Református Keresztyén Egyház. Szerbia-Montenegro - Magyar Református Egyház Javainak Tára 7. (Debrecen, 2005)
Bácskai szórványgyülekezetek - Kula
Kula A gyülekezet története A településnek 1622-ben még Várszög volt a neve, később a törökök Ku- lának nevezték el, ami bástyát, várat jelent. A reformátusokra vonatkozó első adatok egyike szerint Korbai Károly 1877-ben a gyülekezetnek 200 hold földet ajándékozott. A református és evangélikus vallású hívek száma 1889-ben már jelentősebb lehet, mivel 752 négyszögöl temetőt vettek. A reformátusok száma növekedett, 1900-ban 175 lélek volt. A református közösséget a feketicsi, verbászi, cservenkai és zom- bori lelkészek gondozták. 1934-ben imaházat vettek, egy év múlva Ködöböcz Zsigmond a régi postaépületet megvásárolta és a gyülekezetnek ajándékozta. Emlékét márványtábla őrzi. Az egyközség 1941-ben önálló lett és szórványközpontként működött, lelkipásztora Garé József volt. ¥ elhassák irodalom Békássy Zoltán 1967. 1—2. V.Gy. Az egyházközség jelenlegi épületei Imaterem Egy lakóház földszintjén alakították ki a közös evangélikus-református imatermet. Negatívszám: 81108, 8110-114 A23-24. kép Egy márványtábla őrzi az imaházalapító emlékét: „RÁCZ ZSIGMOND ALAPÍTVÁNY A KULAI REF. KEK EGYHÁZ CÉLJÁRA."Negatívszám: 8108 A100. kép P. S% E. 134