Magyar Református Ébredés, 1947 (5. évfolyam, 1-16. szám)
1947-06-14 / 12. szám
engedelmességre jutása, valamint zsinatunk törvényhozó munkája által meg nem valósulhat, zsinatunk abból a célból, hogy a kezdeményező első lépéseket a cél felé már unióst megtegye s ezzel bizonyságát adja annak, hogy az egyház megújhodását és benne az egyháztagiság rendezését szent felelősségének tartja, a következőket határozza: 1. Minden gyülekezet, elsősorban a presbitériumok, de a gyülekezet imádkozó közösségei, valamint a gyülekezet a maga egészében is a fentiekben alapvonalaiban ismertetett bibliai hitvalláisi és reformátora tanítást, tegye rendszeres és alapos tanulmányozási tárgyává, jól tudván azt. hogy e vázlatos iránymutató anyagot a tanulmányozás során bőven ki lehet és kell egészíteni a megnevezett forrásokból. Evégből tartsanak lelkészi, presbiteri és tanítói konferenciákat. Tegyék e tanításokat a gyülekezeti igehirdetés tárgyává. Foglalkozzanak vele az ifjúsági, valamint nőszövetségi és egyéb közösségekben is. Az ezekből leszűrődő eredményt a presbitérium foglalja össze és ez év október hó 1-ig az egyházkerület püspöki hivatala útján zsinatunkhoz terjessze fel. 2. Azok a gyülekezetek, amelyekben már történtek kísérletek a fenti aiapelvek megvalósítása által a hitvalló egyháztagság kialakítására; ezekről iái kísérleteikről, tapasztalataikról, eredményeikről és nehézségeikről szintén a jelzett időig és módon tegyelnek jelentést3. Addig is, amíg az előző pontok‘alapján a gyülekezetek felterjesztései, tapasztalatai és tanulmányai alapján a zsinat egy általános érvényű határozatot hozhatna az egyháztagság ügyében az 1933. évi I. te. 29. §-ban említett nyilatkozatra nézve a zsinat úgy határoz, hogy azt azoknak akik az egyháztagsági jog teljességét igénylik, beleértve a választói és választhatósági jogot" is, alá kell írniok. Teljes tudatában kell lennünk annak, hogy a nyilatkozat megtételét, meg kell előznie megfelelő gondos és lelkiismeretes felvilágosító és lelkileg előkészítő munkának. Ezért felhívja a zsinat a gyülekezetek lelkipásztorait, presbitereit, hogy a nyilatkozat megtétele előtt találjanak megfelel módot, elegendő időt ennek az előkészítő munkának elvégzésépe. . HÍREK Hit mélyítő csendesnapok. A Megbékélés' Háza (Nyíregyháza.' ezévi nyári progranfmja hitmélyítő csendesnapokíkial kezdődik: július 1—9-ig. Tárgyai: »Isten uralma "bennünk és általunkx (Men országa személyi és közösségi vonatkozásában). A csendesnapokon résztvebet bárki. Jelentkezni lehet július 25-ig. Jelentkezési díj 5 forint. Előre beküldendő a RGvEBT 1052. sz. csekkjén, vagy 20 fillér portóköltség hozzáadásával posta- utalványon Megbékélés Háza, Nyíregyháza^ címen. Ellátási díj: napi 6.50 forint; ezért a telep ágynemű nélküli -szállást és napi háromszori étkezést ad. Az ellátáshoz mindenkinek hoznia kell napi 10 deka lisztet és 3 deka zsírt • Kenyériről mindenkinek . magának kell gondoskodnia, kenyérjegyek beválthatók lesznek- Cukrot is mindenkinek magával kell hoznia: Felszerelés: Biblia, Zsoltáros könyv. »Énekeljetek, minden népek!