Kárpátaljai Református Egyház 5. Tanulmánykötet - Magyar Református Egyház Javainak Tára 5. (Budapest, 2002)

P. Szalay Emőke: Ötvösművek és fémedények a kárpátaljai református egyházban - I. Kelyhek, poharak

A másik kassai munka még szerényebb. A beregszászi gyülekezet cápás pohara nyújtottabb mint a már ismertetett péterfalvai pohár. Díszítése ennek is a cápázott felületbe helyezett jellegzetes olaszkoszorús, felirattal övezett szerény címer. 1638-as évszáma alapján a XVII. század elején készülhetett tucatmunka volt/1 amely a kassai ötvösségről nem sokat árul el. (1.19. 29-30. kép) Összevetve az ismert kassai cápás poharakat, úgy tűnik, hogy talán jel­legzetesnek tekinthető keskeny aljuk miatt karcsúbbak és magasabbak, mint más központok hasonló munkái/2 Zólyomi ötvösmunka A gödényházi gyülekezet őriz egy tölcséres poharat, amely erősen kihajló szá­jával még a XVI. századra mutat vissza, ugyanakkor vésett mustrája már a reneszánsz hatását mutatja. Különös sajátossága, hogy a derekán is vésett aranyozott mustra díszíti, valamint, hogy a talpát függőleges vonalak szegé­lyezik. (I. 23., 35. kép) Talpán beütött GH jeggyel ellátott, amelyet Kőszeghy Gabriel Eötvös de Zólyom zólyomi ötvössel azonosított, akinek ő egybejáró poharait ismerte a XVII. század közepéről. Ennek némiképp ellentmondani látszik a pohár karcsú formája, erőteljesen kihajló szára, ami inkább a XVI. század végére utal/3 Erdélyi ötvösmunkák A nagyhírű erdélyi ötvösközpontokból is kerültek munkák Kárpátaljára mutat­va, hogy ezekkel a területek is kapcsolatban állott az országnak ez a része. Kolozsvári ötvösmű Kolozsvári ötvös munkája a legkiemelkedőbb ötvöstárgy a Kárpátaljai Refor­mátus Egyházban. Az ezüst serleg domború tagolt talpú, szárán gyűrűs nódusz, kecskefejekkel kapcsolódik a kuppához, ami többszörösen tagolt, derekán szé­les sima rész, majd erősen kidomborodva hajlik a szájperemig. Domború fede­lének széle hullámos, tetején S alakú öntött elemek rögzítik a kis kerek talapza­tot, amelyen harcos áll. Díszítése domborított, öntött, igen gazdag. A talpon és a száron levél és virágdísz, a kuppán groteszkek és ovális mezőben kopó, őz és szarvas. A fedélen mitológiai alakok, maszkok, puttófejek. Felirata utólagos, az ajándékozást örökíti meg 1706-ból/4 (I. 9., 13-14. kép) A serleg talpának szélén * 73 74 /] Nadányi Zsigmond, Kölesei család Bereg megyében is a régi nemesi családok között szere­pel. Lehoczky Tivadar 1996.176., 179. /2 Lásd pl. rimaszombati cápáspoharak Toranova Éva 1983. 217-218. sz. tárgy. 73 Kőszeghy Elemér 1936. 366. 2148. Mihalik József mint tanulót említi Zólyomi Izsákot, akit 1627. jún. 21-én atyja, Zólyomi Ötvös Gábor szegődött Kassán Füzesi Péterhez. 1900. 318. 74 Pongrác család a szomszédos Bereg régi nemesi családjai közé tartozott. Lehoczky Tivadar 1996.146. 28

Next

/
Oldalképek
Tartalom