Béla a detroiti Szabadságharcos Szövetség elnöke volt. Az ünnepséggel kapcsolatban köszönetét mondunk á Szent Kereszt magyar iskola tanulóinak, akik á zászló kkal való bevonulást végezték, valamint Ft. Csorba Domonkos plébános úrnak, aki a termet rendelkezésre bocsájtotta s az előkészületekben is aktivan részt vett. Az októberi gyászünnepségek keretéiben október 23-án a detroiti Városháza előtt ünnepélyes keretek között vonták fel a forradalmi lyukas zászlót, október 51-én gyászmise volt a Szent Kereszt róm. kát. Egyház templomában, melyei Ff. Végváry Vazul celebrált, aki aktiv vezetője volt a budai szabadságharcosoknak. Mise után a Hősök szobránál volt koszorúzási ünnepség, melynek szónoka S. Koósa Antal szabadságharcos költő volt. November l-én Tollas Tibor irodalmi estje fejezte be a detroiti ünnepség-sorozatot. Ennek keretében hírt adott jegy Erdély magyarságának sorsát érintő, rendkívül fontos ; angolnyelvű könyv nagyon sürgős kiadásáról, majd legújabb i kötetéből, az Irgalmas fák -ból olvasott fel felejthetetlenül ! szép verseket. A NATIONAL BROADCASTING CORP. ÉS A SCRIPPS-HOWARD CO. MÉLTÓ MÓDON EMLÉKEZTEK A MAGYAR SZABADSÁGHARCRA Az NBC new-yorki munkatársa Lőte Pállal folytatott beszélgetést, a clevelandi 5-ös állomás filmet mutatott be. A magyar szabadságharc 20-ik évfrdulóját világszerte nagy érdeklődéssel kisérik a sajtó és az összes hírközlőszervek. A National Broadcasting Corporation országosan sugárzásra kerülő TV és rádióprogramot állított össze. Ennek során Nancy Snyder az NBC országszerte ismert munkatársa október 20 -án beszélgetést folytatott Lőte Pál Jr.-ral a Clevelandi Szabadságharcos Szövetség elnökével, melyet az alábbiakban teljes terjedelmében közlünk. Nancy Snyder: Néhány szó felvilágosítást szeretnénk kapni arról, hogy alapjában mi volt a közvetlen oka a ma gyár forradalom kitörésének? Lőte Pál dr.: A magyar népet idegen hatalom nyomta el, egy olyan rendszer keretében —> a kommunizmusra gondolok r— amely a fejlődést nem szolgálja, sőt ellenkezőleg akadályozza. A magyar nép szenvedett ebben a rendszerben. A forradalmak lélektanához tartozik, hogy a lazulás, olvadás korszakában tőrnek ki, amidőn az elnyomottak reménységet éreznek. Sztálin halála s kül önösen Kruscsevnek a 20-ik pártkongresszuson elmondott beszédje után mindenki várta, hogy a gyűlölt magyarországi sztálinista vezér: Rákosi és klikkje is büki k. Nem így történt. Magyarországon megmaradt a sztálinista rendszer. A magyar nép, az ifjúság és a munkásság ezt nem tudta elviselni. 1956 október 23-án kitört a forradalom, amely végül is nemcsak Rákosiéktól, de magától a kommunizmustól is meg akarta szabadítani az országot. Ms. Snyder: Ön *— tudomásom szerint nemcsak a clevelandi Szabadságharcos Szövetség, elnöke, de sajtófő nöke is a Szabadságharcos Szövetségnek. Vannak-e a Szövetségnek máshol is szervezetei? Lőte dr.: A Szabadságharcos Szövetségnek az Egyesült Államok minden nagyobb városában vannak szervezetei, főként ahol magyarok laknak. így New-York, Washington, Chicago, Detroit, Cleveland, Los Angeles, San Francisco, South Orange, Pittsburgh, New Brunswick városokban, de sok kisebb városnak is vannak szabadságharcos szövetségei, csoportjai és igy van ez szerte a világon, Kanadától 1 örökországig s Európában is. Amerikában országos szövetség