Horvátországi, Szlovéniai és Burgenlandi Református Egyház - Magyar Református Egyház Javainak Tára 8. (Debrecen, 2005)
Szlovéniai Református Egyház - Kisszerdahely
Kisszerdahely A gyülekezet története Az Őrségtől délnyugatra fekvő honfoglaláskori magyar falvak egyike. A XVI. században csatlakozott a reformációhoz, ettől kezdve Kerca fiókegyháza volt. 1698-ban lakossága 25 felnőtt és gyermek, mindnyájan reformátusok. 1810-ben alakult meg első presbitériuma. A kisszerdahelyi református és evangélikus hívek 1892-ben közösen építettek egy kis kápolnát toronnyal (haranglábbal) együtt. A kápolna nagyon kicsi volt, sokszor a hívek nem fértek be, ilyenkor a kápolna előtt az utcán, egy nagy diófa árnyékában tartották az istentiszteletet. Az idősebb emberek a padokon vagy az árokszélen ülve hallgatták az igehirdetőt. Ezután egy időszakban a község nagytermében tartották meg az istentiszteletet, később azonban ezt megtiltották. Időközben a kápolna nagyon rossz állapotba került, emiatt az épületet lebontották. Az átmeneti időszakban az istentiszteleteket magánházaknál tartották. 1902-ben építették fel az újabb kápolnát, amelyet 1966-ban nagyobbítottak. Az új torony és templom a lebontott kápolna épületanyagának fel- használásával 1967-ben készült el, 1968. május 19-én szentelték fel. A torony és a kápolna az evangélikusok és reformátusok közös tulajdona. Az úrasztalát sajátkezű munkájaként Vörös Sándor egyháztag, az úrasztali térítőt Koltai Aranka adományozta. Felhasznált irodalom Pataky László 1992.8. 173. 201. 264. KGj. Templom A négyszögletes torony háromszintes, középen négykaréjos, felül két hosszú félköríves ablakkal. Felső párkánya középen hegyesen kiszögei, sisakja nyolcszögletű, hegyes gúla alakú gombbal és csillaggal. A bejárat előtt félkör alakú előtető. A hajó egy ablakos. Az úrasztala pácolt, arannyal festett, négy esztergált láb tartja a négyszögű asztallapot. Negatívszám: 10032,10036, 10035 A41-42. kép P. SZ E. ÍJrasztali edények és egyéb felszerelési tárgyak 1. Borospohár Fém, ezüstözés maradványaival. Korongos talpa középen behúzott, gyöngysorral díszített. Szára balluszteres, kuppája sima tulipánkehely. Jelzés nélkül. Készült: X. század eleje Talp átm.: 8,9 cm száj átm.: 6,5 cm m.: 15 cm Negatívszám: 10032 B23. kép P. SZ E. 111