Magyar Szárnyak, 1984 (13. évfolyam, 13. szám)
vitéz Belényesi Heppes Aladár: Visszaemlékezés a Magyar Légierők 1944-es harcaira 40 év távlatából
Visszaemlékezés a Magyar Légierők 1944-es harcaira 40 év távlatából vitéz Belényesi Heppes Aladár alezredes beszéde, 1984. augusztus 18-án Oshawa-ban a Magyar Aero Múzeum évi Repülő Találkozóján. Amikor a Múzeum Vezetőségének felkérésére Magyarország évszázadok óta legválságosabb hadtörténelmi évének negyvenedik évfordulójáról emlékezem meg a m.kir. Légierők szempontjából, elsősorban szeretném megköszönni a Vezetőségnek, tagoknak, pártfogóknak, a Magyar Szárnyak szerkesztőinek és cikkíróinak, hogy önzetlen munkájukkal a Légierők történetét számos érdekes, adatokban és élményekben dús cikkekben otthon és világszerte a Magyar Szárnyak évi kiadásával megismertették. Jó magyar közmondás, hogy végén csattan az ostor. Mivel az ostor rajtunk, repülő személyzeteken csattan, megemlékezésemnek egyik fő célja, hogy rámutassak: milyen körülmények között folytak le ezek a harcok és hőstettek. Ahogy Gaál Gyula írja a Magyar Szárnyakban: ,,Mi értelme volt annak, hogy a kevesebb mint 150 főből álló drégelypalánki várőrség a budai pasa 8-10,000 katonájának négy napig útját állta? Ez történt 392 esztendővel ezelőtt. Az idő és a fegyverek változnak, a hely és a szív megmarad...” A drégelypalánki várőrség szárnyas utódai, hősei és hősi halottai megérdemlik, hogy a magyar történelem mintaképpen őrizze meg emlékeiket az utókor számára. 1944 januárjában csupán csak a 102. rep. dandár képviselte a magyar Honvédséget a keleti arcvonalon, Oroszországban, német vezetés alatt. Harcos alakulatai: a 102. önálló vadász század, majd áprilistól erősítve, a 192. vadász repülő osztály. (Lásd ,,Pumas on the loose”, Gaál, Air Combat 1979. No. 1.) a 102. távolfelderítő osztály, mely 1943 júniusában ünnepelte 500-ik bevetését és 1944 szeptemberében közel 1000 bevetés után oszlott fel. (Lásd a Magyar Szárnyak 1978—79-es számait.) a 102. közelfelderítő század, melynek statisztikája általam sajnos ismeretlen. vitéz Heppes Aladár alezredes. a 102./1. bombázó század, melyből júliusban zuhanóbombázó század lett, s mely a 102./2. zuhanóbombázó század-hoz csatlakozva — akik már 1943 októberében 1500 bevetéssel büszkélkedtek — a 102./I. zuhanóbombázó osztállyá bővült. (Lásd Magyar Szárnyak 1983-as számát.) a 102./1. szállító század Junkers Ju. 52-es gépekkel. (Lásd Magyar Szárnyak 1981- es számát.) A 102./I. zuhanóbombázó osztály és a 101. vadászrepülő ezred voltak a Légierők utolsó harcos légi alakulatai, akik 1945. május 5-én Raffelding repülőterén Ausztriában letették a fegyvert. A keleti német arcvonal, — s így repülő dandárunk is — folytonos visszavonulásban volt a fölényes erővel rendelkező Szovjet hadsereg támadásai következtében. A Magyar Szárnyakban ezekről az alakulatokról, teljesítményeikről számos cikk jelent meg, melyek tanúsítják, hogy repülőink hatalmas túlerő ellen és hihetetlen mostoha körülmények között harcoltak. Magyarországon ebben az időben (januármárcius) a következő volt a helyzet: Bár a Honi Légvédelmi Parancsnokság már fennállt figyelő és jelentő szolgálattal, valamint állásban lévő légvédelmi ütegekkel, a repülő honi légvédelem csak 2 Messerschmitt 10
