Magyar Szárnyak, 1982 (11. évfolyam, 11. szám)

Szakonyi István: Egy bevetés története

dologról vitéz Lipcsey Márton hu­szár ezredes úrral, aki nagy barátja volt minden sportnak és nagyon sze­rette a sportoló fiatalokat. Ha meg­látott egy evezőst, mindjárt elkapta a nyakunkat, hogy behajlítsa a de­rekunkat. Nagyon boldogtalan volt, hogy Ivacskovich Luluét nem tud­ta “betörni”. Evek múlva is meg­emlegette “azt a kis komát”, akinek nem tudta a nyakát “betörni”. Amint reméltük, az Ezredes úr felkarolta kérésünket. 1927-ben vi­téz Lipcsey Márton ezredes elindí­totta diadalmas útjára a magyar öt­tusa sportot és ezzel együtt a párbaj­tőrvívást is hazánkban. Persze voltak nehézségek is. A versenyszabályokat a Magyar Vívó Szövetség segítségével kaptuk meg franciául. Párbajtőröket valahonnan kül­földről kellett hozatni, úgy emlék­szem Bécsből. A vívó segédoktatók a Spoti-ba jártak el epévívást tanulni vagy gya­korolni. Nem sokat használt, inkább tőröztünk, vívásunk nem nagyon ha­sonlított a párbajtőrhöz. Nagyon mostohán kezeltek min­ket, Lipcsey ezredes úron kívül, aki kivitt néhányszor tereplovaglásra, senki sem törődött igazán velünk, így nem csoda, ha az 1927-es öttusa versenyre egyáltalán semmit se tu­dok visszaemlékezni. De kellett, hogy legyen, mert két ezüstfejű lo­vaglópálcám volt “Modernpentatlon 1927” és “Modernpentatlon 1928” bevéséssel. Ennyi az, amit “újdonságnak” lehet mondani a modern pentatlon “őskoráról”. A folytatást már jobban ismerik “utódaink”, akikre nagyon büszkék vagyunk. UTÓIRAT: Platthy Árpáddal foly­tatott beszélgetés közben kiderült, hogy a párbajtőrvívásnál használt “zsűri gép” ötlete, vita közben szü­letett meg. Platthy Árpád nem volt megelégedve a pontozással és téve­désmentes gépezetre gondolt. Az öt­lete az volt, hogy a versenyzők ru­háját és tőrét elektromos árammal ellátva, kétséget kizáróan meg lehet állapítani az érintkezés tényét. A terv kivitelezését Kátay Rudolf haj­totta végre. Macher bácsi sportáru üzlete szabadalmaztatta a zsűri­­gépet. Szerkesztő — EGY BEVETÉS TÖRTÉNETE vitéz SZAKONYI ISTVÁN Egy bombázó gép összeszokott személyzetének begyakorolt gyors és határozott munkája elenged­hetetlenül szükséges ahhoz, hogy a megadott fel­adatot a legjobb tudásukkal, teljesítményükkel tudják végrehajtani. A sors úgy hozta, hogy az egyik háborús beve­tést végrehajtó Caproni 135-ös bombázó gép piló­tája és megfigyelője Clevelandba került. vitéz Szakonyi István szds. pilóta, és Csere Zoltán fhdgy. megfigyelő. Mindketten Clevelandban tértek örök pihenő­re. v. Szakonyi István 1974. szeptember 28-án, Csere Zoltán 1975. december 27-én halt meg. Az esemény leírása v. Szakonyi István bajtár­sunk hagyatékából kerül leközlésre. A múltban már megjelent Los Angelesben, az “Üj Szár­nyakéban, melyet v. Hefty Frigyes hdgy. bajtár­sunk szerkesztett, annak 1970-es példányában. v. Nagy Koméi Debrecen, 1941. június 29. Ma van negyedik napja, hogy a Kassa elleni szovjet légi orvtámadás tör­tént. A debreceni bombázó-repülők azóta minden nap átrepülték a Kár­pátokat, hogy kamatostól adják visz­­sza városunkat ért pusztításokat. A békés civis város lakói persze nem is sejtették, hogy esténként a kerthe­­lyiségekben békésen sörözgető repü­lők aznap már Szovjetoroszországot is megjárták. Ma is, már virradat óta szigorú készültségben voltunk, amikor dél­után 1^3-kor végre megjött a beve­tési parancs. Amíg a hajózó személy­zet felsorakozott eligazításra, azalatt a repülőszerelők megindították a motorokat. A4, bombázó ezred parancsnoka, vitéz Orosz Béla ezredes eligazítása ezúttal is rövid volt: “Megtorló por­­tyázó berepülés szovjet terület fölé. Indulás a parancs kézhezvétele után azonnal, gépenként, egyesével. Elő­ször a Caproni 135-ös nehézbom­bázó osztály gépei szállnak fel, és utána a funkers 86-os osztály gépei. A gépparacsnokok az ellenséges te­rület felett önállóan válasszák ki bombázási célpontjaikat. Bármilyen katonai vonatkozású célpont bom­bázható, kivéve a vasúti- és közúti hidak és átjárók, melyeket a Német Hadsereg Parancsnokság közlése alapján tilos bombázni, a saját elő­retörésünk megkönnyítése céljából. ” A saját földi és légi helyzet ismer­tetése után, a hajózok tisztelegtek és a kis négyes csoportok, egy-egy gép személyzete, elindultak repülőgépeik felé. Az időjárás, Péter Pál napjának megfelelően, rekkenően forró volt. A repülőtér végénél kezdődő hul­lámzó, sárga búzatenger szélén már hajnal óta kaszások hosszú sora vág­ta az életet, az eljövendő tél kenye­rét. Amikor bombákkal súlyosan meg­terhelt gépeink pokoli bőgéssel el­húztak az aratók felett, azok egyet­vitéz Szakonyi István fhdgy. Debrecenben (1942). len pillanatra sem hagyták abba a munkát: úgy látszik megszokták már a fejük felett egész alacsonyan fel­szálló gépeket. Csak amikor kissé tá­volabb egy juhnyáj fölé értünk, a birkák szaladtak hirtelen össze, egyetlen hatalmas csomóba és a fejü­ket egymáshoz dugva, mozdulatlan tömeggé meredve, várták a veszély elmúlását. Bezzeg a kis puli annál dühösebben ugatott és szinte eszét vesztve forgott önmaga körül, egy­helyben. A szoborként álló subás pásztor pedig, amikor meglátta ar­cunkat a gép kabinablaka mögött, lassan, nagyúri méltósággal meg­emelte túzoktollas, nagyszélű kalap­ját felénk. 59

Next

/
Oldalképek
Tartalom