tartja össze a városi szervezeteket s a territoriális szövetségek világszervezeti elnökség keretében ban- j golják össze teendőiket, célkitűzéseiket. Legutóbb itt Cleve- f velandban tartotta összejövetelét ez a bizottság. Ms. Snyder: Térjünk vissza 1956-hoz. A forradalom után, mikor és hogyan hagyta el Magyarországot? Lőte dr.: 1956 december végén, látva, hogy a helyzet Magyarországon reménytelenné vált és mivel az újra meg-1 jelenő orosz titkosrendőrség megkezdte azoknak a letartóz- í tatását, akik résztvettek a forradalomban, kénytelen vol- j tam elhagyni az országot kétszázezer honfitársammal együtt, j Mivel a Petőfi Kör keretében működő földalatti mozga- j lomnak eleitől fogva tagja voltam és a szabadságharc alatt! a Magyar Egyetemek Forradalmi Bizottságában működ- j tem mint összekötő tiszt a Bizottság és a minisztériumok forradalmi bizottságai között, nem is igen volt más válasz- ' tásom, mint elmenekülni, ha nem akarok hasonló sorsra kerülni mint Tánczos Gábor, a Petőfi Kör vezetője, akit több társával együtt Nagy Imre miniszterelnök társaságában Romániába hurcoltak. Nagy Imrét kivégezték, a Petőfi1 Kör tagjai közül sokat hosszabb börtönbüntetésre Ítéltek. Néhány nappal karácsony előtt érkeztem Bécsbe. A város csodálatosan szép ünnepi fénye felejthetetlen voll számomra és éles ellentétben állt azzal a szomorú sötétséggel, amely szeretett városomra borult: Budapestre, amelyet el kellett hagynom . . . Néhány hónap múlva Amerikába, Clevelandba kerültem, ahol anyámmal és öcsémmel talál j koztam akik az Egyesült Államok polgárai voltak. Ms. Snyder: Hogyan Ítéli meg a jelenlegi helyzetei Magyarországon? Lőte dr.: A politikai helyzet lényegében nem változott 1956 óta, de az életszínvonal a 20 év alatt emelkedett, ha nem is úgy mint szerte a világon. Magyarország ma is szovjet megszállás alatt van és de facto orosz gyarmat. A Magyarországra látogatók látják az ottlévő szovjet csapatokat, a nagyszámú szovjet katonai berendezést és az egyik ilyen látogató szemtanú levele, arnelyet a Cleveland Plain Dealer pár napja közölt, megerősíti értesülésünket, hogy Magyarország délnyugati részében egy igén nagy (nemrég épült) szovjet katonai repülő bázis van. (Pl ain Dealer, 1976. október 17. Vareska Andrea levele.) Magyarországon nem tartanak szabad választásokat. A kommunista kormányt nem a nép, hanem a Kreml választotta . . . Ms. Snyder: Volna szíves elemezni az Egyesült Államok külpolitikáját a keleteurópai népek szempontjából, úgy ahogy azt Ön látja? Lőte Dr.: Szerintem az Egyesült Államok külpolitikájának soha nem szabad elismernie a kelet-középeurópai és a keleteurópai országok szovjet megszállását és fontos, hogy ezt az álláspontot a Szovjetunió tudomására is hozzák. Bármiféle közeledés a Szovjetunióhoz csak annak feltételezővel történjék, ha a Szovjetuniótól a viszonosság elve alapján előnyöket várunk és követelünk. A keleteurópai országok függetlensége nem képezheti erkölcstelen alkudozás tárgyát. Véleményünk szerint az erkölcsi törvény és az alapvető emberi jogok tisztelete, ideértve a kisebbségi jogokat is az egész világon és Erdélyben is, kell legyenek azok a legfontosabb tényezők, amelyek alapján külpolitikánkat formáljuk. A “MORALLY BETTER WORLD ORDER” magyarul: ERKÖLCSÖN ALAPULÓ VILÁGREND: ez az az elv, amelyet a száműzetésben