Magyar Szárnyak, 1991 (20. évfolyam, 20. szám)

Balogh István: Önkéntes évem emlékei

Az elméleti oktatás is teljes katonai rendben folyt, gyakorlati kiképzéssel váltakozva. A szolgálatot is megszervezték : mi adtuk a napos tizedesi, ügyeletes őrvezetői, telefonügyeletesi, készültségi és őrszolgálatot, stb. Főleg ez utóbbi volt kellemetlen. Két óra őrség, két óra pihenő, két óra készültség, négyszer ismételve 24 óra alatt, őrségben vagy a kapunál kellet állni, vagy az épületek között járkálni. Voltak akik azzal a rémhírrel traktálták az őrségbe menőket, hogy vigyázni kell, mert közel van a jugoszláv határ. A csetnikek belopódzhatnak, az őrt hátulról leüthetik és felrobbanthatják a hangárt. Ha nem is gyáva valaki, mégis megmarad benne a kétség : hátha úgy van !? Velem is előfordult, hogy őrségen lévén, majdnem lelőttem a reptér kedvenc kutyáját. Zörgést hallottam a reptér szélén levő roncsok közt. Lekaptam vállamról a puskát, csőre töltöttem, amikor nagy farkcsóválással hozzám ért a kutya és megnyalta a kezemet. Rájöttem, hogy kár idegeskedni és a kutyával kimentem a reptér szélére, onnan figyeltem a környéket. Mikor jött a felváltás, már a helyemen voltam és leadtam az előírt jelentést a felvezetőnek.

A következő eset egy napos tizedesi szolgálatom alatt történt. Aznap repülő filmet adtak a Széchenyi téri moziban, amit mindnyájan szerettünk volna megnézni. Sajnos akkor éppen csaknem az egész iskola be volt zárva. A reptérügyeletes tiszt Fraknóváry főhadnagy volt és az este nyolcórai eligazításon a felét sem tudtam összeszedni azoknak, akiknek ott kellett volna lenniök. Jelentettem, hogy a repülő filmet mentek megnézni. Fraknóváry elnéző volt és este kilenc órára újabb eligazítást rendelt el, azon mindenki ott legyen ! Betelefonáltam a moziba a jegyszedő kisasszonynak, s megkértem, hogy értesítse az összes bőrkabátost, kilenc órára legyenek kint a reptéren, mert eligazítás lesz. Mondanom sem kell, hogy ismét sokan hiányoztak. E miatt, az ügyeletes őrvezetővel — Vágó Gyuszival — együtt kihallgatásra rendelt bennünket Fraknóváry. A nóta vége az lett, hogy előállt a reptér "tripoliszi Fiat" kocsija és bevitt bennünket a katonai fogdába kétheti "üdülésre". Rajtunk kívül csak az őrség volt az épületben. Unikumnak számítottunk, s — hideg tél lévén — a nappali órákat az őrszobában töltöttük, hajmeresztő repülő kalandokkal szédítve a szájtátó őrséget. Csak este vonultunk be a zárkába, ahonnan láthattam a Csillagbörtönt, ahol a "nemzet atyja", Rákosi ette ingyen a nemzet kenyerét.

Egyik nap küldönc jelent meg és kereste Balogh repülő önkéntest.

Én vagyok — mondom. Átad egy csomagot, melyben friss cipó, szalonna és kolbász volt. Nyomban nekiláttunk és az őrséggel együtt csaknem az egészet elfogyasztottuk. Ritkán fordul elő, hogy a fogdában csomagot kapjon a rab. Később tudtam meg a csomag eredetét. Szabó Marci évfolyamtársam — 1986- ban halt meg Szegeden — elmondta nővérének — akinek egy főhadnagy udvarolt —, hogy én fogdában vagyok. Marci nővére megkérte udvarlóját, a főhadnagyot, hogy amikor szolgálatban van, juttasson el nekem egy csomagot. Ilyesmi is csak minden szökőévben történhet.

A fogda nekem egész jól jött, mert — mint később megtudtuk — a mozi ügy miatt az egész iskolát megfenyítették. A végrehajtást Gagyó Pál és Szénásy Imre szakaszvezetőkre bízták. (Gagyó Ungváron zuhant le Sólyommal, Szénásy az USA-ban él.) Tehát kezdetét vették az éjjeli riadók : kivinni az ágyakat a szabadba, megágyazni, lefeküdni, majd vissza a körletbe, fogkefével felsöpömi a padlót és egyéb "nyalánkságok”. Ezt mi mind megúsztok, mert a fogdában "üdültünk".

Fogságból való szabadulásom után első utam Klauzál-téri szerelmemhez vezetett. Hosszú távoliét utáni megjelenésem nagy örömöt váltott ki, s a kislány közölte : szombaton lesz a születésnapja, nagyobb társaság jön össze, engem is szeretettel várnak.

