Magyar Szárnyak, 1993/94 (22. évfolyam, 22. szám)

Emlékezzünk

Csapó Béla bajtársunk felavatóbeszédet mond. (Dr. Farkas Jenő felvétele.) MEGEMELÉKEZÉS a m. kir. 101. honvéd vadászrepülő osztály/ezred honi légvédelmi harcáról az ötvenedik évforduló alkalmával. Veszprém — Jutás, 1994. augusztus 27-én. A címben jelzett napon közel ötszáz katonai repülő, pilóta, hajózó, műszaki — minden korosztálybeli — gyűlt össze a veszprémi helyőrségi Művelődési Otthon előtti parkban, az 1993-ban felavatott Magyar Katonai Repülők Hősi Emlékműve előtt, hogy ebben az évben is leróják kegyeleti megemlékezésüket mindazok előtt, akik 1914-től 1994-ig repülő halált haltak a hazáért. A Magyar Katonai Repülők IV. Találkozójáról írom a beszámolót. 1991 őszén gyűltek össze Veszp­rémben — először — mindazok, akik részben a m. kir. honvéd Légierőknél, illetve a háború-utáni évtizedek­ben a magyar repülő csapatok kötelékében teljesítettek szolgálatot. Kositzky Attila, akkor ezredes, ma dandár­tábornok, volt a találkozó kezdeményezője. Legalább négy repülőnemzedék képviselői gyűltek össze, hogy hitet tegyenek a magyar katonai repülők összetar­tozásának folyamatosságáról. Azóta évek teltek el. Kialakult a magyar katonai repülők nagy családja, áthidaltuk a mondvacsinált különbségeket a "nagy­apák" és "unokáik" között. 1994. augusztus 27-én, szombaton, már természetes volt, hogy a nagy háború repülői régi barátokként szorították meg a legfiatalab­­baknak, a mai harcigépek pilótáinak kezét. Ma már Ma­gyarországon ez természetes és így van rendjén. Ezeken a találkozókon — most már hagyományosan — közösen vi­tatjuk meg az év eseményeit, beszé­lünk gondjainkról, örömeinkről. Ebben az évben a Puma ezred 1944-es harcait, azok ötven éves év­fordulóját tettük a találkozó súly­pontjába. így — az emlékmű meg­koszorúzása után — a résztvevők megtöltötték a Művelődési Otthon nagy színháztermét. Sokan hozzátar­tozóikat is elhozták. Az elnökségben Csurgay Miklós vezérőrnagy, a Magyar Honvédség Légvédelmi Parancsnoka mellett ott ültek jelenlegi harci repülő ezredek parancsnokai és a Magyar Veterán Repülők Egyesülete ezerháromszáz főnyi tagságának képviselői is. A találkozónak ezt a részét leve­zető Tobak Tibor elnök rövid beve­zetője után Micskey Miklós, az Egyesület vezetőségi tagja tartott tartalmas előadást a veszprémi repülőtér történelmi múltjáról. A nagy tetszéssel fogadott előadás után a jelenlévők hozzászóltak az elmondottakhoz, majd megbeszélték soron következő közös teendőiket. Ebédidőben autóbuszok vitték ki a jelenlevőket régi repülőterünkre, ahol az egykori 101/3 század körlete közelében már nagy sátrak — asztalokkal és székekkel — várták az érkezőket és a tábori körülményekhez illő babgulyás illata szállongott a levegőben. Előbb azonban katonazenekar a Himnuszt játszotta és megkoszorúztuk az ejtőernyős emlékművet. Tobak Tibor éppen megkezdte emlékbeszédét, mikor feltűntek az égen a pápai vadászrepülők gépei, alacsony elhú­zással eget és földet megremegtetve. Ez is először tör­tént itt a háború vége, pontosabban 1945. március 22-e óta ! A régi, egykor olyan rendezett támaszpontra nehéz ráismerni. Valószínűleg soha nem lesz már repülőtér belőle. A megszállók 1991-ig bitorolták és földi har­cászati kiképzésre használták. Mindent lebontottak és elhordták, keresztül-kasul, össze-vissza ásták, a hangá­rok és épületek nyomait is eltüntették. De számunkra szent hely maradt és fog maradni ez a magyar vérrel öntözött tér, amelyhez annyi háborús emlék tapad. Nagyszerű bajtársi hangulat és együttlét emlékeze­tessé tette a napot, amelyen a vadászok harcai mellett megemlékeztünk ama Ju.86-os robbanásakor meghalt bajtársainkról, az 1941-es Savoia tragédia hős ejtőer­nyőseiről és vitéz Bertalan Árpádról 24 Tobak Tibor

Next

/
Oldalképek
Tartalom