Magyar Újság, 1976 (66. évfolyam, 1-50. szám)
1976-11-18 / 44. szám
Flórián Tibor: HAZÁNK A HONTALANSÁGBAN: ANYANYELVŰNK Amióta emberré lettem — a szó szellemi értelmében *— mások fájdalmát és örömét is megéreztem s magamban hordoztam. Azóta természetesnek tartom azt is, bogy ne a magam fájdalmáról írjak csupán, hanem közös fájdalmunkról. Pl. arról a nyomorúságról, ha a sors arra kényszerit, hogy hosszabb ideig anyanyelvi közösség nélkül — idegenek között — éljünk. Ennek a fájdalomnak, mely könnyen betegséggé növekedhet, más gyógyszere nincs, mint minél sürgősebben kapcsolatot keresni a legközelebbi anyanyelvi közösséggel. Ez a közösség akkor is gyógyít, ha csak egy kis szórvány, ha csupán néhány magyar család. Ezzel a szórvánnyal, ezzel a néhány családdal, ha testvéri szót lehet váltani, fölépíthetjük menedékünket, fölépíthetjük az idegen környezetben a Házát idéző anyanyelvi közösséget. Boldogok azok a magyarok, akik egy nagyobb testvéri közösségben élnek és az idegen szavak és szokások tüskéitől az anyanvelv pihés fészekmelege óvja őket. De ki óv meg minket? Csak egyházaink, egyesületeink és magyar lapjaink adhatnak védelmet. Munkájukat csak akkor tudjuk igazán értékelni, ha nem felejtjük el, hogy mit tesznek értünk és mitől mentenek meg minket. Sajnos, emigrációnkban egy különös gyakorlat alakult ki. Valab ányszor az egyház, egy egyesület, vagy lapjai feladatairól beszélőn k. a töbl >ség mindig arra hajlamos, hogy ezalatt egyoldalú kötelezettségei értsen. Olyan kötelezettséget, melyet egyesületeinknek, egyházainknak és lapjainknak nélkülünk is el kel! v.égezniök. Az amerikai kontinensen szerencsénkre egyházaink hivatásuk magaslatán állnak és vannak egyesületeink és van néhány lapunk is, mely örömmelö végzi feladatát: az anyanyelv magasrendű szolgálatát. De ahhoz, hogy magyarságunknak a cserkészeten kívül — ez a három tarló oszlopa teljes értékű munkát adhasson, sok minder, szüksége. Elsősorban arra, hogy feladatuk végzéséhez mindenki segítséget nyújtson anyagi hozzájárulással, vagy szellemi munkával. De nézzük pl. emigrációs egyesületeinket. Az a szomorú tapasztalatom, hogy a legtöbbjüknél egy-két, vagy legjobb esetben három ember végzi a munkát és vállalja a legnagyobb áldozatot. Az év végén pedig a tagok kényelmesen végighallgatják a végzett munkáról szóló jelentést és ha történetesen nem kielégítő, még kritikát is mondanak fölötte. ismételten meg kell állapítanunk, hogy emigrációnk sokféle feladata közül anyanyelvűnk ápolása az egyik leglontosabbak. Ha ez megszűnne, akkor nemcsak kinti magyar életünk indulna Iefel é gyorsuló ütemmel a lejtőn, hanem a jövőben arra is képtelenek lennénk, hogy szülőhazánk népének bármilyen politikai, vagy anyagi segítséget nyújtsunk. Ha tehát ilyen fontos ez a feladat, akkor szeretnénk hinni, hogy ennek a munkájában a jövőben mindenki — valamilyen módon r— részt óhajt venni. A közösen és helyes munkamegosztással végzett feladataink csodát tehetnek és a fejlődés korszakát indíthatják el —< a pesszimisták szemében hanyatlónak hitt külföldi magyar életünkben. Reményik Sándor az erdélyi költő verse ma sokkal időszerűbb tanács, r— mint bármikor, , költőnek, papnak, tanárnak, egyesületi vezetőnek, újságírónak, szerkesztőnek és olvasónak egyaránt: Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek Es áhítattal ejtsétek a szót, A nyelv ma néktek végső menedéktek. . . Az idegen környezetben, hontalanságunk és magányunk ellen csak úgy védekezhetünk, ha anyanyelvűnkkel építünk Hcfitái magún k körül. Mii yen jó tudni, hogy napi munkánk után otthonunkban a magyar nyelv édes melege vár. Mii yen jó tudni, hogy templomainkban magyar nyelven szólnak hozzánk és magyarul imádkozhatunk. Milyen jó, hogy magyar egyesületeink vannak, ahol egymás kezét megfoghatjuk és közösen építhetünk. Milyen jó, hogy tanáraink