Magyar Szárnyak, 1991 (20. évfolyam, 20. szám)
Szentiványi János: Rendhagyó Karácsony -1944
Storch viszont üzemképesnek látszott. Üzemanyag bőven volt bennük és látszólag semmi nem mutatott arra, hogy le kellene mondanunk a ma esti indulásról . . . Eldöntöttük, hogy a Storchhal megyünk, abba beleférünk mindnyájan : Szilárd a menyasszonyával, Sanyi, Viktor és én ... Délután fél három volt. Az őr alig fél órája vette át a szolgálatot, este hatkor fogják leváltani... Közöltük vele, hogy rövidesen visszatérünk, addig csak vigyázzon jól a gépekre. A harchelyzetre jellemző volt, hogy az oroszok már napok óta bent voltak a Széli Kálmán téren, alig párszáz méterre a Vérmezőtől, de úgy látszik ott megálltak az előnyomulással, onnan pedig egyébként nem lehet belátni leendő starthelyünkre. Hogy a holdfényben végrehajtandó, remélhetőleg sikeres start után miként tovább ? Az első bal fordulóval háztető magasságban már a Duna felett leszünk, annak a víztükre csillog, afölött alacsonyan repülve ragyogóan el tudunk navigálni Győrig, ott pedig remélhetőleg semmi akadálya nem lesz a repülőtér világosszínú betonkifutójára történő leszállásnak ... Visszatértünk az iskolába. Szilárd elment a menyasszonyáért, mi pedig beszerveztünk egy kis furgonszerű teherautót, amivel Mogyorósi őrmester lelkes segítőkészséggel ki fog vinni bennünket a repülőtérnek kinevezett tetthelyre. Szilárdék negyed négykor megérkeztek és bár még javában sütött a hideg téli nap, nem bírtunk tétlenül várakozni. Elindultunk avval az elhatározással, hogy inkább ott várjuk be a sötétedést. Ez azonban nem egészen a tervünk szerint történt. A Villányi úton haladva egyszercsak egy nagy csattanás, majd ütemes csattogás, kopogás közben megálltunk. Rövid szemle után Mogyorósi őrmester megállapítota, hogy kardánszakadás miatt végállomás ! Rövid tanácstalanságunknak véget vetett azzal, hogy visszagyalogol az iskolába és szerez egy másik kocsit, még mindig hamarább odaérünk így, mintha gyalogosan vágnánk neki a hátralévő útszakasznak. Elfogadtuk ötletét és a csípős hideg elől behúzódtunk egy ház kapubejáratába. A jó háromnegyed órás várakozási idő alatt — többek között — megállapodtunk abban, hogy ha megérjük a háború végét, az évforduló napján összejövünk majd itt a kapualjban és egy üveg pezsgővel ünnepeljük meg megmenekülésünket. Eközben lement a nap. Erősen kezdett szürkülni, de nagy megkönnyebbülésünkre Mogyorósi őrmester is megérkezett egy nagy teherautóval, nem lévén más választási lehetősége. Felkapaszkodtunk rá, előre ültettük Szilárdot és menyasszonyát, mi pedig — bekecsünk prémes gallérját felhajtva — lekuporodtunk a padlón. Rövidesen megérkeztünk, a gépkocsi visszafordult, mi pedig meglepetéssel vegyes megdöbbenéssel vettük tudomásul, hogy szinte velünk egyidőben megérkezett a percről-percre rohamosan sűrűsödő köd is. Tíz perc múlva már nem lehetett tovább látni 20-30 m-nél ! Tanácstalanul tébláboltunk még egy félórányit, majd Szilárd kijelentette, hogy a további topogásnak a hidegben nincs semmi értelme, az indulás lehetetlenné vált. A közeli Logodi utcában — éppen a Vérmezőre való rálátás lehetőségével — van a szüleinek a lakása a Várhegy oldalában. Javasolta, hogy várjuk meg ott, amíg ritkul a köd . . . Javaslatát elfogadtuk és a továbbiakban már fűtött szobában telt-múlt az idő, lehangoltság és reménykedés közt tengődve. Este tíz óra felé sem változván az időjárási helyzet, Szilárd édesapja elvállalta, hogy 6 majd virraszt, mi pedig aludjunk csak nyugodtan felöltözve a székeken, fotelokban. Amennyiben változást észlel, vagy pedig az oroszok előnyomulásának a gyanúja merülne fel, majd riaszt bennünket. így telt el az éjszaka, a köd továbbra is vigasztalanul sűrűn gomolygott. A nap folyamán ugyan ritkult kissé, de estére ismét besűrűsödött. Ismét startkészültség, félálomban szunyókálás, majd a sötétség elmúltával ismét csak a csüggedtség fokozódott. A napok múltával egyre csökkent