Magyar Szárnyak, 1991 (20. évfolyam, 20. szám)

Tanyasi: Dunántúli emlékek

cius 28-án Zsédenyben temették el. Akik bővebben tudnának a történtekkel kapcsolatban nyilatkozni, sajnos már nem élnek.

Hát igen, 45 év nagy idő, ha előbb juthattam volna erre a keresési vonalra, akkor még exhumálásra is gondolhattam volna. így beletörődve a szomorú megváltozhatatlanba, a szombathelyiekkel felkerestem Zsédenyben a sírt. Felhantoltattam és szép sírkövet csináltattam, amit beszenteltettem a helybeli plébánossal. Az idén, ha megyek, lefényképezem a sírt és küldök majd egy felvételt.

Fájó szívvel és nagy-nagy szomorúsággal lelkemben ezt végig kellett csinálnom. . ..

Szeretettel üdvözlöm Benke Istvánná, Erzsébet

Olvasóink bizonyára emlékeznek, hogy Benke Istvánná úrasszony, Benke István százados bajtársunk felesége, legutóbbi két számunkban kerestette 1945 márciusában eltűnt férjét. Negyvenöt esztendeig nem nyugodott, amíg meg nem találta. Hát van-e ennél szebb, szívbemarkolóbb példája a hitvesi hűségnek ?

Alább látható az emléktábla fényképe, melynek szövege nem olvasható le, ezért idézem 9Szerkesztő) :

AKIK A HAZÁJUKÉRT ADTÁK ÉLETÜKET A II. VILÁGHÁBORÚBAN

IMRE DEZSŐ HORVÁTH FERENC NÉMETH JÁNOS KRISTÓF JÓZSEF BAGASITS LAJOS BAGASITS ISTVÁN

ILLÉS FERENC ILLÉS ISTVÁN GUZMICS KÁROLY GUZMICS ISTVÁN BENKÖ SÁNDOR BENKE ISTVÁN

Megérkeztek a Magyar Szárnyak. Az Öböl-háború miatt kicsit lassan, de ideértek.

Nagyon köszönjük a küldeményt, már rajtunk kívül barátaink is kézbevették. Mint ahogy ők is megállapították, kiolvasni nem lehet, csak sokszor végigolvasni, annyira tartalmas. Még a "civil", nem repülő ismerősök is nagy lelkesedéssel olvasták el.

Mégegyszer hálásan köszönjük a küldeményt.

Budapest, 1991. március 29-én.

Czigler Klára és György

6

r\.._ .«»I

Dunántúli cmlcKck

Kedves kicsi falu néhányszáz lakosával Dunántúlon Sitke.

Már а ХШ. században is volt itt magyar élet. Tanúsítja ezt a román stílusban épült katolikus templom és a benne őrzött emlékek. A XVII. század végén aztán kéttornyú büszke istenháza lett belőle, mely még ma is áll.

De hogyan ?

Azt majd később mondom el.

Petőfi az Alföldben látott csodásat, sokan az óriás hegyeket szeretik, mások a végtelennek tűnő tengert, én a Dunántúl dombos vidékét kedvelem, az Alpok nyúlványával, Balatonával és Badacsonyával, dimbes-dombos, ligetes tájaival.

Sitke a Sárvárt Celldömölkkel összekötő út mellett fekszik és tőle néhány kilométerre északra Kenyéri, a Cziráky grófok hajdani birodalma. Kicsi erdejükbe bújtatott dénesfai vadászkastélyuk arról híres — többek között —, hogy IV. Károly, az utolsó magyar király, 1921-ben történt nem túl sikeres hazalátogatása során Dénesfán szállt le egy Junkers F-13-as géppel, melynek pilótája Wilhelm Zimmermann volt német főhadnagy, kísérői Fekete Örs százados és Alexay András főhadnagy voltak. A világért sem gúnyból mondom azt, hogy "nem túl sikeres látogatása", egyrészt mert valóban nem volt sikeres, másrészt pedig a magam véleménye szerint kevés olyan becsületesen gondolkodó, Istent és embert tisztelő koronás fő élt akkoriban Európában, mint ő.

Na de nemcsak a királyvizitről híres Kenyéri környéke, hanem arról is, hogy annak az apró községnek repülőtere is volt.

De, tudja-e valaki, hogy ez volt a második világháború előtt az ország első hadireptere ?

A szombathelyi "B" repülőtér parancsnoka '38 tavaszán egy fiatal tisztecskét rendelt magához. Útban a tekintélyes úr irodája felé, a meghívott legény azon morfondírozott magában, hogy miféle csínyt is követett el 6 az utóbbi időben, amiért ilyen megtisztelő látogatásra hívják. A "tetemrehívás" helyére érkezvén, barátunk a szokottnál is katonásabban jelentkezett az ily alkalmakkor illő mondókájával. Parancsnoka arcáról jól érzékelhető komolyságot olvasott le, de haragnak nyomát sem fedezte fel, különösképpen midőn "ülj le fiam !" megszólítással bíztatta, amikor is az addig bennszoruló levegőt is megkönnyebbülve fú-jta ki domborodó mellkasából és kíváncsian leste a várhatóan érdekes raportra rendelés indokát.

— Tudod fiam — kezdte az őrnagy úr — most, hogy az Anschluss a szomszédságunkban megtörtént, olyan esemény is várható, hogy nekünk is dolgunk lesz a magyarlakta Felvidék irányában, így tehát helyes, ha a mindenki által jól ismert szombathelyi reptér gépeit óvandó, számukra más leszállóhelyet keresünk. A napokban körülnéztem fentről — mondta — és Sárvár környékén, Kenyéri község határában egy alkalmasnak látszó rétet fedeztem fel, ahová te fogsz egy Balillával kiszállni és ha az valójában biztonságos Ju.86-osaink leszállására, úgy kint maradsz egy-két hétig és a községi elöljáróság segítségével fölfogadsz 60-80 embert kétpengős napszámért és ásóval, kapával, meg egyéb szerszámmal elplaníroztatod a rétet úgy, hogy gépeink számára használható legyen.

Az irodából akkor már megnyugodott lélekkel távozó ifjú tiszt bevágta magát a kiutalt Balillába, szálláshelyül pedig a Cziráky kastélyt választotta, mondván : ha Károly királynak jó volt, akkor megfelelő lesz az neki is.

így született Kenyériben repülőtér.

De Sitkétől nem csak északra, hanem délre is van ám nevezetes község : Káld. Martonéknak volt ott tekintélyes birtokuk és rajta tiszteletet parancsoló udvarházuk. Ez is titkos repülőbázis volt. Már minthogy a magasabb parancsnokok előtt titkos. Hogy me-