P. Szalay Emőke: Ónedények a kárpátaljai református gyülekezetekben - Magyar Református Egyház Javainak Tára 6. Kárpátaljai Református Egyház 6. (Debrecen, 2004)
Az 1808-9-es összeírás ónedényekre vonatkozó adatainak összevetése a fennmaradt tárgyakkal
Feltűnő, hogy az összeírásban nem szerepel a napjainkban itt lévő edény, holott az összeírás időpontját megelőzően készült. Idekerüléséről nincs adatunk. Felvetődik, hogy eredetileg nem ehhez a gyülekezethez tartozott a kanna, ugyanis az összeíró az edények szövegét lejegyezte, illetve megjegyzi, ha n^ncs raßa■ apostolos tányér említése területünkön az első adat nürnbergi domborműves óntányérra. Az erdélyi kanna itteni megjelenésére vonatkosfian idézhetjük, hogy 1625-ben Bethlen Gábor fejedelem lett a város birtokosa, akit 1633-ban Rákóczi György és Eóránffy Zsuzsanna követett. Úgyszintén figyelmet érdemel az egyik kanna felirata, amely Tóth Halász Miklós főbírót említ, aki a város történetéről szóló korábbi forrásokban nem szerepel.163 164 Ez az adat újbólfelhíija a figyelmet az egyházi tárgyak, mint adathordozók jelentőségére, amit eddig a tudományos kutatás a tárgyak ismeretlensége folytán nem eléggé használt ki. A gyülekezetben talált kis számú ónedény magyarázataként idézgük a bulcsúi gyülekezet összeírását, amelyben a beregszásziak által adományozott edényekről beszélnek. Ez egyik magyarázata lehet annak, ha egy-egy gyülekezet edényei más gyülekezeteknél kerülnek elő. BEREGÚJFALU 1808—9-es összeírás Egy ón Kanna két ittzés, Eg ittzjs Ón Pohár, Két Ón Pohár.'64 Fellelt tárgyak Boroskanna (I. jegyzék 72. sz.) Ón, öntött részekkel, vésett díszítéssel. Kis domború talpú, hengeres testű edény, kétszer három domború gyűrűvel, elől tagolt kiöntőcsőrrel. Tagolt, domborodó fedelén korongokból álló fogó. Szalagfüle deformálódott, végén gyöngysor. Ujjtámasza letört, testének közepén vésett vízszintes virágos inda. Jelzés nélkül. Készült: Kassa, XVIII. század vége? Talp átm.: 14 cm száj átm.: 10,8 cm m.: 38 cm Kenyérosztó tányér 1. (II. jegyzék 53. sz.) Ón, díszítés nélkül. Peremes szélű, ívelten hajló öböllel. Három beütött jeggyel. 163 Lehoczky Tivadar 1996. 464. 164 Szabadi István 2001. 34. 97