Magyar Református Ébredés, 1947 (5. évfolyam, 1-16. szám)
1947-03-22 / 6. szám
HATALMASAN ÉS ALÁZATOSAN- Á SZ A 8 AD TANÁCS ELÉ — Az Országos Református Szabad Tanács második ülésére a meghívókat kibocsátottuk. A Magyar Református Ébredés szerkesztőségére teljes felelősség nehezedik azért a kezdeményezésért, amit a; Szabad Tanács létrehozásával cselekedett. A cél világos volt és világos maradt előttünk. Egyházunknak, a magyar reformáció nagy öröksége hordozójának gyökeres belső megújuláson kell átmennie, hogy vállalhassa és végezhesse azt az óriási szolgálatot, amit Isten rábízott és elvár tőle az egész magyar életért és azon túl a világ evangélizálásában való részvételéért. Felelőségünk az elmúlt félév óta mérhetetlenül megnövekedett. Ha rajtunk állt volna, ha a magunk emberi kívánsága szerint cselekedhettünk volna, nem kezdtük volna ezt el és nem folytatnánk. Parancsunk van. Isten legyen hozzánk irgalmas, hogy engedelmesek tudjunk lenni. A Szabad Tanács múlt év augusztusi munkájának gyümölcse le van téve egy kötetben az egyházi közvélemény asztalára. Megpróbáltuk, megváltani látásainkat, elmondani szívszorító félelmeinket és megmutatni az életnek Istentől még mindig nyitva hagyott útját egyházunk és népünk számára. Megváltottuk, hogy az ítéletet tartó Isten keze még föl van emelve ellenünk. Mérhetetlen irgalmának nagy csodája, hogy megmaradtunk s az újrakezdés nagy ajándékát ismét megnyertük. De nagyon világosan láttuk, hogy kevés, gyorsan fogyó időnk van csak. Az irgalmas lehetőség föl nem ismerése, hálás e] nem fogadása és az Igéhez való egészen becsületes, engedelmes alkalmazkodás hiánya arra fogja kényszeríteni Istent, hogy még keményebben bánjék velünk. Alig több mint féléve, hogy ezeket elmondottuk. Meg kell majd nagyon alázatosan vizsgálni, hogy látásainkhoz mi magunk mennyire voltunk hűségesek és a megcselekedni valók közül mi magunk mennyit tettünk meg legalább azokból, amikhez nem kellett szervezeti reform és nagyobb egyházi közületek határozata. És meg kell azt is vizsgálnunk, hogy a Magyar Református Egyház nagy egésze mennyit látott meg és mennyit valósított meg Istennek e súlyos ítéletet tartó, felelősségteljes korszakában az ő nyilvánvaló parancsaiból. Meg valljuk: félelmes dolog reánk nézve, hogy látásunkat és szorongó aggodalmainkat súlyosabban igazolta az elmúlt félesztendő, mint ahogy mi magunk is hittük. Még bennünk is volt az Isten sürgetésével szemben határozatlanság és bizonytalanság. Mi is benne szenvedünk abban a bűnben, hogy elvileg igazat adunk Istennek, de gyakorlati magatartásunkban úgy viselkedünk, mintha még ráérnénk. Pedig tudtuk és most még félelmesebben tudjuk, hogy nem érünk rá. Ha más jellel föl nem ébreszthetett volna az Isten mindnyájunkat, alig lehet félreérteni azt a figyelmeztetést, amit az egyházak és a kialakuló új magyar demokratikus állam viszonyának most már egészen gyakorlatiasan fölvetett kérdése jelent. íme, a nagy kérdés föl van vetve s egyházunk vallja, hogy az Evangélium tisztább és teljesebb világosságát megkapta Istentől, — mégis abban a veszélyben vagyunk, hogy mások fogják megszabni a problémák fölvetésének sorrendjét, mások fogják saját elvi alapjaik szerint fölvetni és megharcolni a kérdéseket, mi pedig taktikai meggondolások szerint hányódni jobb- és baloldali sziklák között. Az Evangélium tisztább és teljesebb világosságát valljuk a magunkénak, amiből az következik, hogy egyedül saját elvi alap. jaink szerint kell megvizsgálni az összes kérdéseket, megállapítani a magunk tiszta álláspontját és gyakorlati magatartását/Lehet, hogy ki fog derülni néhány kérdésben, hogy a római katolikus egyházzal vannak közös frontjaink és ki fog derülni más kérdésekben, hogy a baloldali tényezőkkel értünk egyet. De nem szabad, hogy szempontunk legyen akár az egyik, akár a másik. Ha nem lesz nekünk magunknak tiszta elvi álláspontunk a jelen helyzetre nézve, rassz frontokat fogunk 1 artani és az igaziakon is vereséget fogunk szenvedni. Ez csak egy, bár elég komor jele az ítéletnek, ami rajtunk van. Kevésbé szembetűnő, de sokkal súlyosabb az a belső meghasonlás, amelyben magunk között vagyunk. Mi hozhat itt tisztázást? Nyilván csak egyetlenegy. Minden fenntartás nélkül, minden mellékszempont félre- dobásával, még az úgynevezett egyházi érdek hamis jelszava erélyes félretételével is, egyedül Isten Igéjét vállalni el döntőnek. Nem szabad, hogy minket az Ige is vezessen, meg más szempontok is. A kétszempontú — ez mindig, sok- szempontúságot jelent _— embernek és közösségiek nem lehet más a sorsa, csak visszásság, visszavonás és meghasonlás. Külsőleg pedig: vereség. Ezért a Szabad Tanács ülése elé eredetileg ezt a címet akartam írni: Határozottan és alázatosan. De amelyik napon ezt a cikket írom, az Exodus vezérfonal szerint elolvastam a Mária énekét és szégyeltem a magamtervezte címet. Nem arról van szó, hogy mi vigyázzunk sokkal jobban, mint bármikor eddig a saját magatartásunk alázatosságára és ugyanakkor Isten sürgető akaratát határozottan valljuk és hirdessük. Sokkal nagyobb dologról van szó. Arról, hogy Isten »hatalmas dolgokat cselekedék karjának ereje által«. Isten cselekedjék hatalmasan, mi pedig legyünk alázatosak. Nekünk őt kell dicsőíteni és engedni, hogy hatalmas dolgokat cselekedjék. Bár lenne ránknézve igaz most Nyíregyházán a Mária dicsőítő énekének vallomása: »Nagy dolgokat cselekedék velem a Hatalmas.« És bár teljesednék rajtunk az Ö ígérete: »Az Ö irgalmassága nemzetségről nemzetségre van azokon, akik őt félik.« (Csak azokon.). Bereczky Albert MAGYAR REFORMÁTUS ÉBREDÉS 3
