Magyar Szárnyak, 1992 (21. évfolyam, 21. szám)
Papp Ferdinánd: Vigyázott rám a jó Isten
Repülő pályafutásom befejezése : utolsó repülésem a légi forgalomnál. Megérkezem Amszterdamból, leányom, feleségem és fiam fogad. (Szerző gyűjteményéből.) bukófordulóval, zuhanórepüléssel, az előírások mellett egy kis "magánszám" is belefért. Következett az II-18-as típus. Ezt már négy turbólégcsavaros motor hajtotta, túlnyomásos kabinú, légkondicionált, fedélzeti radarral ellátott gép volt. A maga tízezer lóerejével és 61.2 tonnájával egy merőben új szakasza repülő pályafutásomnak, egyben utolsó típusa is. Ezzel 1967-ben kezdtem el repülni, kemény elméleti, de a vártnál könnyebb gyakorlati átképzés után. A négy hajtómű egyáltalában nem zavart, sem a nagy súly és sárkány méretek. Természetesen ez a típus már mást igényelt a pilótától: "át kellett állni", testben és lélekben is alkalmazkodni. A típus az eddigieknél határozottabb cselekvőképességet igényelt Repülési beosztásom egy ideig furcsa helyzeteket idézett elő. Az II-18-as típus vezetése ---------------------mellett időnként vissza kellett ülnöm az II-14-es típusra. Soha nem hittem vona, hogy ez némi gondot fog jelenteni nekem. Pedig okozott — be kell vallanom —, ami az eddigi típusok repülésénél soha nem jelentkezett. Az idők folyamán 30 típust repültem. A meglepő és kellemetlen jelenség a zivataros, felhős frontok átrepülésénél jelentkezett, mivel az Il-14-esen nem volt fedélzeti radar. Amit az Il-18-on kitűnően alkalmaztunk és amihez könnyen hozzászoktunk, mert a jót hamar meg lehet szokni —, az most hiányzott az Il-14-en, különösen zivatarok és turbulens gócok kikerülésénél, hegyvonulatok, városok észlelésénél. így aztán a radar hiánya az Il-14-esen erősen igénybe vett. Úgy éreztem magam és úgy repültem ebben a típusban, mint egy világtalan vak fehér bot és vezetökutya nélkül. Pedig előtte éveken keresztül ezer és ezer órát "vak módjára" repültünk. A másik nagy különbség a két típus között a tetemes súlykülönbség volt.: több mint 62 tonna 17 és fél tonnával szemben. A különbség főleg leszállásnál mutatkozott, de csak az Il-14-esnél volt zavaró, szinte lötyögött az ember kezében a gép, olyan könnyű volt. A repülések folyamán volt egy érdekes vonzalmam. Roppant szerettem az éjszakai repülést és bírtam is. Nagyon szerettem beletemetkezni a kabin sok-sok világító műszerébe. Külön élveztem a le- és felszállásokat a fényszórók és fénysávok között. (Érdekes, ez a vonzalom kiterjed a gépkocsivezetésre is, mert szívesebben vezetek éjjel.) A kivilágított repülőtér, a leszállópálya, a bevezető fénysorok, futófények, mint egy mesevilág tárultak elém. Ezek olyan ünnepi hangulatba hoztak, mint a kivilágított karácsonyfa. E típus nyújtotta a lehetőséget, hogy országokat, tengereket, sivatagokat, hegyláncokat repüljek át. Láthattam Ázsia egy részét, Észak-Afrika országait. Mondhatom, boldog, szép, szerencsés élményekben gazdag repülőéletem volt. 1956-tól barátságba kerülhettem olyan kiváló repülőemberekkel, mint Szentgyörgyi Dezső. Sajnos Deske közvetlen nyugdíjbamenetele előtt Koppenhágában a repülőtér megközelítésekor fejezte be gazdag repülő pályafutását. Kb. egy héttel a baleset után repültem Koppenhágába és a leszállópálya megközelítésénél az "A" pont (Initial Approach Fix = Kezdeti Megközelítési Pont) fölé érve búcsúztam el tőle. De az élet megy tovább. Dezső fia és az én hasonlókorú fiam gyermekkoruktól jó barátok, most együtt repülnek a MALÉV-nál. Repülik tovább apáik útvonalait. Hálámat kell még kifejeznem szeretett feleségemnek, aki nélkül nem hiszem, hogy repülő életemet így végig tudtam volna vinni, 34 éven és 17 ezer repült órán keresztül. Végül e sorokkal tisztelgek minden elhúnyt magyar sportrepülő, katonai repülő és légiforgalmi repülő bajtársam előtt, akik életüket áldozták a Hazáért és a magyar repülésért. 1976-ban nyugdíjaztak, immár 16 éve ! Rohan az idő Budapest, 1992. április 4-én, Papp Ferdinánd nyug. légiforgalmi kapitány Újra a régi bajtársak között. Az 1942-es REGVIévfolyam — a "Szalagsapkások" találkozója 1986-ban. Balról az ötödik : volt oktatónk, Ágoston József bajtársunk. (Szerző gyűjteményéből.) 254
