Magyar Szárnyak, 1992 (21. évfolyam, 21. szám)
Halottaink
Bakcsy Gergely főhadnagy 1918. IV. 2. — 1991. X. 6. Kora ifjúságától kezdve katonai pályára készült. 1929-től 1937-ig a kőszegi Hunyadi Mátyás honvéd reáliskolai nevelőintézet növendéke volt, ahol nemcsak általános tanulmányi előmenetelével, de a repülés iránti rajongásával is kitüntette magát. Emlékszem, milyen lelkesedéssel tárgyaltuk meg egy-egy, a szombathelyi repülőtérről intézetünk fölé látogató repülőgép típusát, teljesítményeit, s csodáltuk meg a pilóta bravúros rácsapásait. Gergelyt mérhetetlen lelkesedés fűtötte minden iránt, ami a repüléssel kapcsolatban állt. Ezen túlmenően, kiváló érzékkel rendelkezett a humánus tárgyak iránt is, s az önképzőkör lelkes, aktív tagja volt. 1937-ben felvették a Repülő Akadémiára, melynek első évét mint "karpaszomány viselésére jogosult akadémikus jelölt" Nyíregyházán töltötte. Ezután következett egy év a hűvösvölgyi "Ludovika Akadémia U. Főcsoportjánál, majd az utolsó évet a kassai "Horthy Miklós Repülő Akadémián" abszolválta, a rangsorban előkelő helyet biztosítva magának. 1940. június 18-án avatták hadnaggyá. A vadászrepülőkhöz került, s ott is fejezte be repülő pályafutását a háború végén. Az utolsó években főleg a vadászpilóták kiképzése töltötte be munkakörét, amit kiváló eredménnyel teljesített. Népszerű, közkedvelt bajtárs volt mind alattvalói, mind elöljárói körében. A háború után csak elvétve találkoztunk, a terror sötét éveiben — óvatosságból — nem is kerestük a kapcsolatot. Majd teljesen elszakított a sors bennünket: az '56-os forradalom után Gergely otthon maradt, én kivándoroltam. Egy idő múltán újra felvettük a kapcsolatot, amit szorosan tartottunk egészen Gergely hirtelen bekövetkezett haláláig. Lapunk aktív munkatársa volt. Megkértem fiát, Györgyöt, számoljon be Édesapja háború utáni életéről, amit ő készséggel teljesítet. Idézek beszámolójából: "Egész életét betöltötte az a rövid pár év, amit repülőként szolgált. A háború utáni angol fogságból a szülei iránt érzett felelősség és honvágy vezette haza. Rövid ideig a csepeli repülőgépgyárban, majd az áttelepülési kormánybiztosságnál dolgozott. A kommunista hatalomátvétel után megkezdődött "szocialista élete". Pillanatok alatt kirakták minden olyan munkahelyről, ahol műszaki tudását kamatoztathatta volna és gyárudvar sepergető segédmunkás lett. Ma is előttem áll a sokszor ismétlődő kép : Apám estefelé szótlanul hazajön, belép az ajtón. Anyám rá néz : ugye megint kidobtak ?" "Télen csak egy szobát fűtöttünk, hús hetente egyszer — vasárnap — volt, és mi gyerekek abban jártunk, amit Anyám a lebontott régi pullóverekből kötögetett. Ezzel együtt elmondhatom, hogy szép gyermekkort kaptunk Szüléinktől, mert szeretetben nőttünk fel." "Apám kálváriája akkor enyhült valamit, amikor ezek a szerencsétlenek rájöttek, hogy a marxista öntudat egyedül nem elég az ország építéséhez. Az építőiparban olyan mértékben volt szükség műszaki ismeretekkel rendelkező emberekre, hogy kénytelenek voltak megalkudni harcos fasiszta-üldözési megszállottságukkal és így Apám és sok sorstársa végre állandó jelleggel munkához jutott : darus emelő brigádvezető lett vidéki munkahelyeken. Miközben az iskolában azt tanultam, hogy a dolgozó nép, a becsületes munkások megvetik a semmirekellő népnyúzókat — és ebben a fogalomkörben igen előkelő helyezése volt a katonatiszteknek —, addig azt tapasztaltam, hogy Apámat munkatársai és munkásai becsülik, szeretik és sorsközösségben élnek együtt. Hosszú évekkel később is előfordult, hogy volt brigádjából Apámat meglátogatták, mindig felszerelve falusi finomságokkal." "1956-ban aktív részese vöt a Petőfi körnek, ami a forradalom szellemi kohója volt. A harcokban nem vett részt, és bár a gyári munkástanács megválasztotta vezetőjének, ő nem vállalta a megtisztelő megbízatást, mondván hogy ne válaszának volt katonatisztet politikai vezetőnek. Utólag derült ki, hogy ez milyen bölcs döntés volt, mert így nem lehetett megbélyegezni a gyári embereket azzal, hogy egy volt horthysta szervezkedésnek "dőltek be " amikor munkástanácsot szerveztek. 56 nagyon kiábrándította. Ekkor kellett rádöbbennünk, hogy a nyugati világ számára többet ért a Moszkvának '45-ben adott szó, mint egy kis európai nép sorsa." "A '60-as évek derekán enyhült a helyzet és Apám élete két utolsó évtizedét — ha nem is jólétben, de — megélhetési gondoktól mentesen élte le. Élete fő támasza Édesanyám volt, aki hosszan tartó szenvedésben húnyt el és nem élhette meg 1956 elesettjeinek hőssé nyilvánítását. A halál váratlanul korán, de legalább szenvedés és fájdalom nélkül vitte el. A közjegyző szerint semmi nem maradt utána, én pedig megtaláltam a dobozt régi repülő jelvényekkel, fényképekkel, repülő leírását az utolsó bejegyzett felszállással Kenyériből és egyéb, repülő mivoltához tartozó papírjait." "Rámhagyta azt a legnagyobb értéket, amit életében kapott, amit azok alatt az évek alatt szerzett, melyeket Kőszegen és az Akadémián töltött: a becsületet, a küzdeni akarást, a vágyat és a harckészséget, hogy az ember legyőzze az életben jelentkező akadályokat. Gazdag, de adómentes örökség maradt így rám és így áttételesen és ismeretlenül én is hálás vagyok azoknak, akik olyan embert faragtak Apámból, amilyen volt." "Sírjánál sok régi repülő volt jelen, de ott voltak az újjászerveződött repülő egyesületek koszorúi is." 11 ".Bakcsy György" Szerkesztő
