Magyar Szárnyak, 1993/94 (22. évfolyam, 22. szám)

Steer János: Takács Sándor mártírhalála

1912. október 13. (Szerző gyűjteményéből.)

pilóta messze kirepült az ülésből és oly rettenetes sérüléseket szenvedett, hogy azonnal meghalt.

Hogy mi okozta a szerencsétlenséget, egész pontosan nem lehetett megállapítani. Szélcsend volt, a motor is kifogástalanul működött, Takács meg a legügyesebb és leggyakorlottabb pilóták egyike volt. A jelek amellett szóltak, hogy a gép építője, Kolbányi Géza nem gondoskodott kellőképpen a szárnyak kimerevítéséről. Mások Takács rovására írták a zuhanást, azt állítván, hogy túlerős és meredek siklórepüléssel szállott le, ami anynyira igénybe vette a gépet, hogy lehetetlen volt kibírnia a fellépő légnyomást. Ez egyébként már mindegy az áldozatnak.

Annyi bizonyos, hogy némi figyelemmel és lelkiismeretességgel el lehetett volna hárítani a katasztrófát. Wittmann mérnök még előtte való este figyelmeztette Takácsot meg Kolbányit, hogy az alsó számylekötő szalagok gyöngék, és nem fogják kibírni a fellépő nyomásokat. Sajnos, egyikük sem hallgatott a figyelmeztetésekre és a próbarepülés sikerének hatása alatt Takács elhatározta, hogy vasárnap reggel felszáll, leír néhány kört a Rákos felett, azután berepül a főváros fölé és Bécsbe indul.

Vasárnap reggel minden aviatikus kiment a Rákosra. — Takács fog repülni, beszélték mindenfelé. Kipróbálja másodszor is a Kolbányiék száz lóerős monoplánját, mielőtt a budapest-bécsi repülést megkísérelné. Hogyne mentek volna ki, hiszen máskor is a kovácstűzben hagyták a vasat és eldobták a kalapácsot, reszelőt, hogy kiszaladjanak a hangárból és láthassák Takács Sándor repülését. És ő repült is. Utoljára. Nyolc óra felé járhatott az idő, amikor elindult. Nem gurult soká, mindössze talán nyolcvan-száz métert, azután felszökött a levegőbe, — liftet játszott, — ahogy ő szokta volt mondani, azután egyenletes emelkedéssel 3 kört leírva felemelkedett 150-200 méter magasságba. Leírt még egy kört, egy nyolcast, a tőle megszokott precizitással és bravúrral, azután siklózásba fogott.

Talán száz méternyire lehetett a földtől, mikor a szárny alsó tartódrótjai részben elszakadtak, részben kihúzódtak, a felületek hátracsukódtak, majd összecsapódtak és a szélvédő-torpedó a felső feszítő dróttartó gúlával együtt magukkal ragadva, elváltak a törzstől. Szakadás közben az elpattanó, ujjnyi vastag drótkötelek úgy ropogtak, mint egy gépfegyver, utána Takácsnak egy kétségbeesett kiáltását lehetett hallani, majd egy ágyúlövésszerű dörej következett. A gép törzse siklóirányát megtartva irtóztató sebességgel ütődött a földbe, saját súlyán kívül még a csavar húzóereje is segítette, és mélyen belefúródott a homokba.

Takácsot a borzalmas ütődés kidobta a gépből oly óriási erővel, hogy a nyolcvan kilogramm súlyú test huszonhat méternyire repült ki az ülésből és ott fejjel a földbe fúródva mozdulatlanul terült el. Egyetlen ép csontja nem maradt. Lába négy, kaija három helyen tört el, feje, gerincoszlopa, medencéje, vállcsontjai összeroncsolódtak és az egy perccel előbb még gyönyörű emberpéldány alaktalan roncsként hevert a porban.

A borzalmas tragédia híre a városban villámgyorsan elterjedt és mindenütt őszinte részvétet és nagy izgalmat keltett.

Kinn a hangártelepen ravatalozták fel a magyar re-53