Magyar Szárnyak, 1993/94 (22. évfolyam, 22. szám)
Levelek a szerkesztőhöz
cionális érzés, a közvetlen hozzátartozókkal való foglalatosság köti le gondolatainkat. Ezúton hálás szívvel köszönöm a "Magyar Szárnyak" 1992 évi kiadványát, melynek tartalma igen nagy élményt jelentett! Szellemisége olyan értékeket hordoz, amit a szeretet, az összetartozás, az emlékezés, a hagyománytisztelet és a példaadás jellemeznek. Megtudható belőle, mit jelent a szó : "Bajtárs". Igazi ajándék a szellemnek és a léleknek, idősnek, fiatalnak, múltnak és jövőnek ! Balogh Jóska, régi igaz barátunk, megemlékezése Férjemről mélyen meghatott engem és leányaimat. Ezek a sorok tovább fognak élni a család emlékei között. Remélem, hogy tevéknységük sokáig fentmarad, sok-sok ember örömére ! Ezt kívánom mindannyiuknak! Hámory Brunoné A fenti levelet igazgatóságunk nem továbbította hozzám. Itt ragadom meg az alkalmat, hogy elnézést kérjek azoktól az olvasóinktól, bajtársainktól, akik a torontói címre írva,engem soraikkal felkerestek és választ tőlem nem kaptak. "Hallgatásom" magyarázata a levelek hozzám való továbbításának mellőzésében található. Eredményes kerestetés 1 Szerkesztő Köszönetünket fejezzük ki a MSZ-nak, hogy kérésünket teljesítve a szombathelyi 1942-es REGVIП/3 és II/4 századok volt évfolyamtársainak felkutatásában a leközölt névsorral segítettek. Azóta jelentkezett és évfolyamtalálkozónkra eljött Buri József évfolyamtársunk Léváról. Gaál Gyula bajtársunk röviden megírta Nagy József szakaszvezető, a 101. "Puma" vadászezred volt pilótájának tragikus halálát Ausztráliában. Fájó szívvel emlékeztünk meg bajtársunkról. Jelentkezett Ausztráliából Percsi Károly szakaszvezető bajtársunk. A kerestetést olvasta Lévay Győző (Szőr) százados bajtársunk, aki Ausztráliában ugyan abban a városban lakik, mint Percsi Karcsi. Lévay bajtárs odaadta a MSZ-t Percsy Karcsinak, aki aztán írt Esztergomba Nagy Jóskának — Skuminak —, fő szervezőnknek. A válasz elment Karcsi részére bő fénykép- és híranyaggal. Skumi a MSZ 1991-es és 1992-es számaiban leközölte az 1942-es évfolyam történetét. Reméljük, ennek hatására még több bajtársról kapunk hírt. Sajnos, minden évben kevesebben jövünk össze a rendszeresen megtartott évfolyamtalálkozóra. Ilyenkor fájó szívvel, néma csendben búcsúzunk eltávozott bajtársainktól. Minden évben elhelyezzük a megemlékezés koszorúját az általunk létrehozott szombathelyi REGVI repülő em9 lékműnél. Idén — hetedszer— a Hármashatárhegyen rendezzük meg a szokásos évfolyamtalálkozót. Időnként külföldön élő bajtársaink is hazalátogatnak ezekre a találkozókra.. Az utolsó parancsnokom. Megdöbbenéssel hallgattam a Veterán Repülők elnökének, Tobak Tibor baj társnak a bejelentését, miszerint elhúnyt Amerikában a MSZ lelkes és fáradhatatlan munkatársa, volt szerkesztője : vitéz dr. Ormay József hadnagy baj társ. Első parancsnokom vitéz Gyenes László százados volt, az utolsó vitéz dr. Ormay József hadnagy. Ismeretségünk 1945. január 2-án kezdődött. A Vadásziskola befejezése után Kenyériből az akkor alakuló 102Д Éjjeli Csatarepülő Osztályhoz vezényeltek Pápára. A szállodában székelő parancsnokságon Ormay hadnagy ügyeletes tisztnél jelentkeztem. Barátságosan fogadott, érdeklődött repülő szolgálatom iránt, majd tájékoztatott az alakulat feladatáról. Sajnos, a nagy hó, az üzemanyaghiány és a szovjet előnyomulás megakadályozta a He.lll-es gépekre való átképzés megkezdését. Március végén Ausztriába való kitelepülésre kaptunk parancsot. Az osztály — mintegy 360 fővel, szakaszokba szerveződve — Ormay hadnagy parancsnoksága alatt gyalogmenetben indult el Pápáról Sopron felé. A kalandos kitelepülést megírtam az 1992-es MSZ-ban. Ormay hadnagy a fogságban is "összefogta" egységünket. Mikor augusztusban híre jött annak, hogy Pockingba kell áttelepülni, a társaság megbolydult és csoportok szerveződtek hazatérési céllal. Herder László százados, osztályparancsnokunk mindenkinek a belátására bízta a döntést. Mi megbeszéltük a lehetőségeket Ormay hadnaggyal, aki az amerikaiaktól szerzett hasznos információk birtokában látott el bennünket tanácsokkal. Óva intett: nehogy "bedőljünk" a Duna túlsó oldaláról áthallatszó magyar nóták csábításának, mert azok orosz katonák szájából erednek. így is volt: akik átkeltek a Dunán, mind Oroszországban kötöttek ki. Nekünk — viszontagságos út után — sikerült Szentgotthárd közelében jelentkezni a magyar Határőrségnél és hazatértem szülővárosomba, Tatabányára. E pár sorral szeretnék emléket állítani utolsó parancsnokomnak, aki Pápára való bevonulásom óta jóban-rosszban együtt volt velünk, óvta a fiatal magyar repülő katonák életét. Fájó szívvel búcsúzom e kiváló embertől, parancsnoktól, bajtárstól, akinek emlékét kegyelettel megőrzőm. Minden évben elhelyezem a megemlékezés virágait a szombathelyi repülőtéren, évfolyamunk által állított repülő hősi emlékműnél. Csóka István
