Magyar Szárnyak, 1985 (14. évfolyam, 14. szám)
Erdélyi József: Ejtőernyős
támadta a lövegek kezelőlegénységét is. A rajtaütés eredménye az olaszok fejvesztett menekülése lett. A szemben álló magyar csapatok ezt észrevették és így sikerült a híres Tolmein-i áttörés. Ezekután a kis kitérő után, most térjünk vissza szombathelyi munkánkhoz. Az idő most már megjavult, de az első ugrás még mindig váratott magára. Lassan rájöttünk arra, hogy azért történik ez az időhúzás, mert féltenek bennünket és remélik, hogy majd előbb-utóbb meggondoljuk magunkat. Kiképző parancsnokunk, Czékus Ferenc százados, a 2/1 éjjeli bombázó század parancsnoka volt. Azért osztottak be bennünket hozzá, mert ő egyszer ejtőernyővel menekült meg az égő gépből. Szerény, kedves, nagyon csendes, de jó humorú ember volt és féltett minket. Elmondta ejtőernyős ugrása történetét is. Mikor a gép motorja kigyulladt, felrántotta az ülés fedelét és kidobta magát a gépből, mert a lángok már elérték a pilótafülkét. Utolsó gondolata az volt, hogy látott maga alatt néhány szalmakazlat... jó volna azokra esni, mondta magában, mert az ejtőernyőben nem bízott. A következő másodpercben azonban kinyílott az automatikus kioldású ernyő és ő baj nélkül földet ért. Mosolyogva mondta, hogy ennyivel tudja csak segíteni kiképzésünket, ha ez segít valamit, hát használjuk fel. Mi is csak jót nevettünk a történeten, mert a tapasztalatnak nem sok hasznát vettük. Annál többet tanultunk tőle a levegőben való tájékozódás, a navigáció és a meteorológia terén. Rövidesen elhelyezték Szombathelyről, s néhány évvel később megdöbbenéssel hallottuk a szomorú hírt, hogy a keleti fronton lezuhant és repülő halált halt. Lehet, hogy még akkor sem bízott az ejtőernyőben. Szeptember 1-én aztán mind a heten puskavégre kaptuk Czékust, mondván, hogy elég volt a huzavonából, ne spulnizzák tovább az idegeinket. Ő is belátta, hogy nem lehet tovább halasztani az első ugrást és megígérte, hogy másnap, ha az időjárás megfelelő lesz, ugrani fogunk. Másnap gyönyörű nyárvégi reggelre ébredtünk: mindenkiben szorult egy kis izgalom, de nem mutattuk. Azzal hecceltük egymást, hogy szépen meg kell borotválkozni, mert lehet, hogy még ma kihallgatáson kell jelentkezni az Úristennél. A repülőtéren tartózkodtak a székesfehérvári Repülőgépjavító Műhely ejtőernyős részlegének szakemberei. Ezek hajtották át újra az ernyőket és illesztették ránk azokat. Két különböző típusú ernyőt szereltek fel: hátunkra egy, az első Világháborútól származó Heinecke gyártmányú önműködően nyíló ejtőernyő került: biztonsági okokból kaptunk még egy hasra szerelhető, kézi kioldású ernyőt is. Ez már egy korszerű, olasz gyártmányú Salvator típusú ernyő volt, amilyent akkor a repülők használtak mentőernyőnek — főleg olaszgyártmányú repülőgépekben. A szakemberek elmagyarázták azt is, hogy ha a háternyő nem működne, miként kell — egy az ernyő hevederzetén elhelyezett fogantyú segítségével — azt kinyitni. Ezt a fogantyút mi egyszerűen ,,vészfék”-nek neveztük el, gondolom elég találóan. Vitéz Bertalan Árpád síremléke a Farkasréti temetőben. Újjáavatták 1985. július 6-án a volt pápai ejtőernyősök adakozásából. Ezután két csoportba osztottak bennünket, hogy ne legyünk túlságosan összezsúfolva a Caproni Ca. 101-es típusú repülőgépben. Vértes, Mátray, Pataky és Majthényi hadnagyok ugrottak az első fordulóban. Az ernyők jól működtek az enyhén gomolygó felhős időben. Az ugrás — biztonsági okokból — 1000 méter magasságból történt, hogy ha valami hiba történne, legyen a kezdő ugrónak ideje magán segíteni. Ilyen hiba nem történt, csak azon lepődtünk meg egy pillanatra, hogy Majthényi az ernyő kinyílása után kivált a többiek közül és elindult fölfelé. Mint később elmondta, ő is igen meg volt lepődve, nem tudván mire vélni a dolgot. Én jöttem rá a különös jelenség okára leghamarabb, azért, mert az Akadémián vitorlázó repüléssel is foglalkoztam. E jelenség oka egy úgynevezett „termik” kémény volt, mely a talaj szinten felmelegedett levegő felfelé áramlása következtében jön létre. Ezeket a termik kéményeket használják fel a vitorlázó repülők magasságnyerésre. Egy hosszú percig vitorlázott Majthényi a termik kéményben, míg valamelyik oldalra kiszúszott belőle. A többiek már a földön voltak, mikor ő még több száz méterre volt a repülőtér fölött. A lengedező enyhe szél a talaj felett kissé meghimbálta az ugrókat. Talán ez volt az oka annak — amihez minden bizonnyal hozzájárult a gya-41
