Kárpátaljai Református Egyház 5. Tanulmánykötet - Magyar Református Egyház Javainak Tára 5. (Budapest, 2002)

P. Szalay Emőke: Ötvösművek és fémedények a kárpátaljai református egyházban - I. Kelyhek, poharak

A szatmári ötvös céhről nagyon kevés adattal rendelkezünk. Ballaghy Aladár adott először híradást arról, hogy ebben a városban ötvös céh műkö­dött. A kassai ötvös céh ládájából közölte azt az okiratot, amelyet a szatmá­ri és németi ötvös céh pecsétjével látott el: A ZAKMARI EÖTVEÖS CECH PECZETI és HOC EST SIGILLUM COETUS AURIFABRORUM OPPIDI SZ. NEMETI. A pecsétek a két céh - a váradi, valamint a szatmári és a németi ötvös céh egyezséglevelén maradtak fenn.23 A keletkezése alapján 1625-ben írt okirat szerint „ szatmári és nemeti etwös mesterek" adják tudtára, akinek illik, hogy a nagyváradi céhvei egyezséget kötöttek a „ három városban lakó Etwes mesterek Czehek és czehbeli rendtartásuk egiezven mindönükben", a mesterek beléphetnek egymás céhébe anélkül, hogy új mesterremeket készítenének, tehát elisme­rik a másik helyen készített céhremeket.24 * Az ilyen tartalmú egyezséglevél ebben a korban viszonylag gyakori volt. Ko­rábbról ismerünk ilyet a váradi és a debreceni mesterek között 1590-ből.23 A nagybányaiak és a váradiak 1601-ben kötöttek ilyet.26 27 Ismerjük a kolozsvári és váradi,2/ a kolozsvári-váradi és debreceni céh közötti konfederális leveleket is.28 29 A kassai céhiratok között 1590-ből maradt fenn ilyen tartalmú egyezséglevél.26 Debrecen ilyen konfederális levelet váltott a szatmári és németi ötvöscéhvel is.30 Az egyezséglevél azt bizonyítja, hogy ebben az időben - a XVI. század vé­gén a XVII. század elején - a szatmári és németi ötvös céh feltétlenül olyan színvonalon állt, hogy a nagyhírű kassai, váradi ötvösök, ahol a céh már több mint százados múltra tekintett vissza, a mesterség színvonalát tekintve egyenrangúnak ismerték el az itteni mestereket. Figyelemreméltó, hogy az említett iratokban szatmári és németi ötvös céh el­nevezéssel egyaránt találkozunk. Az eddigi kutatás feltételezte, hogy két ötvös céhről van szó, a szatmári és külön a németi ötvöscéhről. Kőszeghy Elemér úgy 23 Ballaghy Aladár 1883-84. 239. 24 Kőszeghy Elemér 1936. 340. 2:> Ballaghy Aladár 1883-84. 238. 26 Balogh Béla - Oszóczky Kálmán 1979. 125. „ valamely ötvös remekét megcsinálja és a céh­nek igazságát megadja és a váradi céhnek egyik tagja, valamely időben Váradról ide a mi városunkba akar jönni lakásnak okáért és a váradi céhtől levelet hozván, itt a mi céhünkben azon Váradon csinált remekkel beállhasson és itt remeket ne csináljon, hanem egy mester­asztalt és a beálló pénzt, tudniillik hat forintot tartozzék megadni és mindjárást a mi cé­hünknek egyik tagja legyen." 27 Novák János 1913. 42.-43. 25 Novák János 1913. 42.-43. 29 Mihalik József 1900. 95. 30 Ballaghy Aladár 1883.-84, Mihalik József 1893. 434. 18

Next

/
Oldalképek
Tartalom