lévő magyarság követel évek óta, mint azt a Felszabadító Bizottság közel 20 év előtti kiáltványa kifejezte s ezt az erkölcsi magatartási várjuk el ma is a nyugati világ vezetőitől!!I Néha mosolygok, máskor mérgelődök, hogy milyennek képzelik Mátyást, Rákóczit, Zrínyit amerikai, vagy ausztráliai fiataljaink. Arról nem is szólva, hogy kire hasonlít náluk Pázmány, Prohászka, vagy Szent Erzsébet. Mindenütt az derül ki képalkotásukból, hogy a helyi élmények nélkül otthon sem állítható ősze egyetemes értékű emigrációs tankönyv, vagy magyarságtudományi segédanyag. Az otthoni segítőkészség és segítési lehetőség akkor is korlátolt, ha nemes magyarságféltés irányítja. Ezek olyan adottságok, amelyekkel az emigrációban sohasem kerültünk szembe, vagy ha igen, elnéztünk felettük. Ilyen vonatkozás ,— alig van különbség az emigrációs emlék-ketrec és az otthoni ideológiai börtön között. Talán annyi, hogy az emigrációs hibasor természetes, az otthoni természetellenes és nagyon sok vérbe került, amikor 1956-ban változtatni akartunk rajta. Hol a kivezető út? Elsősorban ott és ebben a tekintetben a bloomingtoni beszélgetés hasznos is lehet, bogy a közös útkeresés ne az otthoni ideológiai “sajátosságok” kö- j zött, hanem olyan “semleges’ földön folytatódjék, ahol a propaganda-érvek helyére a környezeti adottságok ülhetnek a tárgyalóasztalhoz. Még tovább: ahol a beszélgetési téma- i sort nem zárják le ideológiai sorompók. Gábor Áron: \ <• m UTAK ÉS KAPUK j i Minél több kérdést húzok elő az emigrációs magyar- [ ságszolgálat zsákjából, annál több marad benne. Mindj árt 1 az első: független-e egymástól az emigrációs és az otthoni j magyarországszolgálal? Eltekintve az ideológiai adottságoktól: elméletileg az. Feltételezendő, hogy az anyanyelvi konferenciások tisztes- j séges része is azokat a kis kapukat keresi, amelyeken át | külföldi fiatalságunk nemzetünket és történelmünket ősz- j szetartó erőforrásokhoz jut. A nem-tisztességes része? Ki- j zárólag saját harminc ezüst tallérját ’ hajszolja. Ügynö- , kök! Ma vannak, mert kihasználhatók, holnap feleslegesek. ' A kérdés az, hogy egy-, vagy többféle magyarságszolgálat i van-e. Azért kerül és soronkívül elő, mert a hazacsalogató | újság' legutóbbi számában olyan nevek is szerepelnek, akik' az emigrációs magyarságtudományban és magyarságszol-, gálatban fontos szerepet játszanak. A középgenerációt és j azt a korszerű irányt képviselik, amerre az idős generáció legtevékenyebb tagjai is szívesen mennének, de nem mehetnek. Törvényszerű élmények, világnézeti kötöttségek és a külföldi élet olyan sajátosságai állják útjukat, amelyeket bizonyos koron felül csak utánozni, de nem elsajátítani lehet. j Mit jelent az, hogy a középgenerációsok legértékesebb tagjai most olyanokkal is egy asztalhoz ültek Bloomingtonban, akiket hivatásos ügynököknek tart az emigráció? Cső- : mó újabb kérdés, f őbbek közt: belyes-e az a felfogás, hogy : a középgeneráció bizalmatlanságát az öregek legjobb szándéka sem tudja legyőzni? Ebben a kérdésben csak annyi biztos, hogy túlnehezen épül az a magyarságszolgálati keret, ahol a középgeneráció gondozhatja legfontosabb nemzetpolitikai feladatainkat. Közelebbről? A torontói ma- ■ gyár tanszékhez és az arra építendő magyarságtudományi intézethez oly lassan jön össze a pénz, hogy nem csodálkozhatnak, ha