Magyar Szárnyak, 1986 (15. évfolyam, 15. szám)
Szokolay: A magyar ejtőernyősök lovagkora
túlsó végén olyan ellensúly volt, ami az ejtőernyő süllyedési sebességére fékezte a lebocsátott embert. Az ernyő hintázó mozgását is meg lehetett itt szokni, ha az embert a felhúzáskor meghintáztattuk. Ezt a szerkezetet az ejtőernyősök ’'akasztófának" becézték. Egyhavi ilyen Jó állóképességet adó gyakorlat után kerülhetett csak sor az ugrásokra. Közben persze repültek is az emberek sokat, mert a levegőt is meg kell szokni, mielőtt az ejtőernyőst saját szárnyára bocsátjuk. Az évvégi időjárás kedvezett a repülésnek. Igaz, hogy hideg volt, de száraz és szélcsendes időjárás alakult ki, ami kedvezett az ugrásoknak. Karácsonyig az újoncok túljutottak a negyedik ugráson; többsége a negyedik ugrást már kézikioldással hajtotta végre. Természetesen ismét voltak olyanok, akik az első ugrás előtt, vagy egy-két ugrás után meggondolták magukat és nem kívántak tovább ugrani. Ezeket most már nem bocsátottuk el, hanem egy úgynevezett földi alap'-ot képeztünk belőlük. Meg kellett alakítani egy műhely rész leget, egy raktárkezelő részleget és egy gépkocsizó részleget. Ezeknek a személyzetét elsősorban a nem szívesen ugró szakmunkásokból szerveztük. A nem szakképzettek betanított munkásként dolgoztak a nekik megfelelő beosztásokban. Gépkocsivezetőket is képeztünk ki és vizsgáztattunk le. Az év végére mintegy 120 fő ugró katona maradt, ezen felül mintegy 60 fő a földi alapnál. Érdekes, hogy a földi alap emberei közül néhányon, akik már ugrottak, egy-két hónap elteltével ismét kérték, hogy ugorhassanak. Bertalan ezt meg is engedte nekik, de nem sorolta őket vissza a század állományába. Ha rendszeresen résztvettek a napi célgimnasztikán és az előírt ugrásszámot teljesítették, a repülő pótdíjat is megkapták. Bertalannak az volt a véleménye, hogy háború esetén szükség van olyan szakiparosokra is, akik ugranak; ebben nagyon is igaza volt. Az 1940-es év első két hónapjában rengeteg hó esett. Erős hófúvások is voltak, ezért az ugrókiképzés egyelőre szünetelt. Megalakítottuk az első tisztesiskolát, ahová a legénységnek közel felét besoroltuk. A század fennmaradt részéből pedig egy legénységi iskolát alakítottunk. Ebben az iskolában a gyorstüzelő fegyverek és a páncéltörő fegyverek használatában, valamint a robbantásban képeztünk ki szakosított kezelőket és robbantókat. Mind a két iskolának az volt a legfőbb célja, hogy - ha majd a zászlóalj megalakul - ennek a századnak a szakosított és tisztesiskolát végzett embereiből alakítsuk meg a három század kereteit. Tekintettel a jó hóviszonyokra, mind a két iskola tantervébe beépítettük a síkiképzést is. A tisztesiskolát Kiss Zoltán, a legénységi iskolát Majthényi Imre hadnagyok vezették. A síkiképzés vezetője én voltam. Bakonyjákóra Jártunk ki kisebb csoportokban, teherautóval. A terep nem volt valami Jó tanulás céljára, és ezért Bertalan - aki minden sportkezdeményezést lelkesen támogatott - elhatározta, hogy engedélyt szerez a visszacsatolt Kárpát-Ejtőernyősök ugrás előtt. IHegedűs Géza gyűjteményéből.! alján egy sítábor rendezésére. Közben én szabadságot kaptam, hogy részt vehessek a Január végén - február elején megtartott országos síbajnokságon. Bertalan azzal engedett el, hogy addig maradhatok, míg táviratot nem kapok a bevonulásra. Néhány nappal a versenyek után meg is kaptam a táviratot, hogy vonuljak be Viskre, ami nem messze van Huszttól; a század már elindult oda vasúti szállítással. Elég kalandos utazás után érkeztek meg ők is, és én is, egy nappal utánuk. A községtől néhány kilométerre, egy erdészefi telepen helyezkedtünk el, Jól fűthető barakkokban. A terep igen Jó volt az oktatásra, és a sportoláshoz már hozzászokott emberek gyorsan tanultak és Jól haladtak, tisztek és legénység egyaránt. Egy zavaró momentum volt csupán: nem volt más ivóvizünk, mint egy borvízforrás, hashajtó hatással azokra, akik azt nem szokták meg. Orvosunk nem volt, így aztán Bertalan vette át az orvos szerepét. Rummal kezelgette az embereket, míg rá nem Jött arra, hogy amíg ingyen rumosztás van, addig senki sem hajlandó meggyógyulni. így aztán beszüntettük a rumkúrát és az emberek is megszokták a vizet. Két komolyabb esetünk volt a kétheti sítanfolyam alatt. Egy ember a lábát törte, egy pedig vakbélgyulladást kapott. Nem volt súlyos egyik sem. A huszti kórházban kaptak ellátást, majd mindkettőt hazaszállították Pápára. Hazaérkezés után folytattuk az abbahagyott iskolákat és még sízni is ki-kijártunk a Bakonyba. Ebben az időben kapott az ejtőernyős század az Esterházy uradalomtól 30 ürméter tűzifát. Ezt hálából kaptuk a kastély megmentéséért. A pápai Esterházy kastély ugyanis az előző év késő őszén kigyulladt. A kislétszámú pápai tűzoltóságot a magas hó megakadályozta a kivonulásban. Az állomásparancsnokság riadóztatta az ejtőernyős századot, és a mi embereink eloltották a tüzet, még mielőtt a győri tűzoltóság beérkezett volna. Még egy elemi csapás elhárításában működtek-87-
