Zempléni Református Egyházmegye 1. - Magyar Református Egyház Javainak Tára 10. Szlovákiai Református Keresztyén Egyház 2. (Debrecen, 2007)

Bacska

Bacska — Bácka A gyülekezet története ATice partján fekvő települést először a 13. században említik írásos források Bachaka néven. A faluról elnevezett, Gut—Keled nembeli Bácskái család, majd a Bá­thoryak birtoka volt. 2001-ben 597 lakosából 575 magyar és 18 szlovák volt. Státus: Anyaegyház 1782-től. Református gyülekezetét a 17. század elején említik. Temploma a legutóbbi felújítás során szerény külsőt kapott, de nagyon régi. A román-kori templomot a 15. században átépítették. Lelkészeinek névsora: Tóth András 1782— Újhelyi Mihály Szabón Mihály Verebélyi József Váradi Dániel Máthé Ferenc Keresztúri József 2006: Lucskay András B. KI Templom Kerítéssel körbevett kis kertben áll a templom. A torony háromszintes, középen kis kör alakú, felül félköríves ablakkal. A toronysisak aljában toronyórahely festett szám­lappal. A sisak erősen tagolt, három részes, ívelt oldalú, a középső rész élein fülkagyló motívum, felette zsalugáteres ablak, timpanon. Tetején gomb és csillag. A torony falán süllyesztett kereteit mezők, a hajó élei legömbölyítettek. A hajó boltozatos mennyezetű, mindkét hosszanti oldalán és végén félköríves hosszú ablakok. Falát festett rokokó keretek díszítik. Két végén esztergált fa oszlopok tartják a karzatokat, amelyek mellvédje kovácsoltvas elemekből készült, a hátsó karzat falán az ablak két oldalán falfülkék. A szószék egy falpillérre helyezett, a feljáróval egybeépített, oszlo­pon álló, kosara négyoldalú keretbetétes szerkezetű. A korona félgömb alakú, tetején gömb. Felette rokokó keretben szőlőfürt és búzakalász. A feljárat mellett a falon festett felirat: „BOLDOGOK, AKIK HALLGATJÁK AZ ISTENNEK BESZÉDÉT, ÉS MEGTARTJÁK AZT. LUK.’’. A Mózesszék háttámlája fülkeszerű betéttel tagolt. Az úrasztala kőből faragott, négyzetes talapzaton álló, négy nagyméretű, barokkos támasztékkal ellátott, kerek lapú. Negatívszám: 9962-76 A5-6. kép S* M. XJrasztali edények és egyéb felszerelési tárgyak 1. Kehely Ezüst, aranyozott, vésett felirattal. Vízszintes peremű talpa domborodó, törés nélkül folytatódik a szárban, amelyen balluszteres a nódusz. Kuppája alul gömbölyű, felfelé öblösödő. Szájpereme és belse-

Next

/
Oldalképek
Tartalom