azok is körülnéznek Bloomingtonban, akikre tulajdonképp az intézet épül. Hogy egy ilyen háztűznézőben az esetleges házastársak hogy találják meg számításukat ,—- az más kérdés. Ebben a pillanatban csak ott tartunk, hogy az idő sürget. Lla emigrációnk jelenlegi vezetősége nem tartja be az újtípusú magyarságszolgálat építési menetrendjét, akkor a középgeneráció meggátolhatatlanul új útakat és új kapukat keres. Megalkuszik az otthoni magyarságszolgálat hátterével? Korántsem biztos! Ügy is elképzelhető a házasság, hogy az otthoniak kényszerülnek tisztább, pillanatpolitika mentes magyarságszolgálatra. Hogy ez mennyire nem álom, azt az bizonyítja, hogy az otthoni “illetékesek eddig több ideológiai velejárót hagytak el, mint öt-hat évvel ezelőtt tervezték. A gondolat mentén újra odajutunk, hogy otthon nagyobb súlyt tulajdonítanak az emigrációnak, mint mi idekint. Egyszer odáig érünk, hogy az otthoni magyarságszol gálát végképp feladja ideológiai céljait? Álom-álom, édes ólom. Sokkal valószínűbb, hogy a középgenerációt követő nemzedék már nem tudja, mikor mivel csapják be. Nemcsak azért, mert magyarságtudományi intézményeink csigalassúsággal épülnek, hanem azért, mert Joe és Bili is egyre többet kacérkodik azzal az ideológiával, amely akkor is irtja a népi, társadalmi és egyéni sajátosságokat, ha pontosan tudja, hogy ezzel az emberiség fejlődése ellen vét. Ha olyan új generáció nő fel, amely nyelvében és történelmében csak imígy-amúgy bukdácsol gat, akkor az a fogai om I is megváltozik, hogy ki tulajdonképp az értékesebb magyar. Az, aki magyarul tanulja, érti és elfogadja kommunista értékelésű történelmünket, vagy az, aki egyetlen szót sem ért magyarul, s fogalma sincs, hogy szülei még hozzánk tartoztak. Ilyen tapintatlanul nem szabad feltenni ezt a kérdést? Megharagszanak tisztes öregjeink, akik csak gyönyörű magyar nevüket adták tovább unokáiknak? Lényegtelen. Az ilyen harag könnyen Ielkiismeret-furdalássá alakul át. Kü! lönösen, ba az új nyelv, szokás mögül unokáik leikéből i egyszer kirobban az elfelejtetten erő, amely nyelv és terület \ nélkül is ezer évekre tart össze népeket. Odaértünk, hogy I az emigrációban ugyanolyan múltnélküli ifjúság nőhet fel, ■ mint otthon? Kizárólag azon múlik, hogy milyen gyorsan ; biztosítunk új, korszerű magyarságszolgálati keretet az j emigráció középgenerációjának. Addig? Aggódva a figyel^ jük, hogy a bloomingtoni háztűznézővel ki nyer többet. Mert miről is van szó? ! A bloomingtoni “emigrációs” professzor szerint arról, hogy milyen segítséget kaphatnak otthonról azok, akik egyetemi szinten foglalkoznak magyarságtudománnyal. Indokolás: az emigrációban hiánycikk a szakszerű, tudományosan ellenőrzött segédanyag. Továbbá: a magyarságtudat őrzé| seben az emigráció és az otthon elválaszthatatlan egység. Mennyi ebből a nyilatkozatból az igazság és mennyi ' az eljegyzési virágcsokor, ebben a pillanatban nem xi leglényegesebb. Sokkal fontosabb, hogy a nyilatkozat egyoldalú. Nem beszél arról, hogy a történelemkutatás, a régészet, az antropológia, a nyelvészet abban az irányban halad, ahol a népi sajátosságokat sokkal szívesebben fogadják, mint a marxista felfogásokban. A hazai segédanyag szükségességéből ez a megálla pítás csak annyit von le, hogy az emigrációs magyarságszolgálatnak olyan segítség