Magyar Szárnyak, 1986 (15. évfolyam, 15. szám)

Lévay: Testvérharc a tisztiétkezdén

A szerző I.balróll és öccse, József, főreáliskolás korukban.

Az étkezdén Bácsi a felszolgálóhoz fordult: "Mondja fiam, mi a legdrágább étel és ital itt az étkezdén?" Miután a választ megkapta, bőségesen rendelt azokból, majd a felszolgálót utasította, hogy az elfogyasztott ételeket és italokat írja fel az öcsém számlájára. Bár én csak mérsékletesen fogyasztottam, tudtam, hogy Bácsi otromba tréfájának én fogom meginni a levét; Jóska meg volt győződve arról, hogy az egész az én ötletem volt és nem fogja annyiban hagyni az ügyet.

Pár nap sem telt bele, mikor a startvonalon álló gépek szárnyai alatt az árnyékban üldögélve észrevettem, hogy egy Heinkel 70-es távolfelderítőgép sorol be az iskolakörbe. Mindjárt gyanút fogtam, mert a távolfelderítő gépek nem voltak gyakori látogatói a szombathelyi B. reptérnek. Mikor begurulás közben a gép oldalán felfedeztem az 1/2 távolfelderítő század "Gólya" Jelvényét, már nem is kételkedtem abban, hogy öcsém érkezett meg "viszszaadni a kölcsönt." Öcsémén kívül még két zászlós szállt ki a gépből. Mindhárman felém siettek. Jóska - szélesen vigyorogva - már messziről kiáltotta felém: "Gyurka, remélem a vendégeid vagyunk!"

Az étkezdén azután pontosan megismétlődött a Kecskeméten lejátszódott Jelenet - csak ellenkező előjellel. Hosszú rábeszélés után sikerült Bácsit rávennem, hogy a költségeket felezze meg velem, hiszen az egész tréfa az ő agyában született meg. Azonban úgy éreztem, hogy Jóska öcsém "1 : O-ra vezet"; nem hagyhatom abba a mérkőzést. Bácsit rávettem, hogy vakrepülő gyakorlat keretében repüljünk át Kecskemétre - még két oktató társaságában - egy Junkers 86-os géppel. Bácsi szívesen beleegyezett a dologba, mert úgy érezte, hogy öcsém látogatása alkalmával felmerült költségei viszonzásaképpen valami "ellenszolgáltatás" jár neki.

Függöny mögött át is vakoltunk Kecskemétre és öcsém - fogcsikorgatva bár, de - eleget tett házigazdái kötelezettségének. Útban hazafelé a gépen jókat nevettünk azon, hogy Jóska milyen savanyú ábrázattal Íratta számlájára a vendéglátás költségeit. Most már úgy éreztem, hogy 1 : 1-re kiegyenlítettem és azt hittem, hogy ezzel az ügy be is fejeződött. Igen ám, de arról megfeledkeztem, hogy a távolfelderítőknek akkoriban már voltak Junkers 86-os gépei, melyekből a bombatárakat kiszerelték, hogy ezzel nagyobb teret biztosítsanak a fényképező felszerelés részére. No meg arról is megfeledkeztem, hogy öcskösöm nem adja fel egykönnyen a harcot, mert nem szeret alul maradni - különösen akkor nem, ha rólam van szó.

Jóskában erősen forrhatott a méreg, mert már másnap megérkezett Szombathelyre egy Junkers 86-ossal. Mikor a gép hasán a csapóajtó kinyílott, őt még hét személy követte, libasorban! Jóska fülig érő vigyorgással deklarálta: "Gyurkám, vendégeid érkeztek!" Szántó Bácsi a nyolc ember láttára úgy eltűnt, mint "kos a ködben"; csak késő délután tudtam megtalálni. "Vendégeim" ellátásába ezúttal már az altiszti étkezdét is be kellett vonnom, mégpedig fájdalmas készpénz fizetéssel, mert öcsém utasai között legénységi állományú egyének is voltak. Jóska arcán önelégült mosoly játszadozott, mikor elbúcsúzott és megköszönte a vendéglátást. Egész lénye ezt sugározta: "No bátyám, ezen tegyél túl, ha tudsz!"

A revánssal még egy ideig várnom kellett. Ugyanis Kelemen Kaja éppen ekkor "doplizotf" engem a Savoia Marchetti SM 75-ös gépen azzal a céllal, hogy a megalakulóban lévő ejtőernyős zászlóalj embereit szoktató repülésekre vigyem, és majd későbben az ejtőernyős zászlóalj szállító századának egyik pilótája legyek. Erről viszont öcsémnek nem volt tudomása!

Mintegy két héttel öcsém látogatása után azt a feladatot kaptam, hogy 25 ejtőernyőst vigyek el szoktató repülésre. Engedélyt kaptam a Kecskeméten való leszállásra. így a négy főnyi személyzettel és 25 ejtőernyőssel megindultunk Kecskemét felé. (Szántó Bácsi barátom ekkor már "kiszállt a buliból", már öcsém utolsó látogatása alkalmával megtagadta a költségek felezését.)

Már előre élveztem Jóska arckifejezését, amikor meglátja a 29 embert. Volt bennem azonban annyi "tapintat", hogy érkezésünk előtt 10 perccel a rádióssal a következő táviratot adattam le a kecskeméti repülőtér rádióállomásának: "Kérem Lévay hadnagy urat értesíteni, hogy vendégei érkeznek, szíveskedjék azokat a repülőtéren várni." A leszállás előtt még egy kört repültem a repülőtér fölött. A begurulás után majdnem mindenki kint állt a repülőtéren kivéve kedves öcsémet, akinek testes alakját a repülőtér túlsó oldalán pillantottam meg, a város felé futtában, bajtársai hangos röhögése közepeit.

így aztán a kettőnk közötti "testvérharcot" befejezettnek tekintettem. Bár Jóska 2 : 1-re vezetett, mégis, a küzdelmet szégyenteljesen feladta!-79-