Ungi Egyházmegye - Magyar Református Egyház Javainak Tára 4. Kárpátaljai Református Egyház 4. (Budapest, 2001)

Palácskomoróc

1836-ban 57 házból álló falu 697 lakossal (Komoróccal együtt). A XX. század negyvenes éveiben 495 lakosából 301 fő volt református.213 A Palágyi család egyik tagja vette nőül (1575 után) a megözvegyült Nagymihályi Margitot, aki a településen pártfogásába vette a protestáns egy­házat és gondoskodott az istentisztelet gyakorlásának lehetőségéről. Szalay Ferenc a község földesura - Bereg vármegyei főispán, kisvárdai kapitány- és neje Nagymihályi Margit pártfogása segítette elő a reformáció befogadását. A földesúr vezetésével református hitre tért lakosok addig használt templo­muknak is birtokában maradtak. A kiterjedt rokonsággal rendelkező család még a XVII. században is jelen van, amint azt „Palágyiban" történt keresztelésről szóló feljegyzés megerősíti. „Anno dni 1642 die 26. Menis januar, Palágyiba kereszteltük meg az Nátafalusi Már­ton uram fiát Lászlót, Bodó Lajos uram feleségestül s Ungvári Pál uram voltak idegen atyafiak jelen az nagyanyja, Palági Ferencné komám asszonynál,"214 Részbirtokos volt ez időben a Losonczy család is: Losonczy János itt halt meg 1644-ben és a nagyszeretvai templomban temették el. Buttler János215 - akinek végső nyughelye a templom - az egyház pártfogója volt és nagy ala­pítványok létrehozójaként is ismert. Lélekszám: A XX. század harmincas éveiben Komoróc 231 fő, Palágyon 301 fő volt. 1999-ben 420 fő. Lelkészei: Szécsi János 1682-1683, Fogarasi András 1683-1688, Lénárt István espe­res 1688-1691, Györkei Sámuel 1695-1707, Szombati István 1709-1710, Sámai János 1710-?, Szombati Márton 1713-?, Széplaki István 1715-1722, Szombati Márton 1726-1729, Tasnádi István 1736-, Újlaki András 1737, Széplaki István 1742-1745, Szendi István 1745, Pányoki József1746-1748, Diószegi Dániel 1749, Aszalai György 1750-, Nánási Péter 1751, Hazai Pál 1754, Váradi István 1765-, Gönci József 1769-1773, Gönci Márton 1773-1780, Korláth Sámuel 1780-1781, Pethő János 1781-1785, Szabó György 1785-1795, Pazar István 1795-1796, Szabó István 1796-1799, Liszkai Sámuel 1799-, Sebő Sámuel 1804, Pazar István 1805-, Babarik Si­meon 1811-, Fodor Mihály 1815-, Jakabfi János 1817-1868, Szabó Endre később es­peres 1868-1875, Kövér Miklós 1875-1885, Tamáska István 1887-1889, Tóth József 1890-1899, Erdélyi János 1900-1906, Ráckövy János 1908-1928, Nagy József 1931-1978216, Stefán Miklós 1979-1990, Balogh János 1990-217 N. V. V. 213 Csíkváry A. 1940.190., Tóthné Polónyi N. 1990.161. 214 Mauks E. 1905., Horváth I. György 201. o. idézi Haraszy K. 1931. 326. 2,5 Deák G. 1910. 187. 216 Haraszy K. 1931. 325-334., Csíkváry A. 1940.190. 217 Radvánszky F. 2000. 112. 234

Next

/
Oldalképek
Tartalom