kell, amely nem marxi és lenini dogmákat rak a fejlődés útjába. Már elkéstünk? Otthoni ifjúságunk annyira átitatódott a trianoni határok és a lenini népegyenlőségi elv korlátái közé zárt magyarságtudattal, hogy a sajátosságok történelemalakító erejét már nem érzékeli? Ez megint ok arra. hogy külföldön született generációink útját ne nehezítsük idejétmúlt dogmákkal. Aiz már másik ok, hogy a bloomingtoni értekezleten résztvett középgenerációsaink sokkal jobban tudják az ideológiai célokhoz kénytelen-kelletlen alkalmazkodó otthoni szakembereknél, hogy külföldi fiatalságunk tökéletesen más- élményháttérrel találkozik a magyar nyelvvel, mint otthoni kortársaik. Amit az otth oni fiatal kapcsol egyes fogalmakhoz, az a kép alig érthető az amerikai, ausztráliai, vagy délafrikai fiatalnak. Tovább megyek: ez haladó fokon is érvényes. Más környezeti hőst ragaszt történelmi alakjainkhoz a messze környezetben felnövő fiaj tál, mint szegedi, kolozsvári, pozsonyi, újvidéki társa. S. Koósa Antal: EMLÉKBESZED A HŐSÖK SZOBRÁNÁL Mikor 20 évvel ezelőtt kitárult előttem a márianosztrai börtön kapuja, rabtársaim arra kértek, mondjam el nekik közismert börtönversemet, a Rabok szabadságdalá”-t. A vers elszavalása előtt köszöntöttem a forradalom három öszszetevőjét: a haladó magyar írótársadalmat, amely mintegy kirobbantója volt az 56-os eseményeknek; a magyar ifjúságot, akit mi a börtönben T eleky Lászlóval az élen, cserkészettel akartunk visszahódítani a magyar gondolatnak Én akkor a Szob-i állomáson elszégyelltem magam, hiszen ennek az ifjúságnak magyar érzelme adta kezébe a fegyvert és a benzinpalackot, hogy kiálljon vele a Nagykörútra s feláldozza drága, fiatal életét a Hazáért, a Szabadságért s egy kicsit érettünk is, magyar emigránsokért. Végezetül, de nem utolsó sorban köszöntöttem a magyar munkásságot, amely szinte gerince lett a forradalomnak. Ez a munkásság bizonyította be, hogy a forradalom igenis forradalom és nem ellenforradalom volt, amint azt a szovjet 20 éve próbálja bizonyítani. Ez a munkásság még januárban is sztrájkolt és nem életet megmentése adta kezébe a kalapácsot és a függőónt a munka felvételére, hanem az a tény, hogy megjelentek Budapesten a vagonok az ártatlan lakosság megtorlásszerű elhurcolására. Magyar Testvéreim, én 20 évvel ezelőtt a győzelmes és élő forradalmat köszöntöttem. A világ megbocsájthatat- Ian bűne és szégyene marad, hogy ezt a fenséges történelmi eseményt, brilliáns fegyvertényt kiaknázatlanul hagyta az emberiség kárára. Ha Hammarskjöld a magyar szabadságírtam a börtönben a tábornok-ielnökhöz. Ettől a tábornokharc ügye befejezett eredmény lett volna. Valamikor ódát írtam a börtönben a tábornok-elnökhöz. E ettől a tábornokelnöktől szép szavakon kívül semmit sem kaptunk, hacsak azt a kevés gyógyszert, narancsot, tejcsokoládét nem számítom amit küldtek. I alán azért, hogy az elárult pesti proli gyerek svájci tejcsokoládéval a szájában hulljon el a barikádokon. Kérdem Önöktől, ha akkor a szabadvilág hivatása magaslatán áll, megépül-e a berlini szégyenfal, áldozatul esik-e a Prágai T avasz és egyáltalán elérkezünk-e Vietnámhoz? Nyugat az utolsó lehetőséget hagyta kiaknázatlanul s ezzel bűnössé lett a I örténelem itélőszéke előtt. Magyar Testvéreim, itt áll előttünk a Magyar Hősök szobra. A halott Jézust ábrázolja