Kárpátaljai Református Egyház 5. Tanulmánykötet - Magyar Református Egyház Javainak Tára 5. (Budapest, 2002)

Felhősné Csiszár Sarolta: XVII-XVIII. századi úrasztali terítők a kárpátaljai református templomokban

hér gyolcsalapra arany fémszállal, laposöltéssel, vagdalásos technikával és szálösszehúzással hímzett térítőt eredetileg széles, körben gránátal- más-tulipános mustra díszítette. A négy sarkát pedig - amely indával kapcsolódott a szélmintához -diagonális, szimmetrikus virágbokor minta töltötte ki. A terítő külső szélén nyomtatott nagybetűvel hosszú felirat, a Bibliából vett idézet olvasható. János Mennyei Jelenések könyvének 19. rész 7., 8., 9. és a 22. rész 17. verse.

„ÖRÜLJÜNK ÉS ÖRVENDEZÜNK ÉS AGYUNK DITSŐSÉGET NÉKI MERT EE JÖTA BÁRÁNYNAK MENYEGZŐJE ES AZ Ő FEEESÉGE EE KÉSZÍTETTE MAGÁT." (19. rész 7. vers) „ÉS ADATOT NEKIf HOGY FEL ÖL- TÖZZE TISZTA ÉS FÉNYES BÍBORBA MERT A BÍBOR A SZENTEKNEK MEGIGAZULÁSOK." (19. rész 8. vers) „BOLDOGOK AZOK AKIK A BÁRÁNY MENNYEKZŐJÉNEK VOTSORÁJÁRA HIVATAK." (19. rész 9. vers) „A LÉLEK ÉS A MENY ASZONY ÉSZT MONGYAK JÖVEL AKI HALYA IS ÉSZT MONGYA JÖVEL ÉS AKI SZOMJÚHOZIK JÖJÖN EL ÉS AKI AKARJA VEGYEN AZ ÉLETNEK VIZET INGYEN." (22. rész 17. vers)

A két legérdekesebb tárgyat a XVII. századból az aklii egyház őrzi.

Az egyik egy kis török pesgir kendő. A másik egy nagyméretű, takácsvászon abrosz, amelyet színes selyemszállal és skófiummal, leöltögetett laposöltéssel, tűfestéssel és halszálkás technikával hímeztek. Mesterien megszerkesztett, egyedülálló darab, készítője nagy hímzésbeli jártasságról tanúskodik, aki minden bizonnyal ismerhette a mintaszerkesztést is. A két szélből összedolgozott abrosznak mind a két darabját széles csíkban hímezték körbe, ezért a közepén, az összevarrásnál a pontosan megszerkesztett minta tükörképszerűen ismétlődik. így az egész térítőn 8 diagonális irányba mutató reneszánsz sarokminta található. Az oldalak szélén egyenes szárakon akantuszvirág és liliom váltogatja egymást. Az ismétlődő virágbokrokat az erdélyi hímzésekre jellemző, csigásán beforduló S-inda köti füzérbe, amelyeket az akantuszvirág száránál két, a liliom száránál három gyűrű fog ösz- sze. Az inda nagyobbik ívének közepét egy-egy, az álló liliommal megegyező nagyságú liliom, a kisebbik ív közepét egy-egy hétszirmú virág tölti ki. Ez a kompozíció kétszer ismétlődik a szél középvonalán egy álló akantusz- virággal, amelyet jobbról és balról érint az inda íve, és amelyet gyűrűk kapcsolnak egybe. Az abrosz végeinek mintáját a terebélyesen elnyúló sarokminta alkotja. A körbefutó virágfüzér egyetlen pillanatra sem szakad meg. A két oldalról találkozó S-indát az álló akantuszvirág szárán átívelő, kettős gyűrű köti egybe. A mintákat finom arnyalassal színezték, ezüst fémszállal, ekrü, óarany, kékeszöld, lángvörös, halványzöld selyemszállal hímezték (2-3. sz. rajz). Ajándékozójáról és az ajándékozás vagy készítés idejéről nem maradt feljegyzés. Az 1808-as leltárból szűkszavúan a következőket tudjuk meg: „Egy bétsi házi arannyal és mindenféle selyemmel varrott nagy abrosz".

167