Magyar Szárnyak, 1992 (21. évfolyam, 21. szám)

Halottaink

eredményének a lefényképezésénél, amikor az ellenséges légvéde­lem már túl volt a támadás okozta sokkon és amikor a vadászok is már riasztva voltak a Te egyedül csellengő géped ellen, az az akaratnak és kötelességtudatnak a legszebb példája volt. Ennél csak szerénységed volt szebb, nagyobb, amikor erről később úgy beszéltél — ha egyáltalán szóltál róla —, mint a világ legtermé­szetesebb dolgáról. Igaz, a jutalmad sem maradt el. A háború után évekig élvezhet­ted az ország legkiesebb vidékén, a Mátrában Recsken, abban az időben embereknek álcázott lényeknek az emberi elme által kie­szelhető legválogatottabb kínzásait. Emlékszem Csanya arra, amikor csontig lesoványodott testtel, az ödémától duplára dagadt fejjel a haláltáborból hazaérkeztél és emlékszem mélyen ülő, de még akkor is mosolygó szemeidre. Emlékszem később nagy kegyként engedélyezett munkahe­lyedre, a budapesti Metro építésének keszonmunkájára, mellyel nyugdíjad filléreit alapoztad meg s amit az átélt előzmények után, szinte gyerekjátéknak tekintettél. Emlékszem csaknem elköltözésedig tartó hetenkénti látogatá­saidra, melyek életem elengedhetetlen részévé váltak, s amelye­ken kiderült, hogy Téged is az az egy-másfél évtized éltetett, mely a harmincas évek első felében kezdődött és ami életünknek értelmet adott. És végül hallomásból tudok Bandi barátodnak írt, nem búcsúszavakat tartalmazó búcsúleveledről. Ne türelmetlenkedj Csanya, hiszen tudod, hogy barátaid nem­sokára Veled lesznek. Budapest, 1992. augusztus 30-án. Tanyasi Bajsa Andor főhadnagy 1920 — 1992 Tragikus hirtelenséggel ragadta el közülünk Andit a halál. Senki nem hitte volna, hogy kedves, mindnyájunk által szeretett bajtársunk ily váratlanul hagy itt bennünket. Andihez több mint hatvan esztendős barátság fűzött. A kő­szegi "cőgeráj"-ban ismertük meg egymást 1930-ban mint kis alreáliskolások, 0 két évvel járt alattam, s ugyancsak azoknak a lelkes repülő-imádóknak a csoportjába tartozott, akik a repülőgép motorzúgásának a hallatára nem tudtak ellenállni a kísértésnek, hogy — bármilyen szigorúan is folyt a tanítás a tantermekben — ki ne pillantsanak az ablakon, csak egy pillanatra is meglátni azt a masinát, aminek repülése jövendő életterveink, vágyaink ne­továbbja volt. A kassai Horthy Miklós Repülő Akadémián avatták hadnaggyá 1941. augusztus 20-án. Nem egészen egy esztendővel később már a keleti hadszíntéren találjuk, a híres "Boszorkány" bombázó osztály kötelékében harcolni Caproni Ca. 135-ös gépen. 1943 ta­vaszán ismét a fronton van, franciaországi átképzés után, most már Junkers Ju.88-assal végzi bevetéseit, helyesebben csak egyet, mert az első bevetése alkalmával gépét lelőtték és szovjet hadifogságba esett. A háború befejezése után először a légi rendőrségnél, majd a sportrepülésnél helyezkedett el, azonban a Rákosi terror nem so­káig hagyta ebben a beosztásban tehetségét gyümölcsöztetni. Ko­holt vádak alapján letartóztatták, s évekig a Recsk-i haláltábor foglya volt. Az '56-os forradalom után Svájcba vándorolt ki, s a világhírű SWISSAIR légiforgalmi társaságnál helyezkedett el, ahonnan mint az "Operations Department" elektronikus adatfeldolgozási és koordinációs osztályának a vezetője ment nyugdíjba néhány évvel ezelőtt. Andival többször találkoztunk a Magyar Aero Múzeum éven­ként augusztusban Torontóban, illetve Oshawa-ban megtartott közgyűlésein, melyeket hűségesen látogatott. Szoros kapcsolat­ban állt Múzeumunk igazgatóságával és oroszlánrészt vállalt a Múzeum anyagának hazaszállításával kapcsolatos előkészítő munkálatokban. Lapunkban több értékes cikke jelent meg élmé­nyeiről, valamint a légi navigáció fejlődéséről. Andi kulcsszerepet játszott a Magyar Szárnyak példányainak Magyarországra juttatásában azokban az esztendőkben, amikor a lapot nem volt tanácsos postán küldeni, mert a példányokat vagy elkobozták, vagy "elvesztek". Ebben a számunkban is megjelenik Andinak egy posztumusz visszaemlékezése "A Repülő Akadémia részvétele a kolozsvári ünnepélyes bevonuláson" címmel. Andi mindent elkészített: le­gépelte a kéziratot, mellékelt hozzá egy fényképet, megcímezte a borítékot, csak a kísérő levelet nem tudta már megírni, mert érte jött a kaszás. Kedves Felesége, özvegye, Ottilia úrasszony volt oly kedves továbbítani hozzám a küldeményt. Andi nagyon fog hiányozni nekünk, kedves, mosolygós egyé­niségével, mindenben segítőkész modorával. Andit mindenki szerette és megbecsülte, mint igazi, őszinte, hűséges jó barátot és bajtársat. Isten Veled Andi, nyugodj békében ! 13 Szerkesztő Halasi Sándor főhadnagy 1919. március 11-én született Csanádpalotán, id. Halasi Sán­dor gazdálkodó és Rakonczai Rozália gyermekeként. Középiskolai tanulmányainak elvégzése után jelentkezett a Lé­gierőkhöz és 1938-ban — 4000 jelentkező közül kétszá­­zadmagával — a Délolasz Repülő Tanfolyamra (DRT) vették fel, ahol másfél évet töltött és vadászkiképzésben részesült.

Next

/
Oldalképek
Tartalom