« című énekfüzet, Heidelbergi Káté-, (Iratterjesztés- besn helyszínen] kaphatók.) Ágynemű: lepedő, párna, takaró. (Hja valaki semmiképpen sem tud hozni, jelentkezésekor előre jelezze.) Meleg ruha is, fürdőruha, tisztálkodási felszerelés. Jöjjön mindenki, aki szabaddá tudja tenni ezeket a napokat. A lelki elmélyülés mellett meglesz a testi pihenés lehetősége is. A csendesnapokal kirándulással és fürdéssel is ösz- sze lehet kötni. 6 Missziói tanulmányi csoport csendesnapjai. Július 11—18-ig missziói tanulmányi csoport csendesnapjait rendezi meg Isten segítségét remélve a Megbékélés Házában, a- magyar ébredési mozgalom, a Miagyar Református Külmissziói Szövetséggel együtt. Tanulmányozás alá kerül a misz- szió theologiája. a pogánymis&zió és ia zsidómisszió minden kérdése. Külön tanulmányozás alá kerül az indonéz misszió. Résztve- hetnek rajta a meghívottak és az indonéz misszió iránt érdeklődők. Reménység szerint dr. Hoekendijk holland lelkész, a holland Kül- missziói Tanács főtitkára és felesége is résztvesznek a csendesna- Dokon. A csendesnapok összefoglaló tárgya: nisten uralma és a misszió«. Jelentkezni lehet július 5-ig. Tudnivalók, mint a hitmó- lyítő csendesnapokon. t>A gyülekezeti munka mai érr telnie és feladatai« címen jelent meg Dr. Makkal Sándor theolo- giai professzor legújabb füzete. Ajánljuk olvasóink figyelmébe. »A magyar béke« címen jelent meg dr. Karácsony Sándor legújabb könyve, az idei könyvnap számunkra legérdekesebb újdon- donsága. A könyv a háborúból békére (reformra) nevelés kérdéseit tárgyalja. Tárgya a társas lélek alsó határa és a jogi nevelés. A könyv szól a magyar békéről általában, majd tárgyalja a megbékélés kérdéseit: az idők teljességében, — az itthoniakkal, — szomszédainkkal, — az ifjúsággal, — Istennel. A könyvet a szerző Bereczky Albertnek ajánlotta, mi pedig ajánljuk minden olvasónknak. Megrendelhető kiadóhivatalunk útján is. Ara 20 foxiat. A zsinat az egyházi sajtóról »A zsinat kötelezővé teszi, hogy minden gyülekezetünk legalább két olyan egyházi lapra fizessen elő, amelyik az egyházunkban történő eseirtényekről és mozgalmakról állandó tájékoztatást nyújtanak. Kimondja a zsinat, hogy minden lelkipásztor havonta legalább kétszer presbitereit e lapok tartalmának ismertetésére összehívni és ez alkalommal őket részletesen tájékoztatni köteles. Minden lelkipásztor negyedévenként egyszer olyan gyülekezeti összejövetelt köteles rendezni^ és megtartani, amelyen ezekről az eseményekről és mozgalmakról a gyülekezetnek minden t?gía értesülhet és igyekezzék a lelkipásztor, hogy gyülekezetének a mozgalmakról alkotott véleménye a presp’tórium * onnan az egyházmegye elé' kerülvén. e<rvháznnk országos hatósá- ga'urlr ít, tudomásár,, jussom Kívánatosnak tartja a zsinat, hogy ezeket a gyülekezeti megbeszéléseket a lelkészek csak vezessék s engedjenek szalad utat a gyülekezet gondolatai és akarata megnyilvánulásainak, gondolván arra is, hogy éppen ezek a szabad megnyilvánulások használnak a legtöbbet a gyülekezetnek, megmutatván nemcsupán azt, hogy hol jelentkezik örvendetes tünet annak életében, hanem azt is, hogy hol van abban a halok forrása, mi a gyülekezet betegsége és a betegség orvossága,« Baráti találkozó. A RGyEBT budapesti és pestkörnyéki tagjai és barátai legközelebbi találkozójukat június 25-én tartják Budapest, Pozsonyi-út 58- száin alatt, a tanácsteremben. MAGYAR REFORMÁTUS ÉBREDÉS