Abaúj-Tornai Református Egyházmegye 1. - Magyar Református Egyház Javainak Tára 18. Szlovákiai Református Keresztyén Egyház 4. (Debrecen, 2010)

Berzétekörös

BERZÉTEKÖRÖS (KRUÉNÁ) A gyülekezet története A Rozsnyói-medencében, a Pelsőci-fennsík K-i lejtői alatt, a Sajó folyó völgyében fekvő fa­lut 1327-ben Keurus néven említik először. A Bebekek, majd a Máriássyak birtoka volt. Lakói mezőgazdaságból, állattartásból, erdei munkákból, napszámból, szénégetésből éltek. Lakóinak száma 534, ebből 433 (81,1%) magyar, 95 (17,8%) szlovák nemzetiségű. Anyanyelv sze­rint: 450 (84,3%) magyar, 75 (14,0%) szlovák. Felekezetileg: 279 ref. 138 r. k., 51 ev., 4 gör. kát. Státus: Berzéte leányegyháza Temploma: 1692-ben épült. B. K. I. Templom Vaskerítéssel körülvett kertben áll az utcáról nyíló bejáratú templom. A hajó elé épített torony a bejárat fölött párkánnyal díszített, felette kisebb és nagyobb félköríves záródású kereteit ablak. A négyszögletes, vörösre festett bádoggal fedett, kissé ívelt oldalú, kettős törésű sisak tetején kis gúla, gomb és kakas, félhold és csillag. A téglalap alakú hajó egyenes záródású, mindkét oldalán három, végében egy kisebb ívelt vonalú ablak. Lépcső vezet a hajóbelsőbe. Két végében karzat, a bejárat felettit vasoszlopok tartják, alja díszített. A szemben lévő kar­zat alul karéjos díszítésű, mellvédjén barna alapon fehéres színű, két végén kitüremkedő tég­lalap alakú mező, benne fekete és vörös hullámindák és tulipánok között felirat: „1706 DIK ESZTENDŐBEN T.T. HARANGOZÓ MIKLÓS ÚR PREDIKATORSÁGÁBAN I.S.K.U." Má­sikmezőben: „KURIK ANDRÁS VIGYÁZÁSA ALATT DOKUS MÁRTON BÍRÓSÁGÁBAN, SIMON PÉTER ÉS GERGELY ESTVÁNEGYHÁZFISÁGOK IDEJÉBEN.” A karzaton fából ké­szült, felül fülkagyló elemekkel díszített énekmutató tábla. A kazettás mennyezet vörösmintás lécekkel tagolt, kék háttérben nagy gránátalmaszerű pettyezett belsejű elemek. Közepén két gerenda, felirat: „Isten dicsőségére újjá alakíttatot 1805 évben Kalaos István lelkészségében Fá­bián András buzgó gondnok vigyázása alatt Simon Lajos és Kerekes András egyházfiak fá­radozása után. Legyen érette dicséretes hálaadás az Istennek. Festette Sávoly Gusztáv 1895 Augusztus hó 16-án." Másik oldalon: „Épült az Isten házának napkeleti része második JÓ­ZSEF FELSÉGES RÓMAI CSÁSZÁR ÉS MAGYAR ORSZÁGI KEGYELMES KIRÁLYUNK közönséges engedelmével MDCCLXXXVIDIK esztendőben." A szószék hasábos keretbetétes szerkezetű, világos alapon márványozott díszítésű. A szószékkorona hétszögletű, alul zöldre festett, felül a keretelő párkányon szívalakban áttört virágszerű elemekből álló koszorú, elől középen galambok. A díszes kereteit háttámla sarkain kis urnák, felirata: „AZ EVANGÉLIOM ISTENEK HATALMA MINDEN HÍVŐKNEK IDVESSÉGÖKRE ROM. 1.R16. Isten dicsőségé­re csináltatta Zsemlicska Istvánné 1895 9(8.", mellette szürke márványból a két törvénytábla. A Mózesszék mellvédjén a szószékhez hasonló lemetszett sarkú, márványozott festésű betét, hátlapja magasan ívelő. Az úrasztala kereklapú, központi lába négytámasztékos. A férfiak oldalán az ablak alatt kalaptartó léc. A másik énekmutató tábla téglalap alakú, felül timpa- nonos, feketére festett. A szószékkel szemben címeres magyar zászló. Képszám: 14. 272-1. 276,14. 288-14. 291 A11-12 kép SZ.M. £** 75

Next

/
Oldalképek
Tartalom