P. Szalay Emőke: Református egyházművészet - Magyar Református Egyház Javainak Tára 24. (Debrecen, 2012)
Úrasztali ezüst edények
ban. A századok szerinti megoszlásuk is eltér tehát, a XVII. századból származók vannak kevesebben, XVIII. századiak többek. Formájukra vonatkozóan két adatunk van, a „sima” és a „csipkés szélű”. Ez utóbbi esetében felvetjük, hogy esetleg a karéjos peremet nevezhették így. Az „arannyal futtatott pohár, egy kis ollyan futtatott tetejére való tányérral” feljegyzésről úgy véljük, hogy itt kehelyről lehet szó, a tetejére való tányér patena lehetett. A tálaknál az ezüst anyag mellett két esetben szerepel csupán az „aranyozott” jelző, ami arányában szintén kisebb a poharaknál megfigyeltekkel szemben. Szintén feltételezzük, hogy díszítésre vonatkozhat a „virágos” jelző, sajnos a díszítő technikára itt sem történik utalás, így szintén lehetett domborított, de lehetett vésett is a minta. Egy tányérnél használják a vert jelzőt, amely a korban domborítást jelentett. Az úrasztali boroskannák között egyetlen példány esetében említik, hogy ezüstből készült. Az alábbiakban áttekintjük a Kárpátaljai Református Egyház gyülekezeteiben napjainkban fellelt ötvösmunkákat. Ez abban az esetben, amennyiben az összeírt ezüst edény még ma is a gyülekezet birtokában van, lehetőséget ad arra, hogy összevetéssel kísérletet tegyünk az adatok magyarázatára. XV-XVIII. századi ezüst poharak és kelyhek Az összeírásban szerepelő 54 ezüst pohárból napjainkra 31 darab maradt meg. A következőkben bemutatásuk révén a református egyház emlékanyagában általánosan előforduló úrasztali edényeket sorolhatom elő. A jelenleg ismert úrasztali borospoharak között legkorábbi a benei gyülekezetben őrzött gótikus kehely, amelyen ennek a formának minden sajátosságát felsorakoztatta készítője. A talp hatkaréjos, nódusza jól érzékelteti a gótikának azon sajátosságát, hogy az építészet hatalmas ereje mennyire befolyásol mindent. A szárgomb ugyanis hat kis fülkéből áll, közöttük kis támpillérekkel ellátott fiatornyok. A fülkék alján eltávolítás nyomai láthatók. Egy XIX. századi feljegyzés arról szól, hogy a fülkékből az apostolok kis aranyszobrocskáit távolították el, ami arra utalhat, hogy így tették alkalmassá a református istentiszteletre. Példa arra, hogy katolikus kelyheket valóban használtak úrvacsoraosztó kehelyként. Mivel a benei összeírásban egy pohár szerepel, a benei gyülekezetnek ma is ez az egy ezüst kelyhe van, feltételezzük, hogy ez lehetett a pohárként összeírt edény. Bár jelzés néküli, feltételezésünk szerint Kassán készült a XV. század második felében64 (75. kép). 64 Részletes ismertetése P. Szalay Emőke 2003. 263-4. 50 <«§
