P. Szalay Emőke: Református egyházművészet - Magyar Református Egyház Javainak Tára 24. (Debrecen, 2012)

Bádogedények a református gyülekezetekben

Karancs 1817. „Vágynak az Eklának 2 pohara is, az edgyik tzin, a másik bádog, ezeken sints semmi metszés is. („A bizalom pecsétje alatt” 2004. 26-27.), de ebben az eset­ben sem lehetünk ebben biztosak, mert az összeírásban külön nem szerepel keresz­telőedény. Ezért felvethető, hogy a bádogpoharat nem érezték méltónak arra, hogy úrasztali borospohárként használják. Boroskannák A délvidéki, drávaszögi templomokban és a vajdasági Pacséron található napja­inkban is bádogból készült nagyméretű boroskanna.133 A várdaróci gyülekezet első bádogkannája különösen szép darab. Formai kialakí­tása, a három gomb láb, bizonyosan ónkanna előképre utal. Készítését a XIX. század középső harmadára tesszük (191. kép). A gyülekezet másik bádogkannája formájá­ban hasonló, de az előbbinél jóval egyszerűbb, felfelé szűkülő testű, egyenes vona­lú, háromszög alakú kiöntőcsőrrel, lapos fedéllel. Két füle közül az egyik a szokásos függőleges állású, a másik az edény fedele fölött ível félkör alakban. Készítési idejét a vizitációban megörökítették, mely szerint 1882-ben készült (192. kép). A Vajdaságban a pacséri gyülekezet boroskannája készült bádogból sárgaréz dí­szítéssel. A felfelé szűkülő, nagyméretű kanna díszítését a két tagolt sárgaréz gyűrű alkotja, közöttük hatszögletű réz csillaggal. Domborodó fedelét ugyanilyen csillag díszíti. Füle vége becsavarodik. A fedél billentőjét szintén becsavarodó szalag alkot­ja. Az edény egyszerű formája a XIX. század közepére utal (193. kép). Tál A hercegszöllősi gyülekezet különösen értékes, dátummal ellátott bádog tála ki­emelt érdeklődésre tarthat számot. A legkorábbi drávaszögi bádogedény ovális tál, öble tagolt, kisebb középrész után homorúan emelkedik az oldala, amelyhez vízszin­tes perem kapcsolódik kialakított karimával. A festett tál kékes alapszínű, közepén láthatjuk a díszítményt, amely kis talpas vázából kiemelkedő szabályos virágcsokor­hoz hasonló minta, alul két levél, felette hatszirmú rozetta, majd szimmetrikusan két oldalra hajló leveles ágak, felül nagy szétnyílt szirmú tulipánnal. Feltehetően átfes­tették a díszítményt. A kör alak szabályosságával szemben az ovális forma a barokk stílusban igen ked­velt volt, ez tehát már maga is utalhat a XVIII. századra. Az egyszerű tárgy különleges­133 Az összeírások tárgyakra vonatkozó teljes szövegét közli P. Szalay Emőke 2007, illetve Ethnographia. 96 ^

Next

/
Oldalképek
Tartalom