Kárpátaljai Református Egyház 5. Tanulmánykötet - Magyar Református Egyház Javainak Tára 5. (Budapest, 2002)
P. Szalay Emőke: Ötvösművek és fémedények a kárpátaljai református egyházban - I. Kelyhek, poharak
Károlynak az ötvösmunkákkal kapcsolatos megállapításai érvényesek a református egyház klenódiumaira is. Más szempontból is jelentősek lehetnek ezek az egyházi edények. Annak következtében, hogy szinte kivétel nélkül ajándékként kerültek a gyülekezetek tulajdonába, az adományozók megörökítették az odaajándékozás időpontját, így segítségül lehetnek más évszám nélküli edények pontos datálá- sánál. Ez a kelyheknél szembetűnőbben látható a kannák és különösen a kenyérosztó tányérok esetében, mivel azok - ahogyan már fentebb említettük - a kelyhekkel szemben szinte kivétel nélkül használati edényként is szolgáltak a maguk korában.106 106 Itt csak az 1912-es Magyar Iparművészet idevonatkozó cikkeire utalunk. Fieber Ferenc az új művészeti stílus elemzésével vezeti be a kérdés részletes taglalását, amelyben foglalkozik az iparművészetnek az egyházban betöltött szerepével. Hangsúlyosan emeli ki, hogy az egyház, ha változtatni akar, vigyáznia kell, nem tévedhet a változó divatok ösvényére. MAGYAR IPARMŰVÉSZET 1912., 321-346. Majd Divald Kornél az egyházi fafaragással foglalkozik. MAGYAR IPARMŰVÉSZET 1912., 347-349. Témánk szempontjából Lyka Károly Egyházi fémmunkák c. tanulmányát kell kiemelni, aki felhívja a figyelmet arra, hogy az egyház sok műtárgyat igényel, de a sok fémtárgy művészi értéket nem képvisel, sőt egyenesen értéktelen. A monstrancia és a gyertyatartó esetében megfogalmazza, hogy ezek többnyire a gótikus tárgyak egyszerű másolatai. A kehely jellegzetes szertartási tárgy, amely formailag egy nyeles félgömb díszítéssel ellátva. Általánossá a gyári termékek váltak, amelyek sablonos formát követnek, aminek oka, hogy a tervezők is sablonos terveket készítenek. Ugyanakkor pedig az egyházi tárgyaknak is természetes formákat és díszítést kell követniük. Művészi feladat pl. az egyes részek illeszkedésénél díszítés alkalmazása. Ezt az alkotók úgy valósítják meg sokszor, hogy értelmetlen díszítésekkel látják el a tárgyakat, ami a kely- hek esetében szembetűnő, holott a kornak kellene megfelelni, azt tükrözni. MAGYAR IPARMŰVÉSZET 1912. 350-361. A következő két tanulmány az üvegfestészettel és a miseruhákkal foglalkozik. MAGYAR IPARMŰVÉSZET 1912. 362-368 és 369-377. Még egy tanulmányra hívjuk fel a figyelmet. Gerevich Tibor 1920-ban foglalkozik a tágabb értelemben vett egyházművészettel Egyházművészetünk címmel. Tárgyalja az ötvösség szerepét kiemelve, hogy nemcsak formában, de technikában is eredetit alkotott. Felhívja a figyelmet, hogy régi művészetünk felhasználása ne legyen egyszerű kompiláció, hanem az alkotók használják fel ugyan, de dolgozzák át azokat az új formanyelvnek megfelelően. Kiemeli, hogy az egyházművészet lelki felkészülést kíván, hiszen több egy tárgy megalkotásánál, vallomástétel. Ennek megvalósulásaként a gyári üzem helyett műhelyrendszert ajánl. MAGYAR IPARMŰVÉSZET 1920. 27-31. 46
