Magyar Református Ébredés, 1947 (5. évfolyam, 1-16. szám)
1947-04-19 / 8. szám
vagyok, semhogy ők e kérdésben bárhogy és bárkinek nyilatkoztak volna. — Szeretném tudni, hogy kinek a tanítványa vagy, — kérded — mert olyan sokszor különösek és meglepőek igehirdetéseid, tanításaid, cikkeid? .Mindenek felett és előtt Jézus Krisztus tanítványának szeretnék bizonyulni. Tudom, hogy ez csak két esetben lehetséges, ha benne maradok az Igében, az ö tanításaiban és ha betöltőm az új parancsolatot, tudok úgy szeretni, ahogy Ö szeret! engem. Mind a kettőre őszintén és a szívem bensőjéből vágyom, de egyikre sem mondhatom azt, bogy már elértem, vagy hogy már tökéletes lennék benne. Ha emberi tanítómestereimet veszem számiba, legelőször Nendtvich Gyuláné Kocsis Etel nayynémémre gondolok. Édesanyám halála után ő nevelt nagyanyámat és édesanyámat is ő nevelte). 1848-as honvédszázados, mérnök bibliás és zsoltáros özvegye volt, aki 90 éves koráig huszonöt árvát nevelt fel. Ő főként két dologra tanított: az életet praktikusan, valóságosan nézni ée> sokat olvasni. Theológiai tanáraim közül négy van olyan, akinek tanítványául vallom, magam, s akikre most is gyakorta gondolok, nem csak megmerevedett diákemlókeimben, hanem véleményeim megalkotása és döntéseim meghozása, közben is. Időrendben sorolom fel őket. A legelső dr. Sebestyén Jenő. a budapesti theológia akadémián volt a rendszeres theológia tanára. A hitvallásokat adta kezembe, megtanultam tőle, hogy theológiai szemmel nézzek mindent. A második dr. Victor János, akkor a budapesti theológia akadémián a filozófia és pedagógia tanára^ Tőle tanultam már akkor is, azóta is a theológiai gondolkozást. A debreceni egyetemen megboldogult Csikesz Sándor volt professzoromtól tanultam legtöbbet, főként azt, hogy az egész élet theológiai probléma és maga a theológia életprobléma. Dr. Révész Imrétől, az egyháztörténet professzorától tanultam értékelni a XVI. és XVII. század magyar theológiáját és a magyar reformáció külön eredményeit. Tőle tanultam azt is, hogy a theológia, az igehirdetés, .az egyház, a gyülekezet a történő életnek az ügye és része. Mind a négyük összhatásaként lettem Kálvin tanítványává. Theológiát, bibliai gondolkodást, meg kell vallanom őszintén — Kálvintól tanultam igazán. Számomra most is ő a legnagyobb, a legmodernebb theológus. Meg kell még említenem megboldogult dr. Tankó Béla debreceni filozófiaprofesszort, akinek filozófiai látása kritizálni tanított. Bár dr. Karácsony Sándornak, mint debreceni egyetemi magántanárnak csak egy fél évig voltam hallgatója, mégis tanítványának érzem magam. ö a másik emberrel ismertetett meg. — Mért hagytad el az Evangélium szolgálatát és mért mártod bele magadat a politikába? — kérded. Hát nem hagytam el az Evangélium szolgálatát és meg vágyóik róla győződve, és állítom is, hogy minden szolgálatom — bár gyarló és ítélet alá vonható — az Evangélium szolgálata. Mégpedig az Isten országa (mindenható urasága) Evangéliumának a szolgálata. Az Isten nem egyeseket, nem embereket, nem egyházat, hanem a világot iszeret'te úgy, hogy adta az ő egyszülött Fiát, hogy valaki hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Isten nemo-ak üdvözít és egyházat igazgat, hanem én úgy ismerem, hogy ö a történelemnek, a népeknek, a nemzeteknek is az Ura. Erről bizonyságot tenni, nem: politika és ea nemhogy tilos a keresztyén embernek és az igehirdetőnek, hanem kötelessége. Jézus Krisztus nem az egyház, nem a, hívők, hanem a ■»Világ« Világossága. S ö tanítványait ás a világ világosságául rendelte. Amit te politizálásnak mondasz, az jézus Krisztus ígéretének a beteljesedése: enyém lett az életnek világossága; és az Ö rendelésének való nagyon gyarló és igen hitvány engedelmesség, — Honnét van a sok pénzetek? — kérded — és kifogás tárgyává teszed, hogy jól vagyok öltözve, bundámat, aranyórámat, sok