vannak, akik magyar nyelvre és kultúrára, hagyományaink megőrzésére tanítják gyermekeinket. Milyen jó, hogy cserkészetünk nemcsak a magyar nyelv ápolására tanít, hanem helyes magatartásra, nemzeti öntudatra is. Milyen jó, hogy vannak magyar lapjaink és vannak íróink, akik megtanítanak arra, hogy ne dicsőítsük a világot túlságosan <— Hazánk rovására. Cikkeikkel és könyveikkel a szellemi Magyarországot építik föl körülöttünk és azt sugallják, hogy emberek legyünk, becsületes polgárai az új földnek, fönntartói az új háznak, templomnak, védelmezői az új országnak. De vigyázzunk gyökereinkre, a lelkűnkben élő Szülőföldre. Ezt várjuk el íróinktól és költőinktől, hogy ne csak hivatástudat legyen bennük, hanem a helyes magyar magatartás hirdetői is legyenek. Sohase lelkesedjenek csupán egyetlen emigrációs csoportért, egy évjáratért, egy pártért, hanem az egész népünkért. Szellemük sohase legyen magyarkodó, hanem mélyen nemzeti, krisztusi és emberi. És mit várunk az emigráns sajtótól? Azt, hogy egyre inkább hivatása magaslatán álljon és ne csak hírszolgálatot adjon, hanem legjobb ítélete szerint útal is mutasson. Vi-IRÁNYZATOK AZ UJ KONGRESSZUS Az országos választások a Kongresszus szempontjából csak némi személyi jellegű változással jártak. A demokraták túlnyomó többsége érintetlenül maradt. Az egyik amerikai napilap találóan meg is jegyzi, hogy a hagyományos két-párt-rendszert a másfél-párt-rendszer váltotta fel, amennyiben a 62 demokrata szenátorral szemben a szenátusban csak 39 republikánus szenátor foglal helyei és a képviselőházban is változatlanul megmaradt a 2 az I -hez arányú demokrata többség. Ez az arány a demokrata elnök munkáját kétségtelenül könnyebbé teszi, ugyanakkor megnehezíti az országos közvélemény megnyilvánulását és az ellenzéki bírálat érvényesítését. A helyzet a hagyományos amerikanizmus szemszögéből még aggasztóbbnak minősíthető, ha az említett lap szerint _< meggondoljuk, hogy a republikánus párt kisebbségi helyzete állandósultnak látszik. Amikor az új Kongresszus összetételéről beszélünk, nem szabad elfelednünk azt a tényt, hogy az elnökválasztási eredmények bizonysága szerint az ország választópolgárainak pártpolitikai meggyőződése távolról sem mondható olyan erősen demókratikus többségűnek, mint amilyennek a Kongresszus összetétele mutatja. A népszavazásnak ugyanis majdnem felét a republikánus párt jelöltje, Ford R. Gerald elnök kapta, aki az 50 állam közül 27-ben győzött. Az idézett napilap szerkesztői megnyilatkozása szerint a demokraták a \Vatergate-ügy folyományaként kialakult hangulat eredményén ek köszönhetik győzelmüket sok olyan kerületben, amelyben rendszerint republikánus volt a többség. A pennsylvaniai, indianai, new-mexicoi és kaliforniai republikánus szenátorok győzelme viszont éppen ennek a feltetelezések az ellenkezőjét bizonyítja. Az utóbbi helyinek mondható jelenség értékét csökkenti az a tény, hogy a két. nagy párt befolyásának aránya helyi viszonylatban is általában a demokrata párt 2/5-os többségét mutatja, tehát új irányzat kialakulását jelzi. A KI "ETNIK"? Egyre általánosabbá lesz az a meggyőződés, hogy az idei elnökválasztás kimenetelét az etnik szavazók döntötték el. Lehet, hogy így is van, ezért indokolt az a kérdés, amelyet Goodman Éílen a Boston Globe hasábjain vetett fel: ki etnik' és etnik szavazó? A cikk írója fejtegetését azzal a megállapítással kezdte, hogy Amerikában tulajdonképpen mindenki “etnik”, mert az indiánok kivételével mindenki más földrészről került ide. Aztán rögtön rámutat arra is, hogy ez a meghatározás sem kifogástalan, mert az embertani kutatások arra az eredményre jutottak, hogy az indiánok sem igazi amerikaiak, mert ők is Ázsiából kerültek ide, bár kétségtelenül minden más itteni emberfajt messze megelőzően, még az ősidőkben. Az etnik szót tehát az egyes fajták eredete alapján nem gyáznia kell szavának, véleményeinek, társadalom-kritikájának hitelére, és azokért .