Magyar Szárnyak, 1982 (11. évfolyam, 11. szám)

Ormay József: Renegát katona "könyvsikere"

ború befejezése már Miskolcon találja... A szovjet—román helyőrség győzelmi parádéját ő is fogadta a Széchenyi utcai szálloda erkélyéről" — írja Pintér István.

(Az ejtőernyősök erre azt mondanák, hogy jó gyomra van a Bárczy Janinak, ha ezt is képes volt vállalni.)

1951-re a szemidege melletti szilánk megvakította. írogatni kezdett. Irodalmi karrierje helyi lapban megjelent elbeszélésekkel kezdődött. A Hadtörténeti Intézet is felfigyelt írásaira és felkérték, hogy írja meg a magyar ejtőernyősök történetét.

"Megírta. Cseres Tibor kezébe kerültek. Cseres megkereste, mondván: remek írás, kár, hogy tele van katonai szakkifejezésekkel. Érdemes lenne átdolgozni" — írja Pintér István a Népszabadságban (1980. szept. 2.).

Az "átdolgozásnak" az eredménye lett a "Zuhanóugrás", amelynek egyik epizódjából készült a "Vádindítvány". Mostanában jelent meg a legújabb Bárczy könyv, amelynek egy régi tiszt a "hőse", aki képtelen bele illeszkedni az új világba, aki megőrült.

Bárczy János könyveiről így vélekedik az otthoni sajtó:

.. ."fényes érdeme Bárczy Jánosnak, hogy elénk tudja állítani azt a regényhőst, aki saját maga, s úgy, hogy magára veszi osztálya bűnét, pedig — s ez nyilvánvaló —, e bűnben neki volt a legkevesebb része" (Népszabadság, 1981. jún. 9.).

.. "bár nem tükrözi hűen az eseményeket, mégis egy kor atmoszférájának a reális képét közvetíti..." (Repülés, 1981. áprilisi szám).

..."semmi kétséget nem hagy afelől, hogy szolgálatát 1945-ig erkölcsi válsághelyzetben élte át. Hogy zsigeréig érezte, hogy egy totalitárius, nép idegen rendszert szolgál" (Faragó Vilmos könyvismertetéséből).

(Ejnye-ejnye, mondanák az "ejtőernyősök". Ezek szerint a jelenlegi rendszer nem népidegen, a jelenlegi rendszer nem totalitárius, ha már Bárczy Jani zsigereiben ilyen érzések ébredeztek. Na de ilyet — mondanák!)

Az író így nyilatkozik a könyvéről (bevezetésben): "Nem történelmi és nem katonai tárgyú tanulmány, amit leírtam. Élményeim, személyes és közvetlen úton szerzett információim, benyomásaim, tapasztalataim, azonban... hozzájárulhatnak egy végzetes kor problémáinak a hitelesebbmegértéséhez." ... "A korabeli látószögből következik az, hogy számtalan helyen teszek olyan megállapítást, amely a mai ismeretek szerint — hamis, téves, hibás. Tudatosan, szántszándékkal hagytam írásomban ezeket a hibákat, tévedéseket... hogy ezzel is kifejezzem az én generációm gyötrő bizonytalanságát, tévelygését."

A következő bekezdésben homlokegyenest ellenkezőket ír:

"Őszintén, becsületesen kimondom ezért, hogy emlékeimben, élményeimben, a velük kapcsolatos helyzetben, a szereplő személyek — ahogyan én láttam — alapon felmért, tapasztalt magatartásához, semmit hozzá nem tettem, semmit el nem hallgattam."

(Ejtőernyős legyen a talpán, aki a két ellentétes állítást közös nevezőre tudja hozni!)

Ha tudatosan, szántszándékkal hagy meg hibákat az írásaiban, akkor hogyan egyeztetheti össze egy "őszinte, becsületes, szókimondó" felelősségteljes férfiember, hogy névvel megnevezett személyeket, eleveneket és holtakat belekever az általa is "téves, hibás, hamis"-nak mondott elbeszélésekbe?

"Name-dropper"-nek nevezik az angolok azt az embert, aki léptennyomon neveket "dobál", olyanokét, akiknek a társasága jó fényt vet az illetőre, illetve az illető mondanivalójára. Bárczy "dobálja" a neveket. Stilisztikában és zsurnalisztikában is tanítják, hogy mindenféle leírás vagy történet realisztikusabban hat és alátámasztja a jólértesültséség látszatát, ha ezeket nevekkel, helynevekkel, dátumokkal sikerül hitelesnek érzékeltetni. Bárczy könyveiben nemcsak az ejtőernyősök tisztikarával, a Szent László hadosztály tisztikarával, hanem a Légierők tisztikarának számtalan közismert alakjával találkozunk. "Regényalakjait", akiket valódi nevekkel ruház fel, gyakran idézi az önéletrajzában és ezek azt mondják, ami "jól jön" az író nézeteinek és filozófiájának az alátámasztására. A főszereplők és a mellékszereplők mind azt látszanak igazolni, hogy a "bárczyjánosi" út volt az egyedüli helyes út.

Ennek a könyvismertetésnek nem az a célja, hogy Bárczy minden állításának a hitelességét kutassa. Néhány kirívó epizóddal megpróbálom megvilágítani azokat a viszszáságokat, amelyek jellemzők erre a '’'műfajra".

Bárczy pályaválasztásának a története "sántít".

"Az állástalan diplomások korszakában a Ludovika látszott alkalmasnak arra, hogy mindkét szenvedélyének (vívás, sízés) államköltségen hódolhasson" — írja a Repülés c. folyóirat munkatársa Bárczy pályaválasztásáról (1981. ápr.).

Faragó Vilmos így ír a pályaválasztásról:

"A horthysta tiszt uniformizált fantomképe megelevenedik (Bárczy nem tartozik ebbe a fantom képbe!) ...olyan humán érdeklődésű és humanista indíttatású fiatalokat is a hadseregbe sodor (a kényszerűség), akiknek az értelmiségi dekonjunktúra miatt csak itt kínálkozott kenyér és karrier."

"A család szemében bizonyos, fajsúly-differencia szeparálta ki a komolyabbnak megítélt jogászokat, orvosokat, mérnököket, közgazdászokat.; levegőnek nézve a könynyebb uniformist" — írja Bárczy (23. old.).

Ha Bárczy ennyire utálta az uniformist, akkor miért választotta ezt az életpályát? Nehezen hihetők a fiatal Bárczy kenyér és karrier gondjai. Ha igaz az a leírás a Bárczyak palotáiról, nyaralóiról, életstílusáról (utazások, külföldi nyaralások, személyzet), akkor talán jutott volna János egyetemi tanulmányaira is anyagi fedezet. Hitelt adtak akkor is ingatlanokra, ha már másként nem tudták János neveltetését fedezni.

Jellemhibát és opportunizmust takar a pályaválasztás utólagos szépítgetése.

(Azt mondanák az "ejtőernyősök" erre, hogy "valami bűzlik Dániában...")

* # *

Lelkiismeretfurdalást érez Bárczy mert bevonult a Délvidékre. Ezeket írja:

"Ellenségemnek kell tekintenem a Janovics nénit, a zöldséges kofát a Jégverem utca sarkán?... Hogyan mernék mutatkozni Kalászon (Budakalász a családi nyaraló). Mit mondjak, majd ha szerb származású régi-régi szomszédaink, valóságig