Magyar Szárnyak, 1995 (23. évfolyam, 23. szám)

Bajtársi levelek

Családom. Ülnek (balról) : Balogh István, dr. Kesserű Istvánná, szül. Balogh Judith, dr. prof. Kesserű István, Remete Tamásné szül. Kesserű Katalin, fiával Márkkal. Állnak : Kesserű Ildikó, Kesserű Anikó és Kesserű Gábor.

(Baloogh István gyűjteményéből.)

nők, aki családját meglátogatni repült Budapestre, de onnan kijönni már nem tudott). így kerültem Csepregre, ahol sok érdekes eseményben volt részem.

Háry Tata családjával és Magyar Sándorral Csepregen volt. Háry Tata gépe, a kék Focke Wulf (HAXBG) a tormáspusztai reptéren tárolt, ahol az én gépeim is voltak. Kedves családi viszony alakult ki Tata családja és közöttem.

Egyik reggel a körletbe menet látom Tata Adler kocsiját Tata családjával és Magyar Sándorral mellettem elhúzni Tormáspuszta felé, mindkét részről nagy integetés közben. Mit sem sejtve mentem be a körletbe. Délután — ha jól emlékszem — Békássy százados jött le Csepregre jegyzőkönyv felvétele céljából. Kérdőre vont: miért engedtem meg, hogy Háry Tata és családja Magyar Sándorral elrepüljenek ? Elmondtam, hogy jó viszonyban voltam Tatával, de tervéről semmit sem tudtam. Egyébként is hogy jön ahhoz egy "műfűre", hogy a Légierők volt parancsnokának megtiltsa az elrepülést. Szavaim igazát belátva, a csepregi Háry-ügy befejezést nyert.

Nem akarok sok eseményre, részletre kitérni csupán egy párat említek meg. Szilasy László színész barátom így mesélte el orosz fogság előli "meglépését" :

— Nap mint nap kémleltem a helyzetet: hogy tudnék meglógni, merre van lehetőség, lehetőleg ott, átmenni a fronton, ahol magyar alakulat van. Végre megérett az idő és egy baltát magamhoz véve elindultam abba az irányba, ahol magyar katonaságot sejtettem. Egyszer csak azt hallom : "Állj ! Ki vagy?" — Szilasy hadnagy — válaszoltam. — Előre ! — jött a válasz. Előre mentem.

— Nízd az anyja.....mindenit !

Tényleg Szilasy hadnagy ! — Látásból felismertek.

így került Szilasy Csepregre, ahol első este vacsoravendégem volt. A két nappal azelőtt, a Nagykanizsai Rum- és Likőrgyárból hozott óbarack szopogatása közben megállapítottuk egymásról, hogy ő a világ legjobb színésze és én vagyok a legjobb repülő. Ebben a hitben elfogyasztottunk cca. másfél liter óbarackot, aminek hatása akkor mutatkozott, amikor hajnaltájban egyik árokból a másikba mászva jutott haza. Ezeket mind ő mesélte el, nem én költöttem.

Erősen komolyodott a helyzet: az oroszok már bent voltak Sárváron. Sztalingyertyák világítása mellett tehergépkocsikon Kőszegen át mentünk Ausztriába egész gárdámmal együtt. Indulásom előtt még hívtam Szilasy Lacit: "Itt nem lehet maradni, gyere velem !"

Tutám, nem hagyhatom itt húgomat és sógoromat — volt Laci válasza —, de megkérlek, vidd magaddal két ládámat, majd valahol csak találkozunk.

Nagyon kalandos utazás után (csak éjjel közlekedtünk) megérkeztünk Innsbruckba, ahol a németek elvették járműveinket, felszerelésünket és magunkra hagytak.

Az Innsbrucktól 16 kilométerre levő Rangenben vártuk meg az amerikaiak bevonulását, akik — rövid ott tartózkodás után — Tirolt átadták a franciáknak. Ez idő alatt katonáim nagy része elindult haza, családjaik felkutatására. A határra való megérkezésükkor, arra a kérdésre, hogy miért hagyták el az országot, azt válaszolták : "Parancsnokunk pisztollyal kényszerített bennünket." Ezt a Debrecenben élő Békési Gábor, volt gépkocsivezetőm írta meg, s kérte ezért "elnézésemet" a többiek nevében is. Mint írta, szorult helyzetükben nem tehettek mást. Azt is megírta, hogy mint háborús bűnös vagyok nyilvántartva.

innsbrucki életünkhöz vegyes emlékek fűződnek, mert élelmezésünk kulcsa, a "Lebensmittelkarte" az abszolút minimumot biztosította, úgy hogy feketézéssel kellett javítani a helyzeten. Első időben a francia kémelhárító osztály parancsnokának voltam a sofőrje. Tűrhetően gagyogtam franciául (ami anyagi helyzetemen egy kicsit javított), de beláttam, hogy ez így nem mehet tovább. Elmentem a Völks-i repülőtérre, ahol a pa162