utazásomat. Hát sajnos nem sok pénzünk, hanem sok adósságunk van. Még mindig van kb. 20.000 forintnyi adóssága TárÍO easágunknak. Sőt ha a tavalyi deficitet, amit feleségem orvosi jövedelméből fizettünk ki, Is számítjuk, akkor még 6000 forint. Az igaz, hogy a lelkészi jövedelmemből (VI. fizetési osztálynyi összeget kapok összesen) nem volna elég sok mindenre. De Isten ajándékának veszem, hogy van egy »szerelmes bolond feleségem« (ahogy egyik püspökünk mondta), akinek van valami magánvagyona, aki orvos és a maga jövedelmét is százszázalékosan az ügy szolgálatába állította. Neki lyukas a cipőtalpa, túlstoppolt a harisnyája és az esedékes számlára* odaadja az utolsó fillérjét. Bundám, és az újnak látszó ruhám és aranyórám nagy árba került: nemrégiben tragikusan elhunyt sógoromtól örököltem. Társaságunk »jó bolond« munkásai bizony nagyon hézagosán kapják meg fizetésüket. A munkát csinálják, nem panaszkodnak, de én, mint a Társaság elnöke, sokszor nagyon szégyellem magamat, hogy anyagilag ilyen rosszul állunk. De mégse kérünk lelkészeink számára állami fizotéskiegészítést. Miért lettem nyíregyházi lelkipásztor? — kérded legutoljára. Hát így történt a dolog: 1944 októberében itt maradt a nyíregyházi református egyházközség mindenki nélkül. Elmenekültek az emberek. Magának a városi icgyházrésznek nem is volt lelkipásztora, illetve, akit meg-választottak, az már nem jöhetett el. A helyettes lelkész (aki egyben a tanyai lelkész is volt), a segédlelkészek, a vall ás oktatók mind »lmentek. Molnár Bálinttal ketten maradtunk. Tartottuk az istentiszteleteket, prédikáltunk, temettünk. Majd november 19-én ' ősgyülést hívtunk össze, hogy ' valamilyen formában kimondjuk, hogy mi vagyunk a nyiregyházi református egyházközség, ezért használjuk a templomot és az egyházi épületeiket. Presbiter összesen, három maradt itthon, a hatvan közül. A templom ablakaiból jócskán volt he. törve. A tető is megrongálódott. Valakinek csak meg kellett csináltatni. Hát hozzáfogtunk. Decemberben aztán az egyházmegye esperese meghízott a helyettes lelkészséggel. Azután 1945 májusánál tovább nem lehetett húzni a le’-készi állás betöltését, akkor már a presbitériumnak több mint a fele előkerült. Sok belső tusakodás után esperesünk As püspökünk unszolására feltételesen elfogadtam az egyházközség egyhangú meghívását. Feltételeim voltak: 1. hogy szabadon járhassak evangélizálni és az országos rám váró feladatok végzésében ne gátoljon, hanem segítsen a presbitérium; 2. hogy munkatársaimat az evangélizáeió és egyéb szolgálataim szempontjából magam választhassam meg; 3. hogy ha elérkezettnek látom az időt, hogy a kettős terhet és felelősséget tovább hordozni nem tudom, vagy ha a gyülekezeti munka végzése gátol az országos munka végzésében, akkor a lelkészi állásról való lemondásomat mindjárt tudomásul is vegyék. Nehéz volt vállalnom ezt a szolgálatot, mert bizony- nem könnyű dolog egyéb dolgaim mellett egy ekkora egyházközséget vezetni és ennek nagyobbik egyház- részét még p ász t1 rote i is. Elfogadtam, hogy Isten akarja így, most is még az a látásom, bár várom azt az időt, amikor Isten az egyik teher felelőssége alól tel fog oldani. Itt meg kell vallanom' azt, hogy a nyíregyházi egyházközség és gyülekezet igen nagy segítség egyéb szolgálataimban is. * Válaszoltam nyíltan, őszintén kérdéseidre. Csak most én vagyok arra kíváncsi, hogy mivel lett jobb és tisztább a helyzet. Te, meg mások továbbra is hiszitek, amit akartok, mondjatok, amit akartok. Bármit beszéltek, gondoltok, pletykáltok, mi csináljuk a magunk dolgát, hordozva érte Isten és emberek előtt a felelősséget. Szeretnénk nagyon Krisztus nyomdokaihoz szabni magunkat, »aki szidalmazta!van viszont nem szidalmazott, szenvedvén nem lényégé fizott; hanem hagyta az igazságosan ítélőre ...« (I. Péter 2:23.) Békefi Benő MAGYAR REFORMÁTUS UBREDÉS
