P. Szalay Emőke: Ónedények a kárpátaljai református gyülekezetekben - Magyar Református Egyház Javainak Tára 6. Kárpátaljai Református Egyház 6. (Debrecen, 2004)
Óntálak és tányérok
nincs a tálon, feltehetően a XVIII. század első évtizedeiben készülhetett (9. sz. 8. kép). Justitia jegyes tányérok A kárpátaljai anyag alapján úgy tűnik, hogy Kassa az a központ, ahonnan a kannákhoz hasonlóan a XVIII. század folyamán a tányérok jó része származik. Egyelőre a jelzett edények között feliratuk alapján kísérelhetünk meg időbeli sorrendet felállítani. Az assjélyi gyülekezet tányérja keskeny peremes karimájú, széle vonallal jelzett, ugyanúgy, mint az előzőnél. Elmosódott feliratából 1736 évszám vehető ki. Jelzése Kassa város sávos jegye illetve Justitia a mérleggel. A kor sajátosságát vélhetjük abban, hogy a jegyeket a hátoldalon, körrel határolt részben helyezik el. amely ezen a tálon egyszeres hangsúlyos vonal. Itt még a jegy elhelyezésének szabályosságát látjuk, a kör közepén egymás mellett szabályosan helyezte el a mester (10. sz. 9. kép). Formailag teljesen megegyezik az asztélyi tányérral a bátyúi 1747-es ajándékozási évszámú tányér. Ugyanaz a jelzése és ugyanúgy ütötték be a kassai városjegyet és Justitiát (11. sz. 10. kép). Ugyanez a jegye a hetyeni gyülekezet edényének, amelynek felirata több mint két évtizeddel későbbi. A hátoldalra tett jelzést itt is két körvonallal határolt térben láthatjuk, de már három jegy szerepel a városi jegy és két Justitia szabályosan elhelyezve. Feltehetően ekkor már ilyen volt a jegyek elhelyezésének módja (12. sz. 11. kép). Johann Ludwig Roth feltételezett munkái A Justitia jegynek más változataival is találkozunk Kárpátalján. Mindkét tál 1746-os ajándékozási évszámú, két viszonylag közeli helységben került elő. A keskeny karima vonallal határolt, jegyük a hátoldal közepén egy-illetve két körrel övezve jelenik meg. Justitia ábrázolása a szokásos, jobb kezében kardot tart, baljában mérleget. A nevetlenfalui 1. tányéron a jegyet a kettős körrel határolt térben látjuk (13. sz. 12. kép), a csepein (14. sz. 13. kép) csak egy kör szegélyezi. A nőalak keze alatt feltehetően két betű, amelyek olvashatatlanok. Emiatt a mester személyét illetően feltételezéseink lehetnek. Amennyiben a Justitiát ábrázoló jegy és a mélyen vésett két körvonal alapján elfogadjuk, hogy kassai gyártmány a két tál, készítésüket az ajándékozási évszámból kiindulva a XVIII. század közepére tehetjük. Végigtekintve az ekkor működő mestereket, akikhez még eddig nem körnek ismert jegyet, Johann Ludwig Koth neve kerül elő.120 Ezért felvetjük, hogy esetleg ő a készítő. 120 Toranova, Éva 1981. 120, 70