Horvátországi, Szlovéniai és Burgenlandi Református Egyház - Magyar Református Egyház Javainak Tára 8. (Debrecen, 2005)
Előszó
Előszó E kötet megjelenésének idején már több mint tíz éve annak, hogy az Országos Református Gyűjteményi Tanács és a Magyarországi Református Egyház Doktorok Kollégiumának Egyházi Néprajzi Szekciója döntött a határon túli református magyarság műkincsállományának számbavételéről, összeírásáról és tudományos igényű feltárásáról. A nagy vállalkozás — Magyar 'Református Egyházak Javainak Tára” sorozatának létrehozása — Erdély kivételével valamennyi szomszédos országra kiterjedt. Az elmúlt években hat kötetben publikáltuk a Kárpátaljai Református Egyház anyagát. A választás szándékosan esett erre a területre: a több évtizedes elzártság után sürgető szükség volt a pontos számbavétel. A munka jelentős mennyiségű, a kutatás számára eddig ismeretlen műkincs-állományt tárt fel. A hetedik kötettel már a Vajdasági Református Egyház került sorra. Most Horvátország, Szlovénia és Burgenland magyar református egyházaival folytatjuk a sorozatot. A kialakult struktúrának megfelelően — egyházmegyék szerinti bontásban — közreadjuk a templomok, a klenódiumok, a felszerelési tárgyak, a jelentősebb könyv- és iratanyagok leírásait és fotódokumentációját. A drávaszögi, illetve szlovéniai gyülekezetekhez Varga György csuzai lelkipásztor írt bevezető tanulmányt; a burgenlandi gyülekezeteket Guthy László lelkipásztor ismerted összefoglalóan. A terepmunka 1998—99 folyamán zajlott. P. Szalay Emőke a templomépületek és a klenódiumok leírását készítette el; a textíliákat Felhősné Csiszár Sarolta, az orgonákat Sápy Szilvia, a harangokat Hegedűs Gyöngyi vette számba. Új munkatársként Pilipkó Erzsébet, a Báthori István Múzeum muzeológusa dolgozta fel a könyvtárakra és az iratanyagokra vonatkozó adatokat. — Ebben a felmérésben vehetett részt utoljára az időközben elhunyt Molnár Ambrus ny. esperes, aki szívén viselte ennek a sorozatnak a létrejöttét és aki az egész vállalkozás Spiritus rectora volt. A munkacsoport OTKA-támogatás segítségével végezhette a helyszínen regisztráló munkáját. A Délvidék története köztudomásúan viszontagságos. Bár szinte a reformáció koráig visszavezethető, ősi gyülekezeteknek adott otthont ez a régió, a 20. században először Trianon, majd a kilencvenes évek elején Jugoszlávia véres széthullása véget vetett a korábbi folyamatosságnak, szerves fejlődésnek. Ebből a szempontból a kilencvenes évek pusztításait ítélhetjük igazán tragikusnak: pótolhatatlan értékek mentek veszendőbe, s minden jel arra utal, hogy a gyülekezetek fejlődésében is éles 7