— mert tudja, hogy sorsunkat befolyásolják és gyakran irányítják is w felelősséget kell vállalnia. A jó emigráns lap nem lehet az ország “médiájának (amelyben él) eszköze, nem lehet egy párt szócsöve, nem gyűjthet szavazatokat politikai célokra. Egyetemesnek kell lennie. Nem szólhat csak egyetlen ország magyar olvasóihoz, hanem a világon szétszórt magyarsághoz, amelynek célja közös: fenntartani magyar nyelvét és kultúráját, s cselekedni az Országért, melyből kimenekült, vagy kivándorolt és amelynek neve számára a világ bármely ponján is éljen i—< a Haza marad. A jó emigráns lap egy aláaknázott és széthulló társadalomban megfogalmazza a külföldi magyar élet Tízparancsolatát. Erkölcsi magatartást, helyes magyar nevelési és családpolitikát sugalmaz és mindent elkövet, hogy bomlott korszakunkban megerősítse egyéni, családi és társadalmi életünk falait, s időt álló keretet építsen körénk. Magyar lapok és magyar könyvek. Ezekben él és épül a szellemi Magyarország, a Haza a magasban! Amikor idegen környezetünkből ezekhez menekülünk, hazatérünk. Ezért nem engedhetik meg maguknak az írók és újságírók, hogy a szabadság országaiban szabadossá váljanak és olyasmit vetítsenek az olvasók elé, ami mögött nincs igazság, nincs tisztesség és nincsenek a magyar múltnak, a magyar népnek olyan erényei, amikből jövőt lehet építeni. Hiszünk népünk jövőjében! Hisszük és tudjuk, hogy csak a hívő nép tehet csodát. Hisszük, hogy egyre több lesz a magyar olvasói Hisszük, hogy minél többen vigyáznak a magyar szó, a magyar kultúra életére, fönnmaradására ás fejlődésére, minél többen vállalják közös céljaink szolgálatát, annál biztosabb, hogy a céljainkért hűséggel küzdő magyar dapok s az emigráció írói és költői, lelkészei, tanárai és cserkészei teljesíthetik hivatásukat. Adja Isten, hogy úgy legyen! New Milford ~~ Erdőszállás. tudjuk fogalmi tartalommal kitölteni. A fogalom inkább nemleges oldaláról közelíthető meg. Azt kell megfigyelnünk, ki nem “etnik . A kérdésnek ilyen feltevése rögtön észrevéteti velünk, hogy a brit , az angolszász elem nem etnik. De nem etnik az afrikai és a mexicoi származású sem. Etnik az a fehér ember, aki nem “fehér angolszász protestáns . De a fehér angolszáz protestáns (White Anglo-Saxon Protestant^AVasp) elemen kívül nem szokás sem az egyébként angolszáz íreket, sem a zsidókat ’etnikek -nek mondani. Kik “etniek ezek szerint? Azoknak a népeknek a leszármazottjai, amelyek Európában vagy Ázsiában évszázadokon keresztül mindent elkövettek, hogy egymást kölcsönösen kiirtsák s akik ennek ellenére itt Amerikában kereszlül-kasul összeházasodtak egymással és kialakították az amerikai harmadik-nemzedékesek sajátos emberfajtáját, amelyik szokásaiban és főleg nemzeti (etnik) viseletében semmivel sem különbözik attól az indiántól, aki a 200. évforduló alkalmából felöltötte ugyan ősei díszöltönyét, de csuklóján fennhagyta vízhatlan I imex karóráját. Egységes etnik -amerikai társadalmi réteg nincs vonja le végső következtetését a szerző, “etnik szavazatokról pedig még kevésbé lehet beszélni. Szerntünk is inkább új csak irányzóiról van szó. KATYN Szeptember közepén az egyik londoni temetőben az ott élő lengyel emigránsok felavattak egy emlékművet. A fekete obeliszken egyetlen szó áll: Katyn. A szó fölött a lengyel sas domborművű mása. Szögesdrót keretben. I öbb semmi. Az emlékmű nem mondja, bogy kinek vagy minek az emlékére létesítették a lekete gránitból készült oberiszket. C vak egy nevet mond: Katyn. És mégis mindenki tudja, hogy a szó mögött I 1.500 tarkónlőtt lengyel katona árnya lebeg és kér elégtételt. Az emlékművön csak egy név van: Katyn, < de a londoni szovjet követség mégis tiltakozott annak felállítása ellen. Az angol Labour Party pedig