P. Szalay Emőke: Református egyházművészet - Magyar Református Egyház Javainak Tára 24. (Debrecen, 2012)

Az egyházművészet meghatározása

AZ EGYHÁZMŰVÉSZET MEGHATÁROZÁSA

„Aki templomot épít, az a maga, a társasága legjavát adja, összehordja mindazt, ami tőle csak telik. A kis falunak alacsonyak a kunyhói, ... de az apró házak közül messze kiemelkedik a templom. A templom az összegyűjtött erő, a szeretet, a gazdagság jegyében születik.”1

Az egyházművészet fogalmának meghatározására Dávid Katalint idézzük: „Az egyházművészet eredetileg egy tematikus osztályozást jelent, amely a mű tárgyára utal, ami nem célja az alkotásnak, csak eszköz a művész kezében egy gondolat megfogalmazására. Ugyanakkor, ha egy művész bibliai témát dolgoz fel, ez nem azt jelenti, hogy egyházi tanokat fejez ki. Ha a katolikus oltárfelszerelést vagy a református urasztali felszerelési tárgyakat nézzük, a téma szerepet nem kap, így tematika alapján nem köthetők a valláshoz. Ezt bizonyítja az, hogy kiemelve a templomból sértetlenül elbírják a profán világot.

Mégis joggal kötődnek a valláshoz, sőt legtiszteltebb művészi alkotásai a templomnak: a vallás lényegét jelentő hittitok, az áldozat eszközei lesznek. A tanítás új értelmet adott a mindennapi tárgyaknak, szakrális jelentéssel ruházta fel őket, ezzel elkötelezte a templomnak. A szakralitás tehát az, ami meghatározza a mű igazi értelmét, egyúttal megjelöli a funkcióját, amit a dolgok megszentelésének neveznek.”2

A szakrális művészetben két nagy csoport különböztethető meg: Az első csoport tárgyai közvetlenül a liturgiát szolgálják, ez az oltár, az úrasztala, a szentély felszerelései és mindazok a tárgyak, amelyek a liturgia egyéb ceremóniáiban, a szentségek kiszolgáltatásaiban szerepet kapnak. Ezek elsősorban ötvösművek és textíliák, amelyek olykor csak elnevezésükben, máskor viszont műfajilag is különböznek az egyes egyházakban.

Legszentebbek a liturgikus cselekmény központi aktusának eszközei, a kehely, serleg, patena, cibórium, monstrancia, majd azok az edények következnek, amelyek előkészítik az áldozatot, vagy a liturgia más részében töltenek be szerepet. Ilyenek a misekannák, boroskancsók, szenteltvíztartók, ostyatartó, tömjénező, keresztek, gyertyatartók, csengők, harangok, oltárterítők és úrasztali térítők.3 Ide sorolandók mindazok a tárgyak, amelyeket a hívők az egyháznak adományoztak. Természetes, hogy olyan tárgyakat adományoztak templomuknak, egyházuknak, melyeket értékesnek, a szent célokra méltóknak éreztek.

1 Lengyel Géza 1908.

2 Dávid Katalin 1981. 10.

3 Dávid Katalin 1981. 11.

11