P. Szalay Emőke: Református egyházművészet - Magyar Református Egyház Javainak Tára 24. (Debrecen, 2012)
Úrasztali ezüst edények
Az ötvösművészet változatos technikái közül az öntés, domborítás, vésés, filigrán - ezüst drótok vagy szalagok felforrasztása -, zománcozás mind jelen van a magyar ötvösök remekein. Ötvösjegyek, jelzések Az ötvöstárgyakon a korai időtől kezdve különböző jelzésekkel találkozhatunk. A jegyek egyik csoportját azok alkotják, amelyek a nemesfém tartalomra utalnak. Ennek magyarázata, hogy ezeket a fémeket a legritkábban használták fel tisztán, kevésbé értékes fémek hozzáadásával szilárdságukat növelték. A tárgyak értékének egyik összetevője viszont éppen a nemesfém tartalom volt, így nem volt mindegy, hogy mennyi egy-egy tárgyban az ezüst vagy arany és mennyi az ötvözőanyag, azaz milyen a fémfinomsága. A finomságjelzés Franciaországból ered, ahol a jelzés a származási helyre utalt. A jegy tanúsította, hogy a tárgy olyan városból származik, ahol az ötvözést szabályozták, ezek voltak a városi jegyek. A jegyek között van olyan, amely a készítőre utal, a nevét, kezdőbetűit foglalja magába, ezeket mesterjegynek nevezzük. Az ötvösre mutató mesterjegynek is lehetett olyan szerepe, hogy a mester az ötvözésért felelősséget vállalt. A minőségigazolás harmadik lehetősége a céh jelzése volt, amikor a társulat igazolta a finomságvizsgálat elvégzését.63 Hazánkban az ötvöstárgyak bélyegzésének első írásos nyoma 1370-ből ismert, az első jelzett tárgyak a XV. századból maradtak fenn. A XVI. századtól kezdve általánossá vált az ötvöstárgyak bélyegzése, bár országosan nem volt egységes. Ennek ellenére számos ezüst tárgyon nem találunk semmilyen jelzést. Az ötvöstárgyak az iparművészet más területeihez hasonlóan mindig magukon viselik az adott kor művészeti stílusának jegyeit, ez teszi lehetővé, hogy kísérletet tehessünk készítési idejük meghatározására. A kutatást segíti a jelzett tárgyakkal való alapos összevetés, ennek révén a készítési hely, esetleg készítő mester személyének megállapítása. Áttekintve a református gyülekezetekben őrzött, jelenleg ismert ötvösműveket, kitűnik, hogy készítési idejüket tekintve nemcsak a XVI. század közepétől kezdődő időszak tárgyaira gondolhatunk. Jelentős a reformációt megelőző évtizedekből, évszázadból fennmaradt emlékek száma. A gótikus kelyhek egy része bizonyosan még a reformáció előtti időben készült, így feltehetően katolikus szertartási tárgyak voltak, amelyek a debrecen-egervölgyi zsinat határozatai alapján az újonnan létrejött református gyülekezetek liturgikus használatára is alkalmasak voltak. 63 Kőszeghy Elemér 1936. XVI-XVII. 46 <«3
