Magyar Szárnyak, 1982 (11. évfolyam, 11. szám)
Szakonyi István: Egy bevetés története
dologról vitéz Lipcsey Márton huszár ezredes úrral, aki nagy barátja volt minden sportnak és nagyon szerette a sportoló fiatalokat. Ha meglátott egy evezőst, mindjárt elkapta a nyakunkat, hogy behajlítsa a derekunkat. Nagyon boldogtalan volt, hogy Ivacskovich Luluét nem tudta “betörni”. Evek múlva is megemlegette “azt a kis komát”, akinek nem tudta a nyakát “betörni”. Amint reméltük, az Ezredes úr felkarolta kérésünket. 1927-ben vitéz Lipcsey Márton ezredes elindította diadalmas útjára a magyar öttusa sportot és ezzel együtt a párbajtőrvívást is hazánkban. Persze voltak nehézségek is. A versenyszabályokat a Magyar Vívó Szövetség segítségével kaptuk meg franciául. Párbajtőröket valahonnan külföldről kellett hozatni, úgy emlékszem Bécsből. A vívó segédoktatók a Spoti-ba jártak el epévívást tanulni vagy gyakorolni. Nem sokat használt, inkább tőröztünk, vívásunk nem nagyon hasonlított a párbajtőrhöz. Nagyon mostohán kezeltek minket, Lipcsey ezredes úron kívül, aki kivitt néhányszor tereplovaglásra, senki sem törődött igazán velünk, így nem csoda, ha az 1927-es öttusa versenyre egyáltalán semmit se tudok visszaemlékezni. De kellett, hogy legyen, mert két ezüstfejű lovaglópálcám volt “Modernpentatlon 1927” és “Modernpentatlon 1928” bevéséssel. Ennyi az, amit “újdonságnak” lehet mondani a modern pentatlon “őskoráról”. A folytatást már jobban ismerik “utódaink”, akikre nagyon büszkék vagyunk. UTÓIRAT: Platthy Árpáddal folytatott beszélgetés közben kiderült, hogy a párbajtőrvívásnál használt “zsűri gép” ötlete, vita közben született meg. Platthy Árpád nem volt megelégedve a pontozással és tévedésmentes gépezetre gondolt. Az ötlete az volt, hogy a versenyzők ruháját és tőrét elektromos árammal ellátva, kétséget kizáróan meg lehet állapítani az érintkezés tényét. A terv kivitelezését Kátay Rudolf hajtotta végre. Macher bácsi sportáru üzlete szabadalmaztatta a zsűrigépet. Szerkesztő — EGY BEVETÉS TÖRTÉNETE vitéz SZAKONYI ISTVÁN Egy bombázó gép összeszokott személyzetének begyakorolt gyors és határozott munkája elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy a megadott feladatot a legjobb tudásukkal, teljesítményükkel tudják végrehajtani. A sors úgy hozta, hogy az egyik háborús bevetést végrehajtó Caproni 135-ös bombázó gép pilótája és megfigyelője Clevelandba került. vitéz Szakonyi István szds. pilóta, és Csere Zoltán fhdgy. megfigyelő. Mindketten Clevelandban tértek örök pihenőre. v. Szakonyi István 1974. szeptember 28-án, Csere Zoltán 1975. december 27-én halt meg. Az esemény leírása v. Szakonyi István bajtársunk hagyatékából kerül leközlésre. A múltban már megjelent Los Angelesben, az “Üj Szárnyakéban, melyet v. Hefty Frigyes hdgy. bajtársunk szerkesztett, annak 1970-es példányában. v. Nagy Koméi Debrecen, 1941. június 29. Ma van negyedik napja, hogy a Kassa elleni szovjet légi orvtámadás történt. A debreceni bombázó-repülők azóta minden nap átrepülték a Kárpátokat, hogy kamatostól adják viszsza városunkat ért pusztításokat. A békés civis város lakói persze nem is sejtették, hogy esténként a kerthelyiségekben békésen sörözgető repülők aznap már Szovjetoroszországot is megjárták. Ma is, már virradat óta szigorú készültségben voltunk, amikor délután 1^3-kor végre megjött a bevetési parancs. Amíg a hajózó személyzet felsorakozott eligazításra, azalatt a repülőszerelők megindították a motorokat. A4, bombázó ezred parancsnoka, vitéz Orosz Béla ezredes eligazítása ezúttal is rövid volt: “Megtorló portyázó berepülés szovjet terület fölé. Indulás a parancs kézhezvétele után azonnal, gépenként, egyesével. Először a Caproni 135-ös nehézbombázó osztály gépei szállnak fel, és utána a funkers 86-os osztály gépei. A gépparacsnokok az ellenséges terület felett önállóan válasszák ki bombázási célpontjaikat. Bármilyen katonai vonatkozású célpont bombázható, kivéve a vasúti- és közúti hidak és átjárók, melyeket a Német Hadsereg Parancsnokság közlése alapján tilos bombázni, a saját előretörésünk megkönnyítése céljából. ” A saját földi és légi helyzet ismertetése után, a hajózok tisztelegtek és a kis négyes csoportok, egy-egy gép személyzete, elindultak repülőgépeik felé. Az időjárás, Péter Pál napjának megfelelően, rekkenően forró volt. A repülőtér végénél kezdődő hullámzó, sárga búzatenger szélén már hajnal óta kaszások hosszú sora vágta az életet, az eljövendő tél kenyerét. Amikor bombákkal súlyosan megterhelt gépeink pokoli bőgéssel elhúztak az aratók felett, azok egyetvitéz Szakonyi István fhdgy. Debrecenben (1942). len pillanatra sem hagyták abba a munkát: úgy látszik megszokták már a fejük felett egész alacsonyan felszálló gépeket. Csak amikor kissé távolabb egy juhnyáj fölé értünk, a birkák szaladtak hirtelen össze, egyetlen hatalmas csomóba és a fejüket egymáshoz dugva, mozdulatlan tömeggé meredve, várták a veszély elmúlását. Bezzeg a kis puli annál dühösebben ugatott és szinte eszét vesztve forgott önmaga körül, egyhelyben. A szoborként álló subás pásztor pedig, amikor meglátta arcunkat a gép kabinablaka mögött, lassan, nagyúri méltósággal megemelte túzoktollas, nagyszélű kalapját felénk. 59