nem fogadta el a meghívást és nem képviseltette magát a felavatáson. Elutasító válaszában az a hihetetlen állítás volt, hogy nem biztos, kik követték el ezt a világtörténelemben legnagyobb gaztettet. Pedig az emlékmű erről nem tesz említést, mert csak ügyetlen vádló és égető szó van az oszlopon: Katyn. j. K. Zawodny lengyel történész pontosan megírta a katyni áldozatok történetét. Zawodny nem németbarát. Könyvének címe: “Például Katyn . Először Londonban jelent meg, azután sok más nyelven. De hiába volt minden bizonyíték /—a jelenlegi angol munkáskormány éppenúgy a németek nyakába akarja varrni a gyilkosságokat, mint annakidején a konzervatív Churchill, aki a tömegsírok feltárása után még az angol sajtónak is megtiltotta a katyni ügygyei való foglalkozást. Akkor háború volt és a katyni eset szellőztetése ártott volna az angol-szovjet együttműködésnek. De ma béke van és a hivatalos angol politika még mindig nem óhajt tudomást venni az ügyről és azzal mosakszik: Nincsen pontosan megállapítva, hogy kik követték el a gaztettet. A katyni sírok hallgatnak, de tarkónlőtt lakói nemcsak a Moszkvában élő gyilkosok felé <—< hanem azok felé a nyugatiak felé is r-* mutatnak csont ujjaikkal, akik hallgatásukkal a gyilkosok cinkosaivá szegődtek. (Hídfő) GYERMEKEINK HAZAKÜLDÉSE A magyarországi hatóságok régóta szorgalmazzák gyermekeink hazaküldését honismereti és egyéb anyag elsajátísására . Időnként a szabad földön élő magyarok közül is akadnak, akik ezt a “hazai’ törekvést helyeslik. A New Yorkban megjelenő Református Hírek novemberi száma például a hazalátogató Vietorisz Lajos kanadai lelkipásztor nyilatkozatát idézi, amely augusztus 29-én a budapesti “Reformátusok Lapjá -ban jelent meg. Vietorisz Lajos említett nyilatkozatában ezeket mondja: Nagyszerű kezdeményezésnek tartom az óhaza részéről azt az akciót, amelynek keretében a külföldre szakadt szülők tizenéves gyermekeiket haza küldik’ nyárra honismereti és egyéb anyag elsajátítására. Persze mindezt nyaralással egybeköltve. A nyilatkozatból rögtön kilátszik a lóláb. Nem a honismereti anyag elsajátítása a lényeg, hanem a nyaralás és az egyéb anyag’ elsajátítása. A honismeret a lelkiismeretet megnyugtató jogcím csupán. A “Református Hírek -ben a nyilatkozattal kapcsolatban a következő állásfoglalást olvashattuk: “A magunk részéről nem minden aggodalom nélkül vesszük tudomásul, ha emigráns magyar szülők a Magyarok Világszövetsége által rendezett hatósági alkalmakra küldik hazá gyermekeiket “honismereti és egyéb anyag elsajátísására ”. Abban a lelkesedésben pedig, hogy egy egyébként jóhiszemű emig-' TALÁLKOZÓ Az 1972-ben Budapesten kiadott “Magyar Értelmező Kéziszótár meghatározása szerint a találkozó szándékos találkozás és együttlét ”, “szervezett összejövetel . A meghatározás tökéletesen ráillik arra a Magyar I alálkozó -ra is, amelyet a clevelandi Magyar Társaság Nádas János dr. elnök irányításával immár 16 esztendő óta minden évben megrendez. Jelentőségét növeli, hogy azon a szabad földön élő szellemi Magyarország Ieghivatottabb képviselői jönnek egybe a világ minden részéről. Mint előző számunkban közöltük, az idén ezt a szellemi országgyűlést november 26-án, pénteken délután 4 órakor a fiatal magyar értelmiség tanácskozása nyitja meg. hogy a magyar jövő hitvallását mondja el, ahogy a kiváló költő, Flórián Tibor megfogalmazta: Hiszünk népünk jövőjében!” Az utánunk következő nemzedék hitvallásának lelkűnkben támadó visszhangját a könyv-, képző- és iparművészeü, valamint a fényképészti kiállítás szebbnél szebb alkotásai fokozhatják, majd az irodalmi és művészest műsorszámai sokszorozhatják. Egyszerre háromszoros szellemi találkozó részesei lehetünk, amelyen a múlt, a jelen és a jövő eszmei együttlétét a szülő és a befogadó haza magyar lelkiségének találkozása különleges újabb élménnyel