Magyar Szárnyak, 1993/94 (22. évfolyam, 22. szám)

Panuska Gyula: Frontélményeim

FROHTÉILMÉIIYEIII írta : Panuska Gyula Köteles katonai szolgálati időm alatti emlékeimet az 1991-es Magyar Számyak-ban már megírtam. 1941 őszén leszereltem. A Standard Villamossági Részvény­­társaságnál szakmámnak megfelelő beosztásban he­lyezkedtem el. A vállalat hadiüzem volt, ennek ellenére fél év múlva újra be kellett vonulnom, de sérült térdem miatt két hónapi szolgálat után leszereltek. Három hónappal később azonban újból behívtak, hátországi szolgálatra. Eltelt egy fél esztendő, mikor — 1943 januáijában — ffontszolgálatra osztottak be, Dá­­kay Ferenc főhadnagy gépszemélyzetébe. Nekünk, beosztott hajózóknak nagyon nem mind­egy, hogy ki a gép parancsnoka és ki a pilótája. Meg­nyugvással vettem tudomásul, hogy mindkettő egysze­­mélyben Dákay főhadnagy, aki előzőleg a Légi Fény­képező és Kiértékelő Csoportnál teljesített szolgálatot és ott közel 80 bevetést hajtott végre, nyílván nagy ta­pasztalattal rendelkezik. Megfigyelőnk Bajnóczy Lász­ló hadnagy, a gyalogságtól átvett, megfigyelő tanfolya­mot végzett hajózó, de gyakorlati tapasztalatra addig még nem tett szert. Hajózó lövészünk Bütös Mihály szakaszvezető, keménykötésű legény, akivel nyílván jól fogunk együttműködni. 1943. január 19-én Junkers Ju.52-es Vöröskeresz­tes géppel érkeztünk meg a Charkov-Osnava-i reptérre, az ott állomásozó m. kir. 1. önálló távolfelderítő osztály 1. századához, melynek parancsnoka Hollós János szá­zados volt. Frontszolgálatom alatt Dákay főhadnaggyal 50, ké­sőbbi századparancsnokommal, Mersich Adorján szá­zadossal pedig mintegy 30-40 bevetésen vettem részt, ami körülbelül 320-350 ellenséges légtérben repült órát és számtalan idegfeszítő élményt foglalt magában. A legmélyebb nyomokat az első hónapokban — ja­nuár-május — végzett bevetések élményei hagyták bennem, amikor a hadihelyzet kényszere diktálta, igen rossz időjárási viszonyok mellett erőszakos felderí­téseket kellett végrehajtanunk. Elsősorban ezekről a be­vetésekről írok, bár a későbbi bevetések sem voltak eseménytelenek, de az emberi természet sajátossága folytán az ismétlődő veszélyekkel szemben közömbö­sebbé válik az egyén és így az ilyen élmények mind ke­vesebb nyomot hagynak hátra. Míg Dákay főhadnagy Junkers Ju.88-asra történő átképzése folyt és én a gép rádiós berendezésével is­merkedtem, személyzetünk többi tagjai — más-más "öreg" gépszemélyzetekhez beosztva — első beveté­seiken estek át Január 31-én végre a teljes szervezetszerű személy­zettel — Dákay-Bajnóczy-Panuska-Bütös — egy Hein­­kel He.l 11-es géppel indultunk bevetésre Sztarij Osz­­kol - Korotojak - Voronyezs térségében. Derült idő fogadott, no és néhány légvédelmi lövedék pamacsa a gép mögött. Irányt vettünk Voronyezs felé, de pár perc múlva visszafordultunk, mert a megfigyelő elvesztette a tájékozódást. Újra kezdtük a feladatot, s újra légvédel­mi tűzbe kerültünk. Ez a "játék" még kétszer megismét­lődött azzal a különbséggel, hogy gépünket minden al­kalommal erősebb és erősebb légvédelmi tűz fogadta. Végül is, a feladatot maradéktalkanul elvégeztük. Ez a bevetés két okból marad emlékezetes számom­ra először azért, mert alaposan átestünk a tűzke­resztségen; másodszor pedig azért, mert jövőbe mutató volt gépparancsnokunk mentalitását illetően : mese nincs, a feladatot végre kell hajtani. Február 7-én áttelepülés Poltavára. Február 10-én további visszavonulás a Kiev-től kelet-délkeletre 35 km-re fekvő Borispol repülőterére. Február 16-án ötö­dik bevetésünket hajtottuk végre. Alacsony felhőzet alatt repülve az előnyomuló szovjet éleket derítettük föl. Belgorod légterében erős gyalogsági tűzben a gép hid­raulikus berendezését találat érte. Hazatérve, a futómű­vet nem tudtuk kiengedni, így kénytelenek voltunk has­­raszállni. A gép összetörött, de a személyzetnek semmi baja nem esett. Február 25-én hatodik bevetésünket repültük. 05:30 órakor startoltunk. Az alacsony felhőzetet áttörve, 3- 4000 méteren közelítettük meg a felderítési területet. Je­lentettem, hogy rádióm nem működik. Dákay főhad­nagy úgy döntött, hogy rádió-összeköttetés nélkül is folytatjuk a bevetést. A működési terület felett jó idő volt, nagy magasságból derítettünk fel. Közben a törzs­ben elhelyezett üzemanyagtartály elektromos szivaty­­tyúja felmondta a szolgálatot. Dákay főhadnagy a ké­ziszivattyúhoz rendelte Bütöst. Kis idő múlva a gép parancsnoka tájékoztatta a személyzetet: — A kéziszivattyú teljesítménye nem pótolja telje­sen azt az üzemanyag mennyiséget, amennyit a moto­rok felhasználnak. Ezért a feladat befejezése után nem repülünk vissza Borispolba, hanem leszállunk Polta­­ván, ami akkor még a németek kezén volt. Közben eszembe jutott, hogy a "Zielflug" (repü­lőgépbe épített iránymérő) berendezést üzembe helyez­zem. Ez a berendezés a megfigyelő ülésétől jobbra volt elhelyezve, de a megfigyelő nem volt jártas annak ke-199

Next

/
Oldalképek
Tartalom