Mikor elmondtam társaimnak, hogy születésnapra vagyok hivatalos, Gombos Géza felkiáltott:

— Tutám, tüzmesteri uniformisban fogsz megjelenni, hadd bolonduljon utánad a kislány ! Itt van öt tüzmesteri egyenruha, valamelyik csak jó lesz rád.

Az ötlet nekem is tetszett, s az elhatározást tett követte. Vörösmarthy egyenruhája felelt meg úgy-ahogy. Magasságunk stimmelt, de kaliberem erősebb volt: össze kellett húznom magamat, hogy be tudjam gombolni a zubbonyt. Nagyobb lélegzetvételnél fennállt a veszélye annak, hogy egyik-másik gomb egyedülrepülővé válik ... Ezt elkerülendő, úgy mozogtam, mintha karót nyeltem volna. Társaim megállapították, hogy nagyszerűen nézek ki, s ha nem forgolódom sokat, nem lesz semmi baj.

Nehezebb próba volt a karddal való közlekedés. Ez a betyár kard nem akart az oldalamon katonásan viselkedni. Ha egy pillanatra megfeledkeztem róla, máris a lábam közé került. Megnyugtattak, hogy szombatig van még elég idő a gyakorlásra, azon kívül, ahol nem lát senki, a hónom alá is foghatom tábornoki módra, ez kizárja a hasraesést. És még adtak sok "hasznos” tanácsot, amit — hiúságtól ösztönözve — szívesen elfogadtam.

Elérkeztünk az utolsó öltözködési darabhoz, a cúgos cipőhöz. Ezt az inkvizíciós szerszámot le kell írni és megfelelően méltatni. Ránézésre rendes, becsületes cipő benyomását kelti, de az ördögi fekete szín már előre veti az árnyékát annak, hogy megkínozza a mit sem sejtő delikvenst, pláne hogyha bütykös a lába, vagy egy számmal nagyobb a lábfeje. Ez egy normális cipőnek indult valami, ami hegyes orrban végződik, kétoldalt gumiszövettel ellátva, hogy könnyebben bejusson a lábfej addig, amíg a cipő hegyes volta miatt egymás hegyére-hátára nem kerülnek a lábujjak. A fájdalom kezdetben elviselhető, csak később okoz olyan kínt, ami az egész csillagos eget eléd varázsolja. így jártam én is. Előttem volt öt pár cipő, ezekből kiválasztottam a legnagyobbnak látszót, Vörösmarthy tulajdonát. Neki 42-es lába volt, nekem 43 és feles. Kezdetebn nem volt nagyobb baj, de a hegyes orrhoz érve, lábujjaim erősen tiltakoztak. Megjegyeztem, hogy ennek nem lesz jó vége, de megnyugtattak : ez csak az elején van így, később megszokom és nem lesz semmi baj. Azt a pár órát csak kibírom, ha mindjárt sírva is. Mindenki lelkesített: a csinosságért sok mindent ki kell bírni, pláne ha lány van a dologban.

Eljött a várva-várt szombat este. A baráti kör asszisztálása mellett díszbe vágtam magam és amikor megállapították milyen strammul nézek ki, magam is elhittem. A reptér-kerítés három lécének meglazítása után elindultam a kb. 300 m-re lévő villamos megállóhoz. A karddal nem volt baj, mert a hónom alá fogtam. A villamos végállomását még tűrhető állapotban értem el. A cúgos cipő okozta csillagok lassan szaporodtak, úgy hogy mikor a Széchenyi téren leszálltam, már az egész naprendszert láttam. A virágüzletben vásároltam egy rózsacsokrot. Ez újabb problémát okozott, mert egyik kezemben a csokor, a másikkal pedig tisztelegni is kellett, így a kard önállósította magát. Lassú, andalgó léptekkel haladtam a Klauzál tér felé. Nagy kínosan felkecmeregtem az emeletre és szinte fogcsikorgatva átadtam a csokrot. Elsőnek érkeztem, így elmondhattam, hogy milyen kínokat álltam ki és rögtön be is jelentettem : amilyen hamar csak lehet, angolosan távozom.

Legalább a vacsorát várja meg ! — mondta a kislány - aztán én ügyesen kiengedem magát. Mit volt mit tennem, ebbe is bele kellett egyeznem. Még a finom vacsora sem ízlett és nehezen vártam már az intést, hogy végre mehetek. Nagyon sajnáltam, hogy ily fájdalmasan végződött ez a kellemesnek induló nap. Nem tudtam együtt örülni az ünneplőkkel, mert nem voltunk közömbösek egymásnak.

Kivánszorogtam a villamos megállóhoz, felszálltam a villamosra, s behúzódva a sarokba alig vártam a végállomást. Abban a pillanatban, amint leszálltam, megszabadultam két kínzómtól:

211