Magyar Református Ébredés, 1947 (5. évfolyam, 1-16. szám)
1947-01-11 / 1. szám
Van — ívuááadik — ó/zM az /= Az az érzésem, hogy a mai keresztyénség túl sokat beszél Istenről. Mindenesetre kevesebbet hisz Benne és Neki, még kevesebbet engedelmeskedik Neki, mint amennyit beszél Róla. Tanított, prófétáit, elgondolt Istene van. Ha Istenről szól, beszél vagy ha Öreá hivatkozik valaki, olyan ritka esetben érezhető és tapasztalható a csipkebokori jelenet megismétlődése: »Oldd le a te saruidat, mert szent ez a hely, ahol állasz.« A szentírásbeli Isten- megjelenések mind félelmetesen komolyak és megdöbbentően életesek voltak. Ezeket tudva, vallva, mégis lapunk ez esztendei első számában legelőször Istenről kell vallanom. Sokféleképpen csináltam számadást erről is, amarról is, megvizsgáltam a dolgokat, helyzetünket, sorsunkat, múltúnkat, jelenünket, látásainkat. Nagyon sok szomorúság, félelem, bánni, sirftni- való gomolyog bennem. Meg nem bánt régi bűnök, megcselekedett, sőt erénnyé kikiáltott új bűnök, régi s új mulasztások, régi tévedések, új hazugságok, régi rosszul választott utak és új eltévelyedések... Jaj, jaj, hol talál az ember valami vigasztalót, valami biztosat, valami örökké érvényest, valami eltéveszthetetlent... így roskadok Isten elé és vallók Róla alázatosan, félve, de bizalomteljesen, nagyságától megrettenve, de szere- tetétől legyőzetve. VAN ISTEN! Milyen sokan kételkednek Benne, milyen sokan feledkeznek meg Róla, milyen sokan nem számolnak Vele. Ö mégis van. Az Ö van-ja a volt—van—lesz, tegnap—ma—holnap, a múlt—jelen—jövő, öröktől fogva örökké való. Nem olyan a világ, az élet, az igazság, a szépség, a jóság, a szentség, az ember, az anyag, a lélek, mint amilyennek ember, emberek, tudósok, tudatlanok, nagyok, kicsik gondolják, hanem olyan, amilyennek Isten teremtette, alkotta, ítéli és értékeli. Ami volt, van, lesz, az nemcsak éppen hogy volt, van, lesz, hanem az mind Istentől, Isten által és Istenre nézve volt, van, lesz. Az Isten van-ja életteljes, múlhatatlan élet. Nem kezdet vagy vég, hanem kezdet és vég egyszerre. Nemcsak igazság vagy szeretet, hanem a kettő együtt és egyszerre. Van Isten s én, a nyughatatlan, bűnös, nyomoruk ember, a hányt-vetett' életű, kóborló útú és kitudjamilyen sorsú ember tudhatok Róla. Több: az övé voltam, vagyok, lehetek, leszek. URALKODIK AZ ISTEN. Az élő, a volt—van —lesz Isten mit csinál? Mi lehet az igazi Istennek a dolga a roppant világban, a mindehség létében, de a kis világban, a kis léiben egyaránt. Ö uralkodik. Az Ur, a mi Istenünk, egy Ur! Egyetlen Ur! Rajta kívül nincs senki más, akinek hatalma mindenre kiterjedne és mindent^ betöitene. Uralkodik az Isten létében: minden létezőt, történőt, előállít, elmúlat, ural. Uralkodik életében is, mert nem statikus léte van. Uralma történik, kibomlik, teremt—pusztít—újrateremt, ítél—kegyelmez, min. dent csinál. Ö uralkodik és mindenható uralnia kihat életre, világra, emberre, történelemre, minden világkorszakra. Uralkodik az Isten... Csak én, iái nyomorult, nyavalyás, megvakult és fellázadt ember látom zavarosnak, összekuszáltnak, igazságtalannak, felforduljak a világot. S csak addig látom így, míg magam is meg nem hódolok, oda nem roskadok az uralkodó Isten elé. Az uralkodó Isten uralma* az Isten országa s ez az Isten munkája. Ö fölöttem, bennem és általam is munkálkodik. Oh milyen jó lenne ezt tudatosan hinni és engedelmesen tenni: mindig keresni először Isten országát és az Ő igazságát. SZÓL AZ ISTEN. Honnét tudhatok én erről a felbecsülhetetlen, a világnál, szívemnél, mindennél nagyobb, élő, uralkodó Istenről? Nem csak képzeli az ember, hogy van ilyen? Nem csak logikai kényszerűségből alkotta meg az ember ezt az Istent? Nem, mert szól az Isten. Beszéde van az Istennek. Szólása és beszéde összetéveszthetetlen. Akihez szól, akivel beszél, az tudja, hogy most Isten szólt vele. Ábrahám, Mózes, a próféták és az apostolok kétség nélkül tudták, most Isten szól hozzájuk. Nincs itt semmi bizonytalankodás. Nincs itt semmi kétségesség. Szólott az Isten és az ö Igéje megmarad. Az ég és a föld elmúlhat, de Isten beszéde megmarad örökre. »Az Ige testté lett és lakozék mi közöttünk (és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét) aki teljes vala kegyelemmel és igazsággal.« Szól az Isten. Milyen döbbenetes: hozzám is szól, engem is méltat arra, hogy szóbaálljon velem. Szava sziklazúzó pöröly egyszer, máskor édesebb a méznél. Egyszer elhat a szíveknek és a velőknek megoszlásáig és megítél minden gondolatot s indulatot, máskor kétségbeesett, reménytelen szívemnek, lelkemnek prófécia, evangélium a bűnbocsánatról és üdvösségről. Egyszer az isteni tiltás kerubjainak lángpallosa, máskor a küldés kemény parancsa- Egyszer földresujt szavával, máskor, mint férfit anyja, úgy vigasztal... Szól az Isten és^én hiszem, hihetem, amit mond... Szól az Isten és én csinálom, csinálhatom, csinálni szeretném, amit mond. Vaú—uralkodik—szól az Isten. Ez »az élet. Ez a. történelem. Ez a ma és ez a holnap is. Békefi Benő A szeretet által munkálkodó hit mai szolgálata: 1. az evangélizáció, 2. a reformáció, 3. az áldozat 3 MAGYAR REFORMÁTUS ÉRRERÉS ^
