Magyar Szárnyak, 1983 (12. évfolyam, 12. szám)
Tassonyi Edömér: Az isaszegi harcok
TASSONYI EDÖMÉR: AZ ISASZEGI HARCOK Tassonyi Edömér őrnagyot az 1982-es Magyar Szárnyakban már bemutattuk olvasóinknak. Bárczy János könyvében írott valótlanságok váltották ki Tassonyi őrnagy válaszát. Bárczy “Zuhanóugrás” című könyve (Magvető Kiadó, 1981) ösztönözte Edömért arra, hogy nagybetegen, közvetlenül a halála előtt megírja emlékeit. Ez egy fogalmazvány. Nem volt ideje átjavítani, kicsiszolni az írását. Csak a mondatszerkesztési hibákat és nyelvtani hibákat próbáltam kijavítani. Az itt közölt részlet az isaszegi harcokat írja le. Élénken emlékezetemben van az, amikor Edömértől először hallottam azt a történetet, hogy Isaszegnél a saját állásaira a saját tüzérség megsemmisítő tüzét kérte. “Orosz tömegtámadás volt” — mondta Edömér. “Nem volt más megoldásom. Csak hét halottat vesztettünk. Kézitusában nem hét esett volna el, hanem az egész század megsemmisült volna. Kézitusában nem ejtenek hadifoglyokat! Hét embert elvesztettem, de a század megmaradt. A Wies gárdahadosztály ellen napokig kitartottunk. Nagy árat fizettünk. Állományomnak majdnem a fele ottmaradt! Szerkesztő * Bárczy könyvében ezeknek a harcoknak a leírása téves adatok, ferdítések, koholmányok és válogatott hazudozások, hárijánoskodó, képtelen füllentések szövevénye. Szereplését úgy írja le, mintha ő vezette volna a harcot; a tény az, hogy a védőállásba való felvonulásunkkor mellettem tartózkodott. A harcálláspont telepítése után a harcálláspontot egy pillanatra sem hagyta el. A német parancsnoksággal való személyes összeköttetéseiről és “intézkedéseiről” költött meséi valótlanok. Piszkos gyalázkodás az, hogy “egymásra lövöldöztünk” (486. old.), vagy az, hogy én napraforgókra kézigránátokat dobáltam (490. old.). A szökött katonáról költött anekdota (481. old.) beteges agyának a szüleménye, a többi ferdítésekkel és valótlanságokkal együtt. Arról, hogy az orosz 101. gárda-hadosztály megismételt, harckocsikkal támogatott áttörési kísérleteit — súlyos vérveszteség árán, elkeseredett védelmi harcban — meghiúsítottuk, arról elfelejt beszámolni. Kökény fhdgy. hősi haláláról költött meséje halottgyalázásnak is beillik. Bárczy állítása: “A magam részéről pozitív előjellel láttam el isaszegi bevetésünket, ahol sikerült elkerülni az oroszokkal való közvetlen harci érintkezést . . stb. (501. old.). Nevetséges, valótlan pöffeszkedés, arcátlan, hazug történelemhamisítás. A valóságos eseményeket röviden a következőkben összegezem: November 12-én (vagy 13-án) váltott fel a soroksári és dunaharaszti szakaszon a 22. SS., miután az orosz áttörési kísérleteit itt feladta. Parancsot Soroksáron kaptam, hogy Isaszegre szállításunk után a Feldherrnhalle német SS. ho. parancsnoksága alá lépünk és “pihenésre” kivonnak bennünket. Isaszegre késő éjjel érkeztünk. Az előkészítetlen szálláson a köves padlókra dőlt a holtra fáradt legénység. Parancsot adtam, hogy hagyjanak mindenkit aludni, nincs ébresztő. Másnap, kb. 11-kor délelőtt, írásbeli parancsot kaptam — ha jól emlékszem egy német összekötő tiszt útján —, hogy az orosz erők az előttünk lévő védőállást áttörték, azonnal foglaljak védőállást Isaszegtől K-re, a megadott magaslaton. Sebtében megebédeltünk, erőltetett menetben értünk a magaslat aljához. (Lapos domb, balra a Tápió völgye, jobbra szőlők, nyílt terep; részben letarolt, vagy letördelt kukoricaföldek.) Találkoztunk egy vágtató, lóvontatású üteggel, különben sem csapatoknak, sem az oroszoknak nyoma sem volt. Harcalakzatban értük el a magaslatot. Két lövész század a magaslaton ásta be magát, egy másik század és az árkász század a Tápió völgyétől északra, a szőlőkben foglalt állást. Egy német figyelő csoportra bukkantunk a domb északi lejtőjén a hézagban és ideiglenesen ott rendeztem be harcálláspontomat. Ezt másnap el kellett hagynunk, mert orosz mesterlövészek tüze alá kerültünk. A harcálláspontot a domb mögött, a középen telepítettük, kb. 500 m-re, egy hevenyészett óvóhelyen, amit egy német tüzér figyelővel és egy német összekötő tiszttel megosztottunk, akiknek direkt összeköttetésük volt a német hadosztály parancsnoksággal. A német összekötő tisztnek volt egy gyenge szakaszerejű egysége. Ez a jobb szárnyunk mögött foglalt állást. Mindkét szárnyunk “szabad” volt. Helyzet-tájékoztatást nem kaptunk. A második napon egy magyar, közepes üteg figyelőállást telepített. Az orosz gyalogsági támadás ezen a napon megindult a Tápiótól É-ra beásott 2. századunk ellen. Egész nap folyt a harc. A vonal ide-oda hullámzott. Többször közelharcra került sor; késő délután az oroszok a támadást feladták és pár száz méterre visszavonultak. Kétszer szaladtam ki erre a szárnyra, átlábolva a Tápiót és a mocsaras völgyet ezen a napon. A magyar üteg az első sorozatot rövidre lőtte. A Kovács-század (felháborodva) 4 halottat és 3 súlyos sebesültet jelentett. Az ütegfigyelőt lehordtám azzal, ha még egyszer belénk lőnek, egy géppuskás járőrt küldök hátra és lemészárolom az egész üteget! Mire a bal szárnyról visszaértem, az ütegfigyelő elpárolgott. A domb előtt gyülekezés volt, de komoly akcióra nem került sor. Kb. 700 m-re gyalogságot és néhány harckocsit láttunk. Másnap a harckocsik (10 egynéhány) a domb ellen vonultak fel, de a gyalogság rejtőzve visszamaradt, mert a nyílt terepen a nappali támadás lehetetlen lett volna. A harckocsik kb. 400 m-re közelítették meg a védőállást, de a géppuska tűz és páncél-ököl felmutatása elég volt, hogy előnyomulásukat beszüntessék. (Valószínűleg a soroksári és dunaharaszti ejtőernyős ellenállást az orosz vezetés már kiértékelte.) Éjjel visszavonultak. Nappal a védőállásban a mozgás lehetetlen volt, mert a terep arra kényszerített minket, hogy perem előtti védőállást foglaljunk. A sebesültek hátraszállítása lehetetlen volt, nappal minden 53 Magyar kir. honv. ejtőernyős mesterugró jelvény