a startolás reménye. A földi helyzet itt Budán változatlan ... A Széli Kálmán térig oroszok. Délen, a Fehérvári úton változatlanul a vasúti töltés mentén a megmerevedett első vonal, de nem lehetett tudni, hogy melyik percben lendülnek támadásba ismét... És ekkor valahogy felvetődött egy ötlet. Mi lenne, ha felkeresnénk a német erők parancsnokságát a Várban és javasolnánk nekik : használják ki a Lóversenypálya-adta lehetőséget, hiszen Ju.52-essel ragyogóan lehet ott le- és felszállni .... mi pedig velük ki tudnánk jutni ! ? (Később megtudtuk, hogy másnak már előbb eszébe jutott eez az ötlet.) Egyenesen Wildenbruch tábornokkal óhajtottunk eszmét cserélni. Persze az előszobáján nem jutottunk túl, de nem is volt rá szükség. A segédtiszt hitetlenkedve hallgatta meg ajánlatunkat, majd bement jelenteni a tábornokhoz. Úgy látszik, megkapta a hozzájárulást, mert kerítettek egy gépkocsit, beültem hozzájuk és kikocsiztunk a Lóversenypályára. Végighajtottunk a kiszemelt leszállópályán és a két repülőtiszt felvillanyozva közölte, hogy príma, nagyszerű, erre a lehetőségre ők nem is gondoltak. Közölték, hogy jelentik a helyzetet, de hogy mi várható, arra nézve nem tudtak választ adni. Azt tanácsolták, hogy — mivel csak a sötétség beálltával képzelhető el bármi is — estére legyünk kint a helyszínen, hátha lesz valami az ügyből. Határtalan volt az örömünk ... Visszatértünk az iskolába, megbeszéltük, hogy délután kint találkozunk a Lóversenypályán, majd szétszéledtünk a most már biztosra vehető helyzetről családtagjainkat tájékoztatandó. Útrakeltem Mátyásföldre, hogy elbúcsúzzam szüleimtől... Minden kihalt, mozgás sehol, csak az állandó, már megszokott harci zaj, morajlás, dörgés . . . Befordulok az utcánkba, amely csak egy sor családi házból állott, a másik oldalon beépítetlen üres terület. .. Már csak alig 200 m és otthon vagyok ! Már le is állítottam a motort, a lendület még vitt . . . Erős sivítás .. . bumm ... Mire megálltam és kiugrottam a kocsiból, már a harmadik akna robbant a közelemben ! Úgy látszik valahonnan belátnak az utcára ! Egy ugrással bent voltam a kertkapun, majd a házban ! Még egy-két akna becsapódás, aztán csend... Nem sokat időztem otthon, égtem a türelmetlen várakozástól. Inkább legyek kint a helyszínen, ki tudja mi történhet itt is egyik percről a másikra ! ? Borzasztó lenne, ha itt rekednék, már a remélhető siker kapujában ! Megbeszéltük, hogy Édesapám és öcsém kíséretében kirohanok majd a kocsihoz és ha odalátnak is, mire észbekapnak, Édesapámék meg tudják lökni az önindító nélküli autót, egy szempillantás alatt jár is a motor, Édesapáméknak még lesz idejük beugrani a kapun, én pedig elérek a sarokig ... így is lett! Zrínyit megszégyenítő kirohanás, két-három m-es megtolás .... már ketyeg a motor .... teljes gáz .. ., sivítás . .., bumm .... aztán egymás után a többi, de már be is fordultam és elhaltak a robbanások. Még a sarok előtt, a visszapillantó tükörben láttam, hogy Édesapámék is sértetlenül bejutottak a házba.... Na ezt megúsztuk ! De mit hoz még a mai nap hátralevő része ? ... Már három óra tájban megérkeztem a Lóversenypályára. Rövidesen befutottak a többiek is. Bizakodva vártuk a fejleményeket, mert láttuk, hogy a délelőtt még teljesen kihalt környéken igencsak nagy a nyüzsgés és a forgalom. Egymásután jöttekmentek a teherautók, sebesültszállító kocsik és az épületek, istállók igen nagyforgalmú objektumokká váltak. Az ég sötét, alacsony zárt felhőzettel volt bontott, a plafon magassága alig 100 m. A sörgyár környékén a lassan beálló szürkületben egyre inkább láthatókká váltak a robbanások, az ég alját beborító lángok tanúskodtak a tomboló földi harcról . . . Már majdnem besötétedett, mikor egyszercsak az állandó ágyúdörgés és morajlás közt egyre erősödő motorzajra lettünk figyelmesek ... Nem győztük tátani a szánkat a csodálkozástól, mikor a zárt, alacsony felhőzetből úgy 50 m-es magasságban egyszercsak elő115
