Magyar Református Ébredés, 1947 (5. évfolyam, 1-16. szám)
1947-02-08 / 3. szám
Nem hiszünk Mostanában sokféle lelkészkonferencián vettem részt Minda- nütt előkerült az igehirdetés kérdése is, mégpedig rendszerint . olyan panaszokkal egybekötve* hogy az emberek nem hisznek igehirdetésünknek. A sárospataki lelkészkonferencián a határainkon túl is körülnéztünk s kiderült, hogy nemcsak nálunk van baj az igehirdetéssel. Európa más országaiban is hangzik a panasz: hirdetjük az Igét és aa emberek nem veszik komolyan. Nemrégiben járt itt nálunk Boegner Márk francia református lelkész, az ökuménikus Világtanács egyik elnöke. Ö nagyon felelős helyről, magas őrtoronyból szemléli ® Ivilág i eseményeit^ s előadásában ő is arról beszélt hogy la világ »dechristianizáló- dik«, azaz mind jobban elidegenedik a keresztyénségtől. A probléma súlyosságát mutatja az a (tény is, hogy nem a didalmtas materializmus szorítja háttérbe a keresztyénséget Nem azért »dechristianizálódik« a világ, mert rájött most már végérvényesen arra, hogy nincsen más, csak anyag s ennelki megfelelően időszerűtlenné lett a ke- resztyénség egész tanítása. Éppen az a megrendítő a dologban, hogy az emberiség kezd ^kijózanodni az anyagnak a bűvöletéből. Ma már sokkal szerényebb, alázatosabb, mint ezelőtt ötven évvel volt. Ma már legalább any- nyit tud, hogy az anyagból nem kaphat végérvényes feleleteket kínzó kérdéseire. Ma már az anyagon túli világban kezd tapogatózni, a szellem világának kapuin zörget, onnét belülről remél valami világosságot. Az a tragikus vonása azonban a mi világunknak, hogy amikor egyrészt az emberiség csalódottan elfordul az anyag világától s a lélek világába kér bebocsátást, ugyanakkor csalódottan elfordul a »keresztyénségtől« is és valami egészen újat keres. Uj spiritualizmus felé haladunk, de ez nem a keresztyénség spiritualizmusa lesz, hanem valami más, talán a spiritizmusé, talán a keleti misztikáé, vagy ami még valószínűbb: minden eddigi spirituoliz- musnak valami rettenetes keveréke. Nagyon felelőtlen magatartás az, ha mi ezeket a jelenségeket úgy vesszük tudomásul, hogy elkezdünk fenyegetőzni: megállj csak_ te csúnya világ, majd utolér téged az Isten igazságos ítélete azért, amiért te így megveted a benned lévő keresztyénséget. Sokkal becsületesebb dolog lenne, ha megalázkodásra kész szívvel elkezdenénk gondolkozni azon, hogy hogyan jutottunk ide. Ha a világ valóban ideju8 egymásnak tott, azért szinte kizárólagosan egyedül caak bennünket terhel a felelősség. És éppen a mostanában lezajlott lelkészkonferenciá- kon jöttem rá arra, hogy hol van a bajnak gyökere, mi az, amiért mi vagyunk felelősek. Éppen az a mód, ahogyan »zaj«-lottak ezek a konferenciák, figyelmeztetett a baj lényegére. így fogalmazom meg a dolgot: nem hiszünk egymásnak. A világ nem hisz a mi igehirdetésünknek azért, mert mi, a hívők, mi sem hiszünk egy- másnaik Jézus Krisztus így állította fed a mérleget »tökéletesen eggyé legyenek« és »hogy megismerje a világ, hogy te küldtél engem«. A világ cstak úgy tudja felismerni Jézusban az Isten Piát, ha a keresztyének egységre jutnak. Ennek a tételnek a visz- szája is igaz: minél jobban szétszakadozik a keresztyének egysége, annál kevésbé hisz a világ Krisztusnak. Amikor tehát mi egymással patvarkodunk, akkor nemcsak azotk a bűnök terhelnek, amiket a harc hevében egymással szemben elkövetünk, hanem ezeken messze túl az az egy, de annál rettenetesebb bűn, hogy a mi patvarkodásunk miatt a világ mind messzebbre sodródik el Krisztustól. Nyilván nem úgy kezdődik (azonban a gyógyulás, hogy én felszólítom a másikat: lásd be végre, hogy azért van »dechris- tianizálódás« a világban, mert te nem hiszel