Magyar Szárnyak, 1992 (21. évfolyam, 21. szám)
Kelemen Antal: Voltak-e orosz Hurricane-ok, vagy sem…?
A távolfelderítők életében 1941 nyarán a háború lassanként mindennapossá vált. Még szerencse, hogy a két Heinkel He.l 11- es gép többé-kevésbé érzékeny sérülése ellenére az azokra beosztott személyzet egyelőre nem szenvedett súlyosabb sebesülést, nem annyira az ellenséges vadászok, mint inkább a szovjet légvédelem részéről. Nemsokára azonban lényeges változást kellett távolfelderítőinknek tudomásul venniök Egyik bevetésünk alkalmával a Seret és Zbruch folyók térségében, mintegy 4500 m magasságban két felhőréteg között repültünk, tehát a terep látása nélkül. (A fényképezendő terület — Zsitomír-Berdicsev — ettől a térségtől északkeletre, kb. 150 km távolságban feküdt.) Itt merőben új helyzet lepett meg bennünket : pontosan irányított légvédelmi tértűzbe kerültünk. A légelhárító gránátok százainak repeszfelhői takarták be gépünket. Keveset használt, hogy ösztönösen belehúztam a magassági kormányba és teljes gázadással igyekeztem elérni a felső felhőréteget. Ennek ellenére követett bennünket a pontos légvédelmi tűz és csak a növekvő távolság és magasság hozta meg a várva-várt nyugalmat. Fejtörésre azonban nem volt időnk : fő, hogy hamarosan "helyrerázódtunk". Ennek megállapítására helyzetjelentést kértem a személyzettől. Roszkos József fényképész-lövészünk jelenti: — Néhány lyukon keresztül kényelmesen ki tudok nézni a szabadba — egyébként semmi bajom. Kovács Pista szerelőnk az alsó lövészteknőből jelenti: — Báránybőr mundéromat feltépte ugyan néhány gránátszilánk, de fontosabb, hogy végre tiszta körülöttünk a levegő. Ez megnyugtatóan hangzott, de bevetésünk "java" még csak ezután következett. Tóth Gyula hajózó távirászunk minden emóció nélkül észleli, hogy Vinnica repteréről három vadász száll fel. Egyedül emelkedőképességük meglepő, miután kb. 10 percen belül jó 6-700 mrel repülési magasságunk felett voltak és máris ránkcsaptak a Nap irányából. A gépek típusát ugyan nem ismertük fel — ez már csak szédítő sebességük folytán sem volt lehetséges —, de rádiónkon is hallható párbeszédük igazolta, hogy orosz pilótákról van szó. Majdnem zuhanórepülésben támadnak, de egyelőre eredménytelenül — nyílván az óriási sebességkülönbség miatt. Ez utóbbi nyújtott bizonyos reményt arra, hogy ki tudunk térni előlük. Következő támadásukat hátulról-alulról hajtották végre, tehát a kellő időpontban meredek belehúzással igyekeztem zavarba hozni őket. A megtorpanó vadászok így — hasukat mutatva — jó célpontot adtak mind Pistának, mind Gyulának. Egyedül Odry Pali megfigyelőnk nem jutott szóhoz az orr-géppuskával. Kiutat azonban csak az alattunk fekvő kiterjedt felhőben látok, ha azt majdnem zuhanásban sikerül elérnünk. Érzésem szerint gépünk nem szenvedett lényeges sérülést. Minden szem hátrafelé irányul; a másodpercek perceknek tűnnek — ha a kiszemelt felhő gyorsan közeledik is. Az oroszok újra felzárkóznak, de biztosak vagyunk benne, hogy már csak ketten vannak ! . . . A B-702-es (lajstromjele ekkor még az eredetileg bombázónak szánt В-t viselte) mélyen nyomott orral, jó 500 km óránkénti sebességgel nyeli a távolságot, amikor a nyomunkban lévő vadászpár előtt belemerül a megváltó felhőbe. Ez annyit jelent, hogy egyelőre egérutat nyertünk. Azonnal felvetődik a kérdés: Miféle madarak voltak ezek az átkozottak ? — Szerintem HURRICANE vadászok lehettek — véli Jóska — de ezt úgysem hiszi el nekünk senki! Pali szerint az "Öreg" (Keksz Edgár alezredes, osztályparancs-A szerző a B-702-es gép vízszintes vezérsíkján ülve egy zsákmányolt szovjet címerrel. Jól láthatók a vezérsíkokon a szovjet vadászok által okozott sérülések. A légigyőzelmi jel már fel van festve a függőleges vezérsíkra. (Magyar Aero Múzeum gyűjteményéből.) nők) azt fogja kérdezni, miért nem fényképeztük le őket ? ... Kétségtelen, hogy magassági vadászok voltak, amelyeket aligha építettek a Szovjetúnióban. Pista megállapítja, hogy a jobb motor olajat veszít, én pedig a hűtővízhömérséklet gyors emelkedését észlelem. Nagyobb kárt megelőzendő, kikapcsolom a jobb motort és légcsavarját vitorlaállásba szabályozom. — Amíg a bal motor kitart, nem panaszkodhatunk — véljük egyhangúan — és hála Istennek, egy jó órán belül magyar terület felett leszünk. Nagy baj itt már nem történhet. (Az optimizmus alaptulajdonsága minden távolfelderítőnek ...) A bal motor valóban kitart. A jó madár — jobbra húzás ellen trimmelve, valamint a Kurssteuerung (irányvezérlő készülék) segítségével —jóval lassabban, de biztosan repül hazafelé. A futószerkezet olajhidraulikáját is ellőtték. Pista a leszállás előtt négyöt percen belül kézzel kikurblizza. A B-702 símán leszáll az ilyenkor kissé rövidnek tűnő budaörsi repülőtér mezején. Pali már majdnem elkészült a bevetési jelentéssel. A személyzet azonnal megbeszélésre gyűlt össze. Mint az várható volt, az "Öreg" rendkívül büszke ránk, de véleményét nem rejti véka alá: — Szívből gratulálok osztályunk első légigyőzelméhez ! Remélem, hogy lehetőleg kevés fog következni; a mi feladatunk 193