gazdagíthatja. Somogyi Ferenc professzor, a magyar “küldetés hirdetője, az Amerikai Egyesült Államok fennállásának 200. évfordulójáról emlékezik meg; szavalatok, ének- és zeneszámok az örök magyar szabadságharcok emlékeit idézik; Molnár Zsigmond dr., lapunk munkatársa, egy régi ősz októberi legendáját mondja el; Koréh Ferens novellája Erdély hegyei közé varázsol bennünket; Vizsolyi Ágnes Buffaloból begedűjátékával, Márton László Síingerből dalaival gyönyörködteti majd a hallgatóságot; és minderre a magyarság egyik legtüneményesebb szín- és előadóművésze, Szeleczky Zita teszi lel a koronát, aki Los Angelesből jön el közénk, hogy a magyar költők verseinek szépséges, megrázó szavaival eggyé olvassza szellemi nagy Magyarországunk minden letört, elrabolt darabját és minden kallódó kincsét. A műsort a bájos BrOsné Karikás Cecília művésznő vezeti, aki a virginiai Alexandriábái érkezik hozzánk. Szombaton, november 27-én, egész napon át komoly tudósok és neves közéleti vezetők vitatják meg a magyarság —< elsősorban az erdélyi szekely-ffila gyár nép — legidőszerűbb sorskérdéseit. ráns lelkipásztor mindezt nagyszerű kezdeményezés -nek tartja, nem tudunk nyugodt lelkiismerettel osztozni. Ha már magyar szóra akarjuk gyermekeinket hazaküldeni s nincs alkalmas rokon-család, bizonyára találhatnánk olyan gyermekes magyar tanár- vagy lelkész-családokat, akik örömmel vennének magukhoz egy-egy kis külföldi magyart néhány hétre. Ez sokkal nagyszerűbb kezdeményezés’ lennel” Vietorisz Lajos kanadai lelkészről a tudósítás csak anynyit mond, hogy “1956 telén halálos veszedelmek között mene kült ki Ma gyarországról Jugoszlávia felé —< családjával együtt. NYUGAT-EURÓPAI VÁLTOZÁSOK Nyugat-Európában a szovjet katonai túlsúly egyre inkább érezteti hatását. Különösen félelmetes az oroszok újabban kifejlesztett rövidtávú nukleáris rakétája, mely nyilván a szomszédos nyugati államok megfélemlítésére szolgál. Azt is érzik, hogy Amerikára, az elnök válságok és az elszigetelődési tendencia következtében alig számíthatnak. Ezeknek a fejleményeknek a következtében úgy vélik, hogy többé nem engedhetik meg maguknak a szovjetbarát, hídépítő politika luxusát. A Szovjetunió lidércnyomása érezteti hatását a nyugat-európai protestáns egyházak életében is, A hivatalos egyházi szervek kénytelenek kelet-európai kapcsolataikat revideálni és újrafogalmazni. A svájci segélyakció (Hilfswerk der Evangelischen Kirchen der Schweiz, rövidítve HEKS) is felismerte, hogy kelet -európai kapcsolatain sürgősen változtatnia kell. Zárt ajtók mögött tartott teljes napi vita után leváltották és azonnali hatállyal nyugdíjazták Heinrich Hellstem lelkészt, a segélyszerv igazgató-titkárát. Hellstem a Moszkvából irányított Keresztyén Békekonferencia alelnöke volt és jó viszonyt tartott fenn a magyarországi békepapokkal. Alig volt a világon olyan “békemegmozdulás’ , amin magyarországi barátaival ne vett volna részt. Ezzel szemben a Nyugaton élő magyar reformátusokat hideg közönnyel, sőt ellenségesen kezelte. Különösen nagy öröme telt abban, ha egy-egy magyarországi ösztöndíjas teológust még ösztöndíjának lejárta előtt hazaküldhetett. A hatáskörébe tartozó svájci magyar református lelkigondozást kénytelen-kelletlen eltűrte ugyan, de a lelkigondozói szolgálatot végző lelkészeknek még a létminimumot sem volt hajlandó biztosítani. Gyors menesztése nagy megkönnyebbülést jelentett a svájci magyar munka számára. Azóta az ott szolgáló magyar lelkészek fizetését is rendezték. Az új politikai helyzetnek komoly pozitívuma, hogy a nyugateurópai országok egyházai kényszerülnek fokozottabban elsődleges feladataikra központosítani figyelmüket és csökkenőben van köreikben a keletről jövő s a béke jelszavai mögé bújó propagandisztikus befolyás. VOLUME 66. ÉVFOLYAM ~ NO. 44. SZÁM. 1976. NOVEMBER 18. EGYES SZÁM ÁRA: 30 cent