Édesanyja ölében. Jézus megváltási munkája ekkor már beteljesedett. Harmadnapra követte a Feltámadás. Budapest utcáin kifolyt a vér, a világszabadság és béke megváltó bére. A világ közönye folytán azonban a feltámadás elmaradt. A Hősökre emlékezni jöttünk ma ide. Azokra, akik nem kérdeztek, nem latolgattak, csak kiálltak a Nagykörútra, a Kilián laktanya elé, a Corvin-közbe és meghaltak. Életüket áldozták a Hazáért és a Szabadságért. Egyik verj semben így írok Róluk: “...legyen Azoké most ez óra, I Akiknek nem telt koporsóra, de Akik így is élni fognak, Belőlük serken majd a Holnap, Holnapután s az Eljövendő . . . T estvéreim: imádkozzunk: Hiszekegy egy Istenben *., 1976. NOVEMBER 18. SIMONFFY LAJOS ELHUNYT A detroiti régi gárda élenjáró fáradhatatlan harcosa hunyta le örökre szemét. Magyary-Kossa, Neráth, Imry után Reá került a sor. Az 50-es évek vándorait, valamint az 56- osokat egy szegény, de gazdag lelkű házaspár fogadta: Simonffy Lajos és felesége, Bözse. Többeket maguk sponzoroltak s indítottak útnak. Ök is megjárták a bojtorjános menekült éveket, de szívük volt. Simonffy az akkor még virágzó Székely Szövetség elnöki tisztjét viselte. Futott, protezsált, segített, ahogy lehetett. Mindig az volt az érzésem; ez a család mindent megérdemel Istentől, embertől egyaránt. Mégis ők voltak azok, akiket a sors legjobban sújtott. Bözse sok sok évvel ezelőtt megbénult, Lajost többször érte szívroham. Egy két állandó látogató kivételével elfelejtetten éltek. Alig nyitott rájuk ajtót a hála. Jól élhettek volna. Lajos mérnök volt s az emigrációs mérnökök általában jólétben tengetik szomorú hazátlan életüket. Ezek a “magam” emberei voltak úszómedencével, pazar családi házzal. Simonffy pénze úgy ment, ahogy jött. Magyar ügy, Magyar Park s a még elesettebbek vitték el. Áldozatos életükre aztán rátenyerelt a szegénység. Mi meg önmagunkat féltve, hangosabbra állítottuk a rádiózenét. elhessegetni a rémet, mert rémregény lett egy emigrációs házaspár élete. Bözse itt maradt. Sorsa egy túlzsúfolt öregház vaságya. Lajos dísztemetést kap s végképp leszámolja őket a vékonydongájú lelkiismeret. Szavakat keresgélek búcsúzni, de nincs. Halkan meghúzom a lélek halottat sirató kicsiny harangját. Vajon elégtétel-e? Gondolom, semmi. Legalább a Nagyasszony sorsát látnám megoldottnak, aki éveken át főzött a többi lelkes szé kely asszonyai, amíg Lajos a füvet vágta magyar piknikek előtt. Sursum corda ... fel a szívekkel, ez kéne valahogy most. Szívekn ek összefogni szeretetben s felkarolni az elárvultat. Fölszámol egy magyar emlékek garmadáját őrző hónaposszoba. Az őrangyal, az áldozatos férj kirepült. Elvitte Öt a novemberi szél. Lajoskám! Le már együtt vagy Teghze Miklóssal, az órákat autobuszozó vékony aktatáskája Neráth Vilivel, a költői lelkű Imry Kornéllal s Ma gyárával, ki öreg fejjel tanulta a spanyolt, s akit Ibéria napsütése márcsak temetésre várt. Magyar sorsok voltatok. Búcsúzom Tőled és Rajtad keresztül mindazoktól, akik szívemhöz nőttek. Évek óta csak búcsúzom, akárcsak a rodostói íródeák. Arcoktól, akik hányatott magyar életünk társai lettek e kis szigeten, ahol többet szól a halottharang, mint az istentiszteleti, misei kongató. A végén majd ez is megáll s ebben a némaságban nem lesz több magyar. Lajos! Üd vözlöm a túli Testvéreket. S. Koósa Antal
