Magyar Szárnyak, 1995 (23. évfolyam, 23. szám)
Kubicza János: Kecskemét városának és repülőterének végnapjai
Irta : Kubicza János Azt hiszem, még van életben néhány olvasó bajtárs, akinek szivéhez nőtt a Kecskeméten eltöltött szolgálati idő. Ezért igyekszem beszámolni a címben jelölt időszak eseményeiről, lévén annak utolsó "parancsnoka". 1944. október 14-én délután parancsot kaptam a budaörsi m. kir. 1. honvéd távolfelderítő pótosztály parancsnokától, Bándy Imre századostól, hogy másnap, 15-én a Légierők parancsnoksága által kiküldött tiszttel gépkocsin menjek le Kecskemétre. Feladatom a következő: (1) Az október elején — 8-9-én — előretört szovjet ék támadása következtében szétszaladt repülő egységeket szedjem össze. (2) A használható értékesebb anyagot szállítsam át a Dunántúlra. (3) A helyzet esetleges javulásával szervezzem meg a repülőtérforgalom újra-beindítását. Csak Kecskemétre érve tudtam meg, hogy a repülőteret a magyar katonai szervek a németeknek adták át. Október 15-én reggel útbaindultunk Kecskemétre. Kissé furcsának találtam, hogy a főváros elhagyása után egy velünk szembe haladó német "Tigris" harckocsioszloppal találkoztunk, mely nem a front felé, hanem a front felől közlekedett. Erre a jelenségre később kaptam magyarázatot, mikor megtudtam a budai Várban történt eseményeket, a kormányzói nyilatkozatot. Kecskemétre érve kissé meglepett, hogy nem a repülőtérre mentünk, hanem a várostól délkeletre lévő gazdasági leányiskolába. Ugyanis a magyar repülő egységet oda telepítették ki, melynek már csak a maradványát találtam ott és tudtam megszervezni. Október 15-én délután hallható volt a visszavonuló honvédek kiáltozása : "Vége a háborúnak !" Csak ekkor értesültem a Kormányzó Úr rádiófelhívásáról. A nyilasok uralomrajutásáról hamarosan meggyőződtem (az esküt le kellett tetetnem Szálasira), de a későbbiek folyamán nagy bizonytalanság lett úrrá mind a német, mind a magyar vezető körökben. Jellemző erre, hogy úgy két-három nap elteltével kimentem a repülőtérre és ott egy menetkész német repülő egység közepébe kerültem, melynek parancsnoka — bemutatkozásom után — nekem szegezte a kérdést: velük vagyok, vagy ellenük ? Válaszom természetesen megnyugtatta. A repülőtér elég siralmas látványt nyújtott: a beton futópályára bombákat helyezett egy visszahagyott robbantó különítmény, a futópálya szélén lövészgödrök voltak ásva, az épületek nagyrésze kiürítve. Egy nagy, új hangárt még szeptemberben német felségjelű, de román pilóták által vezetett Messerschmitt Me.l09-es gépek lebombáztak. (A román átállás után saját gépeink törzsére megkülönböztetésképpen sárga sávot kellett felfesteni.) Egységem megkezdte az anyag hátraszállítását, főleg a Bugac-i szükségrepülőtérről, ahol a magyar gépek voltak. Minden használható anyagot igyekeztünk elszállítani, hátrahagyva az üzemképtelen gépeket. A rendelkezésemre álló repülő katonák létszáma kb. 80-85 fő volt — ebből 25 fő őrszakasz, a többi műszaki kiképzésű. Fegyverzet csak puska, de az sem mindenkinél. (Ezt azért jegyzem meg, hogy érzékeltessem : a későbbiek folyamán kapott védelmi feladatunkra mennyire nem voltunk alkalmazhatók.) Mikor a németek kiürítették a repülőteret (csak az a bizonyos romboló különítmény maradt vissza), kiköltöztünk oda s egy a kijárathoz közel eső emeletes épületben rendezkedtünk be. Másnap bementem a városparancsnokságra jelentkezni felvételezés céljából. Az állomásparancsnok — egy kékparolis alezredes — mindjárt be akart szervezni a város "védelmi rendszerébe", de miután ezt feladatomra és alakulatom földi harcokra való alkalmatlanságára hivatkozva elleneztem, visszatértem a repülőtérre. Másnap az állomásparancsnok behivatott és közölte, hogy a Légierők parancsnoksága beleegyezett alkalmazásunkba a földi erőknél. Mikor fegyvert és lőszert kértem, azt a választ kaptam, hogy "szedjük fel a földről". A városparancsnok egy kb. másfél km széles sávot jelölt meg a repülőtér közelében védelmi körletként. Csak annyi tájékoztatást adott, hogy előttünk a Tiszánál két gyalogezred van. Hogy ki a szomszéd, milyen egység, stb. arról nem volt szó. Hogy jobban kézben tudjon tartani, egy közvetlen telefonvonalat huzatott ki a repülőtérre. Másnap értesültem, hogy előző elhelyezési körletünket, azaz a gazdasági leányiskolát a visszavonuló német katonák fosztogatják. Ezt sikerült erélyes fellépésemmel megszüntetni, minek következtében az iskola felügyeletére visszamaradt személy nekünk engedte át az élelmiszerkészletet. A környező tanyák ki voltak ürítve, a jószág nagyrésze gazdátlanul szétszéledt, s így több sertést "mentettünk meg", amivel feljavítottuk élelmezésünket. Az első napokban csak az anyagbegyűjtésre szánt tehergépkocsi állt rendelkezésemre, ezért igényeltem egy személygépkocsit. A személygépkocsi helyett a repülőtér személyzetének szállítására szolgáló autóbuszt kaptam meg. Szerencsére még elég nagy mennyiségű 67 KECSKEMÉT. VÁROSÁNAK ÉS BEPULQTESENEK VEGRAPIAI 1941 OKTOBER 15 — OKTOBER 91
