P. Szalay Emőke: Református egyházművészet - Magyar Református Egyház Javainak Tára 24. (Debrecen, 2012)
Ónedények a református egyházban
tikában még az ezüst edények mintáját követi a deréktájon kissé szűkülő, majd a szájuk felé szétnyíló formájával, ez tovább él a XVI. század végéig. A XVII. században a háztartásokban egyre növekedett az ónedények száma. Az inventáriumok, hagyatéki leltárak többszáz ónedényt jegyeztek fel egy-egy főnemesi háztartásban, melyek legnagyobb része tál és tányér volt. Az edények mérete változó, kisebb és nagyobb egyaránt készült minden formából. A palackok általában hengeres, hasábos edények voltak csavaros tetővel. A kannák fedelesek, hengeres testűek, a hengeres formát a reneszánsz jellegzetességének tartják. A kupák a kannáknál alacsonyabb, hasonlóan fedeles, füles edények. Mindkét edénytípus esetében külön kell beszélni a fogókról, billentőkről, lábakról, amelyek alakját szintén minden esetben a reneszánsz határozta meg. A tányérok formai lehetősége igen kicsi. Legáltalánosabb a kerek volt, de szögletes forma is készült, amelynek négy-, hat- és nyolcszögletes változata ismert. A korai darabokon itt is érezhető az ezüst edények hatása. A XVII. század végén, a XVIII. században, a barokk korában tovább fejlődik az ónedény formavilága. Az előbbi tárgytípusok variációi mellett új formák alakulnak ki, mint a leveses tál, a cukortartó, a kávé és teaívással összefüggő gerezdes kannák. A rokokó formailag gazdagítja az ónedényeket, közülük a jellegzetes kis csavart- bordás kannácskákat említjük elsősorban. A tányérok karimája a barokk mozgalmasságának megfelelően a korábbi egyenes széltől eltérően hullámzóvá vált, ezt nevezték karéjosnak. A tálak között megjelentek az ovális alakúak. A palackforma nem tett lehetővé sok változatosságot, megőrizte hasábos testét. A XVIII. század utolsó évtizedeiben, a XIX. század elején a klasszicizmus sima vonalai, az egyszerű formák, kecses lábak a jellemzők. A XIX. század első felében új formaként a nagyobb méretű teáskannák jelentek meg. A formai elemek között a klasszicizáló részletek - lábak, fülek - sima testeken díszlenek. A klasszicizmus nyugodtságának hatására az óntálak alakja ismét simává vált. A XIX. század végén, a XX. század elején a szecesszió szeszélyes formákat eredményezett. A kannák mellett különböző alakú tálak, tányérok jelentik a kor jellegzetes ónedényeit. Díszítés Az ónedények díszítésének két alapvető technikája ismert, a domborműves öntés és a véséssel való díszítés. A XVI-XVII. században egyházi és világi használatban mindinkább elterjedő egyszerű használati edények mellett megjelentek a művészi díszedények, asztaldíszek, amelyeket domborműves díszítéssel láttak el. A reneszánsz korban negatív formába 64