nekem, te mint hivő keresztyén nem fogadsz el engem. Higyj azért végre nekem és fogadj el engem. Úgy kezdődik a dolog, hogy ón, aki szintén nem hittem eddig a másiknak (lehet, hogy ez már válaszképpen született meg arra, hogy először ő nem hitt nekem, de akkor is) most elkezdtek azon gondolkozni, hogy hátha ő is valóban Krisztusra gondol akkor, amikor Krisztusról beszél, hátha ő is az egyházra gondol akkor, amikor az egyházról beszél, hátha ő is szereti az Is*cn egyházát és a magyar népet. Hátha a kettőnk közti különbség csak az, hogy én a hitben erős vagyok, ő pedig erőtlen. Milyen nagyszerű lenne, ha komolyan tudnánk venni azt, hogy mi vagyunk az erősek és n másik oldalon vannak a gyengék és milyen nagyszerű lenne, ha a másik oldalon is komolyan vennék azt, hogy ők az erősek, mi pedig vagyunk a gyengék, s azután ők is meg mi is mindnyájan halálos komolyan vennénk azt, amit Pál apostol mond az erőseknek: »a hitben erőtlent fogadjátok be, nem ítélgetvén vélekedéseit « s később: »tartozunk pedig mi, az erősek, hogy az erőtlenek erőtelenségeit hordozzuk és ne magunknak kedveskedjünk, mindegyikünk tudniillik az ő felebarátjának kedveskedjék annak javára, épülésére. Mert Krisztus sem önmagának kedveskedett...« Tudom jól, hogy ezeknek a gondolatoknak, csak ott van akusztikájuk, ahol angyali szózat hirdet »békességet« a »jóaka-- ratú embereknek«. farkas József Kinek az érdekében? Családi körben vagyok. Testvérek, sógorok s barátok ülünk fehérasztal •mellett. Éppen vacsorálunk. Mindem kinek van valami mondanivalója. Megindul a beszélgetés. Hallgatok, Valami rettenetesen fáj: Még az enyémek isti Panasz, panasz után buggyan elő a kesergő telkekből. Előjönnek az egyéni sérelmek, bántódá- sok, kifakadások. .. ■ Hallgatok, mert fáj, egyre jobban fáj, hogy a beszélők azt hiszik: mindennek az ő érdekükben. kell történnie ... Rettenetes ám ez, főként keresztyének, hívők közöd. Vonaton jó néhány órára egybezdr bennünket a zsúfoltság. Előbb mindenki hallgat. Majd elkezdi egyik s egyszerre csak mintha régi jó ismerősök lennének, mindenki beszél■ Én hallgatok. Itt is nyilatkoznak belülről az emberek■ Mindenki kritizál min. dent. Nem tudom más hogyan hallgatja, de nekem rettenetes- Mi épülés és haszon van az ilyen beszédbent Végül nem bírom a hallgatást tovább. Megkérdezem: Kinek az érdekében szólnak1 Magyar élet, magyar demokrácia, magyar közélet, magyar jelen és jő. vendő... Vagy egyház, reformáció, ébredés, lelki szolgálat... Nagyhatalmak egyensúlya, viszonya, világbéke ■.. Ezek a témák. Miért van ezekben olyan sok és mély ellentét még a hívő magyarok között isi A szempontok miatt• Nem tanu'tunk meg saját magunkból kilépni, magunkat megtagadni. Hogyan értse meg a magyar életet az, aki saját, legfel, jebb sosztálya« érdekében csinál mindent? Óh, jaj, csak vennék észre a nyilatkozó, kritizáló, zsörtölődő hívő magyarok, hogyan vigyorog ki mindenből, amit tesznek, mondanak: hi. tűkből, vallomásukból, véleményükből az »önérdeke.. Itt is az a baj, hogy darabokban élik az életet: külön hisznek, szeretnek, külön esznek, isznak, külön alko'. nak véleményt és külön politizálnak. Pedig Jézus az ■»egész« élet Ura és ő mondotta: ^Ha valaki én utánam akar jönni, tagadja meg magát...« önérdekből, osztályérdekből nem le. hei helyes és egészséges magyarság- szemlélel.e senkinek se . •. A magyar életet helyesen csak a nép érdekéből lehel látni. Csak ez nehéz addig, míg ezen a vonalon nincs önmegtagadás ... Az egyház életét csak Isten népe érdekében lehet helyesen megítélni. Ehhez megint önmegtagadás kellene... És mind a kettőhöz még valami: Isten dicsősénének a szemszöge• MAGYAR TAMÁS MAGYAR REFORMÁTUS ÉBREDÉS
