Magyar Szárnyak, 1983 (12. évfolyam, 12. szám)
Az első… 1944. augusztus 7
nyílt szövegű vagy kódolt “szellemességei” jelentették, amikor is a jól ismert operettrészletek adása megszakadt: Légiveszély Budapest! 9 óra már jócskán elmúlt, közel jártunk a 10-hez. Krokdil grosz és társai, a német kódolás szerint fonetikusan közölték, hogy az Adria feletti nagy gyülekezés után, többszáz négymotoros, jobb híján Zágráb felé vette útját. Ez az irány csalóka volt, mert ebből még szépen lehetett helyesbíteni Budapest felé is, meg Szilézia felé is. Ment a szöveg a starton, de valahogy igen csak erőltetetten, azt tudom, hogy én nagyokat hallgattam. Főleg Molnár Laci beszélt. Egy mondat hűvös eligazítás, egy mondat hülyéskedés. A század “óriásai”, a kis Nyemecz és Huszár Pufi vitatkoztak valamin, amit Nyemecz Jancsi zls. állított és Pufi cáfolt. No, és természetesen Nánási Kálmán hdgy.-nak be nem állt a po... (szája). Neki is ez volt az első bevetése, ketten voltunk első bevetésesek csupán, de Kálmán hangereje a 100 bevetéses vén forduló-rókát sejtetett. Még egyszer átismételtük a feladatot. Startnál elsőnek gurulunk ki, Boldizsárral, Lacit szűkén jobbról, balról kísérve, majd Karácsony Misu hdgy. Nyemecz Jancsival és Huszár Pufival és Nánási Kálmánnal. Ez 7 gép volt és ez volt a Drótkefe. A többiek: Erdész őrv., Dómján őrm., Mátyás őrm., Bélaváry és Dániel hadnagyok szabadnapo-Kovács Paja és Huszár Pufi. sak voltak, Kovács Paja hadnaggyal együtt, és Almádiban töltötték idejüket. Mögöttünk a második lépcsőt Tóth Drumi hdgy. vezeti, ez a négytagú Retek csapat, majd Debrődy Gyuri zárja a sort, Bárány és Raposa őrmesterekkel és Málik Jóska is ott volt, hogy mennyire, erre később még rátérek. Közben megszólal a “haláltangó”, a régi Zerkovitz-sláger, a Manuéla. Nem beszélt már senki. Dercze szkv. kezelte az osztály harcállásponton a lemezjátszót, és mint egy telepatikus fenomén, mindig megérezte, mikor kell ezt a lemezt feltenni. Most is így volt! Még a felénél megszakadt a zenemű, és Bácska, Baja, légiriadó! Összes közületek vigyázz! Majd rövid recsegés-ropogás, és Pumának ülőkészültség! A duma és a hallgatás abbamaradt. Ugrás a gépkbe, amelyek jó 60 fokosak lehettek e napon. Bekecset felrántottuk. Derékszíj, pisztoly akkoriban még nem volt divat. Minek? Saját gépem akkor még nem volt, valamelyik szabadnapos gépét kaptam meg arra a napra, de azt tudom, hogy a gép főszerelője Árvái Pali szkv. volt, aki később legalább 20 bevetésen át gondozta gépeimet hibátlanul és nagy-nagy szakértelemmel. Képes volt ottmaradni az út szélén, és úgy lesni a hazatérőket. Jobban átélte a bevetéseket, mint talán mi. Ezt a három sort neki szentelem. A gépek a felállítási vonalon nem a harcászati sorrend szerint állottak. Jobbra tőlem Nyemecz kászálódott, neki kicsit könnyebb volt, mint nekem, a 190 centimmel. Nyemecz Jancsi fehér glaszékesztyűt húzott, le-föl húzogatva, ki tudja miért? Tőle jobbra Molnár Laci atletikus alakja magasodott, amint fején hátratólta a haubét és beszállás előtt még volt egy “szava”, és éppen hozzám. Szó szerint imigyen: “Jól nézzétek meg a hadnagy urat, mert ez az első bevetése, és ma lelövik, mint egy majmot!” Hát ő ilyen fiú volt. Ezen udvariasan illett mosolyogni, de nem hiszem, hogy részemről ez meggyőzően sikerült volna. Aztán bekötöttük magunkat, de előbb persze becsatoltuk az ejtőernyőket. A térképemet és a fénymásolt, kódolt térképhálót (hálózatot) csizmaszárba dugtam, hosszú lábaimat beraktam a papucsokba. A térdem majdnem az orromat verdeste, de ezt a szűk kabint én szerettem, az ember eggyé tudott válni a géppel. A szerelők a szárnyakon, pontosan a jobb szányon ültek, de előbb még ránk csukták a deklikat, csak a zárat nem toltuk a helyére, mert indítás után a kurblit még be kellett adni. És főttünk a napon. Üjra szólt a haláltangó. A bekecsem alatt ömlött a víz rólam. Karácsonyi Miska tőlem balra volt és tovább balra a többiek. Levegőmozgás alig. Nem tudom, meddig ültünk “Sitzbereitschaff’-ban, amikor a zene megállt és: Pumának azonnal start! 1-es légtér 8000! Mint a motolla, úgy járt a szerelők keze, sivított az eklipsz, minden bekapcsolva, kihúzva, benyomva, ahogy kellett, majd Árvái rácsap a deklire, kihúzza a kurblit, és mindketten leugranak, hogy a fékbakokat kirántsák s felemelt karral “szabad”-ot és búcsút intsenek. Indítókar! Dübörgés! Lacit figyelem. Porfelhő, majd kifordulás és a start felé gurulva, ki-ki helyezkedik a szolgálati helyére. Hogy ilyenkor nem ütközünk össze — legalábbis az én praxisomban — az szinte hihetetlen. Gurultak a többi századok, és a parancsnokok rádióztak, és én, mint ahogy illett, hallgattam. Startra álltunk, Laci raja legelői. A parancs vételétől eltelt talán 3 perc, amikor Laci bedöfte a gázt. Egyszerre lódult meg a 16—18 gép. És ekkor megnyugodtam. Már csak a teendőkkel törődtem, és vezéremet figyeltem, ahogy szűk kötelékben illett. Laci szorgalmasan hívta az “Erdőt”, az Erdő válaszolt a Pumának és közölte, hogy az irányítást átadja a központi vadászirányításnak, amely azon a napon a “Párduc” hívójelre hallgatott, a pár nappal előbb történt “hamis- Vércse” buli miatt. Közben emelkedtek a Gusztávok, bár a hasunk alatt hordtuk a tököket. Az egyes légtér Szombathely légtere volt, és oda igyekeztünk. Csak időnként pásztáztam tekintetemmel a légteret, mert többet a szűk kötelék nem tett lehetővé. Hogy, hogy nem, balról egészen mellém zárkózott Málik Jóska, és elválasztott Karácsonyi Miskától. De ez számomra csak a tények regisztrálása volt, az én dolgom az volt, hogy Molnár Lacit figyeljem, és a rádiót, amely most már nagyon is éles szövegeket recsegett a fülembe. 8000 métert 58
